Soros kampányt kezd egy új Brexit-népszavazásért

külföld
2018 május 30., 06:41
comments 286

Napokon belül elindíthatja kampányát Nagy-Britanniában Soros György azért, hogy új népszavazást írjanak ki a Brexitről. A milliárdos filantróp szerint a kilépés "mérhetetlen károkat" okozna, így mindent megérne, ha végül mégse történne meg.

Soros szerint az elhúzódó kilépési folyamat és az ezzel járó bizonytalanság időközben már meggyőzhette a közvélemény "meggyőző többségét" arról, hogy az EU-tagásg az érdekük. Soros amúgy a kampányát is Best for Britainnek nevezte el, utalva rá, hogy az EU-tagság lenne a legjobb Nagy-Britanniának. Soros szerint a kezdeményezését már több millió fontnyi adománnyal támogatták.

Soros szerint kampánya annyiban már sikeres volt, hogy a brit parlamenti képviselők a lobbizás hatására már kikényzerítették Theresa May kormányfőtől, hogy a végső kilépésről a parlament érdemben szavazhasson. De most már a választókat is be kéne vonni a folyamatba, hogy Nagy-Britannia tényleg az unió tagja maradhasson, mert "végső soron a briteknek kell dönteniük".

Soros ugyanakkor azt is fontosnak tartja, hogy a közvélemény "meggyőző többsége" támogassa a maradást, de lehetőleg mihamarabb.

"A Brexit mérhetetlenül káros folyamat, mindkét oldalnak. A válás hosszadalmas folyamat, öt évnél is tovább tarthat. Öt év a politikában már örökkévalóság, pláne a forradalmi időkben, amiben élünk" - mondta.

Soros attól is tart, hogy az EU új pénzügyi válság felé sofródik a megszorítások és a populista pártok előretörése miatt. Soros szerint az EU "megszorításfüggő" gazdaságpolitikája teszi lehetővé a populisták előretörését, ezért tekint ma sok fiatal ellenségként az EU-ra. Brüsszelnek ezért lépéseket kell tennie azért, hogy vonzóbb legyen azoknak a választóknak, akik joggal érezhetik úgy, hogy a pénzügyi világválság kezdete óta az EU cserben hagyta őket.

"Az EU egzisztenciális válságban van, ami csak elromolhatott, el is romlott" - mondta. Mégis úgy véli, hogy gazdaságilag erősen indokolt lenne Nagy-Britannia maradása, de ezzel párhuzamosan az EU is reformra szorul, hogy olyan szövetséggé alakuljon, amihez a britek és más ingadozó országok is szívesen tartoznának.

Ehhez szerinte két feltételnek kell megvalósulnia:

  • egyértelműen különbséget kell tenni az EU és az Eurozóna között;
  • be kéne látni, hogy az euro sok megoldatlan problémától szenved.

(Via The Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.