Még 9 érmet szereztek a magyarok a kajak-kenu világkupán

sport
2018 május 20., 12:20
comments 38

A magyar versenyzők kilenc érmet, egy aranyat, három ezüstöt és öt bronzot szereztek vasárnap Szegeden a kajak-kenu világkupa 200 és 500 méteres döntőiben.

Az arany a legrövidebb távon született: Hajdu Jonatán és Fekete Ádám duója nyerte a kenupárosok fináléját. Női K-2 200-on a Hagymási Réka, Szabó Ágnes kettős másodikként, a Kiss Blanka, Lucz Anna páros harmadikként zárt.

Ötszáz méteren a kenus Lakatos Zsanett második, Nagy Bianka pedig harmadik lett C-1-ben, míg a kajakos Noé Zsombor egyesben, a Lucz Dóra, Medveczky Erika, Takács Tamara és Vad Ninetta alkotta kajakos csapat négyesben szerzett bronzérmet. 

A férfi kajaknégyesek 500-as versenyében Balaska Márk, Birkás Balázs, Dudás Miklós és Kuli István szerezte meg a második, Mozgi Milán, Tótka Sándor, Molnár Péter és Somorácz Tamás pedig a harmadik helyet.

A szombati hat éremről itt számoltunk be, és az 5000 méteres döntők még hátra vannak. (MTI)


Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.