Szijjártó kapura lő, mellette Kuna figyel egy Y&P-s vb-meccsnézés alkalmával. Fotó: Young and Partners Facebook.

Szijjártó már egy ideje tudta, hogy eljárás folyik Kuna Tibor ellen

POLITIKA
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Múlt pénteken írtuk meg, hogy az ügyészség letöltendő börtönt és vagyonelkobzást kér Kuna Tiborra, aki ellen adócsalás miatt emeltek vádat. Kuna a kormány kedvenc kommunikációs vállalkozója volt, cégei az elmúlt években sok milliárd forint közpénzt kaszáltak az állami megrendeléseken. Az ügyészek szerint Kuna még 2014-ben vásárolt 245 millió forintnyi hamis számlát egy erre szakosodott bűnszervezettől, és ezzel több mint 50 millió forint kárt okozott a költségvetésnek. Az ügyben először 2016-ban hallgatták ki az adónyomozók a vállalkozót gyanúsítottként, erről március végén írtunk először.

Szijjártó Péter külügyminiszter jó viszonyban volt a vállalkozóval, 2015-ben a 444-nek adott interjúban barátjának nevezte Kunát. Ennek a baráti viszonynak mostanra viszont nyoma sem maradt, pénteken este, miközben a kormány még azt hangsúlyozta, hogy nincs jogerős ítélet Kuna ellen, Szijjártó már az RTL Híradójának úgy fogalmazott az ügyről:

„Minden felnőtt ember a saját cselekedeteiért felelős.”

Mi ezután, a héten kerestük meg Szijjártó Péter, arra voltunk kíváncsiak, hogy mikor beszélt utoljára Kunával, és felmerült-e valaha kettejük között a Kuna ellen folyamatban lévő büntetőeljárás.

A külügy válaszában először csak arról írt, hogy Kuna és Szijjártó Péter két és fél hónappal ezelőtt beszéltek utoljára egymással (tehát valamikor április közepén, a Fidesz választási győzelme után), és arra nem válaszoltak, hogy a büntetőügy szóba került-e valaha a miniszter és a vállalkozó között. Mikor megismételtük az erre vonatkozó kérdést, a külügy azt válaszolta a 444-nek, hogy

„Kuna Tibor nem a legutóbbi, hanem egy jóval korábbi beszélgetés során említette, hogy kihallgatták egy ügyben. A miniszter sem akkor, sem azóta nem foglalkozott ezzel.”

Szijjártónak egyszer lehetett már egy hasonló beszélgetése. Tarsoly Csaba Questor főnök a cégcsoport bukása előtt pár nappal hívta Szijjártót telefonon, találkozót kért, de Szijjártó nem ért rá. Tarsolyt a botrány kirobbanása után három héttel letartóztatták.

(A cím feletti képen Szijjártó Péter és Kuna Tibor focizgat Kuna egyik cégének 2014-es VB rendezvényén.)

Kapcsolódó cikkek

Letöltendő börtönt és vagyonelkobzást kér az ügyészség Kuna Tiborra, recseg-ropog az állami milliárdokból épült cégbirodalom

Nem sokkal azután, hogy elkészült a vádirat az adócsalási ügyben, Kunáékkal szerződést bontott az állami milliárdokat szétosztó Nemzeti Kommunikációs Hivatal.

erdelyip
POLITIKA

Gyanúsítottként hallgatták ki Kuna Tibort egy 52 millió forintos adócsalási ügy miatt a NAV-nál

Kuna a kormány egyik kedvenc vállalkozója, kommunikációs cégei, a Young and Partners és a Trinity dúskálnak az állami megrendelésekben.

erdelyip, Czinkóczi Sándor
bűnügy

Szijjártó: A 10 legfontosabb keleti nyitás-partnerből négynél drámai visszaesés van

Interjú a külügyminiszterrel az amerikai kitiltási botrány lezárásáról, a határon túli politika változásáról, Habony Árpád szerepéről és arról, hogyan kell diktatúrákkal üzletelni.

444.hu
POLITIKA

Úgy néz ki, a politikus barátok hamar elengedik Kuna Tibor kezét

Minden felnőtt ember a saját cselekedeteiért felelős - mondta Szijjártó Péter külügyminiszter Kuna Tibor ügyéről. Pár éve még barátjaként tartotta számon a vállalkozót.

erdelyip
POLITIKA

Tarsoly a Quaestor bukása előtt pár nappal hívta Szijjártót; városfejlesztésben is segített volna a cégnek a külügy

Március 6. után, a botrány kirobbanása előtt pár nappal kért találkozót telefonon Tarsolya Csaba a külügyminisztertől.

erdelyip
POLITIKA