Az EBESZ-t aggasztja, hogy újságírókat tiltottak ki a Parlament alakuló üléséről

POLITIKA
2018 május 08., 08:02

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) sajtószabadságért felelős képviselője, Harlem Désir hétfőn aggodalmát fejezte ki, hogy a magyar parlament megtagadta újságírók akkreditációját a keddi alakuló ülésre. 

Mint Désir fogalmazott, a parlament a demokrácia legfőbb intézménye, és az újságírók akkreditációjának megtagadása súlyos aggályokat vet fel, ráadásul rossz precedenst teremt a magyar parlament új ciklusának kezdetén. 

photo_camera Fotó: OSCE

Május 4-én derült ki, hogy a 444-es Botos Tamás mellett az index.hu újságírója, Fábián Tamás, illetve a hvg.hu újságírója, Kaufmann Balázs is hiába próbált meg regisztrálni a parlament sajtóosztályánál, akkreditációjukat visszadobták. Mint a sajtóosztály fogalmazott, az alakuló ülés kiemelt jellegére, ünnepélyességére valamint a nagy érdeklődésre való tekintettel csak azoknak az újságíróknak a kérését tudják figyelembe venni, akik a 2014-2018-as ciklus ülésein betartották az országházi sajtótudósítás rendjére vonatkozó szabályokat.

Mind a három újságírót kitiltották a parlamentből az előző ciklusban, igaz, ez a kitiltásuk azóta letelt, és már visszamehettek dolgozni. A leggyakoribb kitiltási ok, hogy a sajtó munkatársai olyan helyen kérdezik a képviselőket, ahol Kövér László szerint nem lenne szabad. Mára amúgy egészen szűkre szorult vissza az a terület, ahol az újságírók bármiről kérdezhetik a képviselőket, a Fidesz az elmúlt években folyamatosan csökkentette ezeket a területeket. 

Désir kiemelte azt is, hogy mind a három érintett lap ismerten kormánykritikus, és nem lenne szabad az akkreditáció intézményét arra használni, hogy a kritikus sajtót megzabolázzák. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.