Andy Vajna egy év alatt 7 milliárdot kaszált a kaszinóin

A 2018 eleje óta már zrt.-ként futó Las Vegas Játékkaszinó Üzemeltető Kft. tavaly 7,3 milliárd forint nyereséget hozott adózás után - írja a 24.hu. Ráadásul a Luxembourgban bejegyzett Las Vegas Casino s.a.r.l. által jegyzett cég a cégbíróságra leadott beszámoló szerint kevesebb mint 46 millió forint adót fizetett.  

Andy Vajna az államtól elnyert koncessziós jog alapján Magyarországon monopolhelyzetben van, így a jövőre nézve sincs aggódnivalója. A filmügyi biztos belehúzott a rádióvásárlásba is: a kiskunfélegyházi rádió megvételével cége már több mint harminc rádiófrekvenciát használ. És akkor még nem is beszéltünk a Jockey tévéről.

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Kapcsolódó
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.