Ungár Péteré az Azonnali.hu

POLITIKA
2018 május 26., 09:05
comments 212

Az Azonnali nevű híroldal szombaton bejelentette, hogy az LMP-s Ungár Péter bevásárolta magát a lapba az eddig tulajdonos, Gerényi Gábor mellé. A lap újságírói eddig is feltűnően jóban voltak a politikussal, de tagadták, hogy Ungárnak hivatalosan is köze lenne a laphoz. Az új fejleményről annyit írtak: „Más változás nincs. Amit ígérünk: nem lesz minden olyan, mint eddig. Jobb lesz.” 

Miután tavaly nyáron Ungárt kitiltották a Momentum fesztiváljáról, a politikus az Azonnalinak mondta el először a saját verzióját, de ebből kimaradtak a fesztiválozók zaklatásáról szóló részek. Ebben az interjúban Ungár megjegyezte azt is, hogy korábban az Azonnali buliján részegebb volt, mint a Momentum fesztiválján, „és mégis, annak szép vége lett”. 

Megkérdeztük Ungár Pétert, hogy mekkora részt szerzett, de a politikus az új lapja egyik újságírójához, Bakó Beátához irányított, hogy ő nyilatkozik az ügyben. A lap szerzőitől megtudtuk, hogy Ungár a többséget meghaladó tulajdonrészt szerzett, de szerintük csak a másik tulajdonos, Gerényi Gábor tudja, hogy pontosan mekkorát és mikor.

Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter-jelölt kinevezés előtti meghallgatásán a bizottság ülésén az Országházban 2018. május 14-én.
photo_camera Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője Fotó: Máthé Zoltán/MTI/MTVA

Arra a kérdésre, hogy nem tartják-e problémásnak, hogy egy országgyűlési képviselő a tulajdonosuk, Bakóék azt felelték, ha politikai nyomásgyakorlást tapasztalnak, felállnak, de úgy érzik, olyan garanciákat kaptak, hogy szerintük nem lesz probléma. Szerintük Ungár nem szólhat bele a tartalomba, annyi joga lesz, mint bármelyik olvasónak. 

A Magyar Nemzetet akarta

Ungár korábban a bezárt Magyar Nemzet megszerzésérere pályázott, de a tárgyalások közben rájött, hogy nincs rá elég pénze.

Ungárnak komoly vagyona van, amit édesapjától, Ungár Andrástól örökölt. Az ingatlanhasznosítással foglalkozó milliárdos társaság, a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. (BIF) jelentős üzletrészét testvérével és édesanyjával, Schmidt Mária kormánybiztossal együtt. 

Egyébként Ungár már társtulajdonos az állami hirdetésekkel kitömött Figyelőben, aminek működésére állítása szerint semmilyen hatással sincs.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.