A Figyelő listázni kezdte az MTA túl liberálisnak tartott kutatóit

Schmidt Mária lapja szerint semmi gond nincs azzal a kormánytervezettel, ami minisztériumi ellenőrzés alá vonná a Magyar Tudományos Akadémia költségvetésének felét. A Figyelő úgy képzeli, hogy ezzel „a kormánynak, és rajta keresztül a közvéleménynek nagyobb rálátása” lesz a tudósok munkájára. 

A lap szerint ennél nagyobb gond, hogy az MTA társadalomtudósai túl sokat foglalkoznak a szexuális kisebbségek társadalmi helyzetével, a nemek közötti egyenlőtlenségekkel vagy a romákkal, 

ezért egy névtelen cikkben listázni kezdték a túl liberálisnak tartott kutatókat. 

Anélkül, hogy a címen kívül egy sort is elolvastak volna a tanulmányokból, a kutatók nevével és képével sorra vették a gyanúsnak tűnő publikációkat.

Bár először hiányolták, hogy az MTA kutatói nem írnak eleget a demográfiai válság megoldásáról vagy a gyereknevelés elősegítéséről, közben olyan projekteket is felvettek a feleslegesnek tartott kutatások listájára, amik pont a nők munkaerő-piaci részvételével, a gyermekfelügyelettel vagy az apasági szabadsággal foglalkoznak.  

Néhány kutatónál azt kifogásolták, hogy nem publikálnak elég gyakran, bár azt a Figyelő sem tudja megmondani, hogy milyen gyakran kellene tudományos publikációkat megjelentetni. 

A Figyelő egyébként sincs oda az Akadémiáért, mióta az MTA elnöksége egyhangúlag elítélte, hogy a lap a választások után listázni kezdte a Soros zsoldosainak tartott embereket