Házmesterrekord: a Figyelő felnyomta a Kliknél a "Tanulni akarunk" klip helyszínét, a Vörösmarty gimit

Házmestertempóra kapcsolt a Figyelő. A hetilap arra kereste a választ, hogy 

hogyan adhatott helyet a klip forgatásához a Vörösmarty Mihály Gimnázium.

Állításuk szerint keresték az intézményt vezető Koromné Beck Zsuzsannát, aki nem válaszolt,

ezért a fenntartóhoz, a Belső-Pesti Tankerületi Központhoz fordultak.

A Figyelő emellett közérdekű adatigényléssel próbálta kikérni a bérleti szerződést. A fenntartó erre küldött válaszából a lap szerint az derült ki, hogy 

"a Vörösmarty Mihály Gimnázium vezetője saját hatáskörben engedélyezte az intézmény volt diákjának, Molnár Áron "noÁr” rapper klipjének forgatását. Mivel nem értesítette a tankerületi központot, így bérleti díjat nem állapíthattak meg, ezzel megsértette a belső eljárásrendet."

A sikeres feljelentgetés után még tanulságra is futotta: a Figyelő szerint mivel az igazgató

"nem kötött bérleti szerződést, és ingyen üzleti és politikai célokra adta oda a közintézményt, ezzel megkárosította a fenntartót, a magyar államot. A tankerület felelősségre vonja, ám a következményeket már nem osztják meg a nyilvánossággal."

Molnár Áronnal áprilisban készítettünk interjút, akkor elmondta, hogy videója semmilyen üzleti célt nem szolgál. Az alkotók, a tanárok és a diákok is ingyen, szívességből vettek benne részt.

November végén 476 újság, rádió, tévécsatorna és internetes oldal ajándékozta oda magát nemzetstratégiai közérdekből az új fideszes médiaalapítványnak, az eddiginél is jobban a kormány felé hajlítva a magyar nyilvánosságot.

A 444 nem közpénzből működik, és szerencsére senki sem tud bennünket a Fidesznek ajándékozni.

A hosszú távú, biztos működéshez viszont a te segítségedre is szükségünk van. Idén 50 millió forintot szeretnénk olvasóinktól összegyűjteni, 36 millió már összejött, ezt nagyon köszönjük!

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.