Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn Helsinkiben találkoznak. Ez lesz az első alkalom, hogy nem valamilyen nemzetközi konferencia mellékprogramjaként tárgyalnak, hanem kifejezetten egymásért fáradnak el egy találkozóra. Alig lehet tudni arról, hogy miről lesz szó, viszont rengeteg a találgatás a csúcs körül.

Amikor csütörtökön Brüsszelben egy finn újságíró megkérdezte Trumpot, hogy mi a végső célja a találkozóval, Trump olyat válaszolt, ami után már kár tovább gondolkozni:

„Hát, nem tudom mi volna a végső célom. Mi lenne a végső cél? Lássuk csak: ne legyenek atomfegyverek sehol a világon, ez lehetne a végső cél, ugye? Ne legyenek többé háborúk, ne legyenek problémák, ne legyenek konfliktusok. Legyen gyógymód az emberiség összes betegségére, a férfiakéra és a nőkére is. Ez volna a végső célom, jó? Ebből fogunk kiindulni.”

De a nyilatkozat óta történt egy nagyon fontos fejlemény, ami meghatározhatja még a találkozót. Az USA-ban már régóta nyomozás folyik az elnök kampánystábjának több tagja ellen, amiben azt vizsgálják, hogy együttműködtek-e az orosz titkosszolgálatokkal Trump győzelmének érdekében. E nyomozás eddigi eredményei alapján pénteken az amerikai igazságügyi miniszter vádat emelt 12 orosz hírszerző ellen, akik feltörték a 2016-os elnökválasztási kampány idején Hillary Clinton demokrata jelölt stábjának és a párt vezetőinek a levelezését, illetve félmillió amerikai választó adatait is megszerezték. A levelek közül rengeteget nyilvánosságra is hoztak, amelyeket egyébként Trumpék fel is használtak a kampányban Clinton gyalázására. 

A demokraták felszólították Trumpot, hogy ezek után mondja le a találkozóját Putyinnal. Trump azzal vágott vissza, hogy Obama volt annak idején az elnök, neki kellett volna tennie valamit az orosz kémek megfékezésére, neki nincs dolga ezzel az üggyel. 

Trump és Clinton egyik tévévitáján előkerült már ez a gyanú, Hillary Clinton az e-mailek ellopása miatt azt mondta, hogy ha Trump győzne, akkor az oroszok bábja lesz, és a NATO szétverésén munkálkodik majd:

link Forrás

Továbbá arról ír két éve az amerikai sajtó, hogy milyen üzleteket kötött Trump gyanús orosz elemekkel a 80-as évek végétől egészen elnökké választásáig. Ezeknek a nyomozásoknak az eredményeit legutóbb ebben a cikkben foglalták össze, és ez alapján sok amerikai azt feszegeti, hogy mi van, ha Trump tartozik valamivel az oroszoknak, és ez határozza meg az egész külpolitikáját? 

Az elméletet erősíti, hogy Trump már a kampánya idején, és később is, elismeréssel szólt Putyinról, miközben egészen durva beszólásokat tesz olyan országok vezetőire, akik évtizedek óta az USA szövetségeseinek számítanak, utoljára éppen a csütörtöki NATO-csúcson, vagy pénteken Londonban. 

Sokszor beszél úgy Trump, mintha az oroszok embere lenne, de közben kormánya kemény maradt

Közben Amerika orosz-politikája a gyakorlati intézkedések szintjén nem enyhült a Trump-kormány hivatalba lépése óta, sőt, talán még keményebbé is vált.

Az orosz cégeket és személyeket érintő szankciós lista többször is bővült 2017 eleje óta. A szankciók egy része az ukrajnai háború miatt, más részük egy korrupciós botrány (Magnickij-ügy) miatt, egy részük pedig a 2016-os elnökválasztás manipulálása miatt van hatályban. Továbbá az USA döntött arról, hogy minden korábbinál komolyabb fegyvereket ad el Ukrajna számára. 

Trump elnöksége alatt már kétszer lőtték az amerikaiak rakétákkal a szír elnök légibázisait – amelyeket leginkább orosz katonák üzemeltetnek. Idén februárban pedig egy orosz magáncég zsoldosai közül igen sokat öltek meg amerikai bombázók egy összecsapás alkalmával (az áldozatok számát kormányközeli orosz források egy tucat alá, míg az amerikaiak 150 fölé teszik). 

A szerda-csütörtöki NATO-csúcson pedig olyan határozatokat fogadtak el, amelyek oldalakon át sorolják Oroszország bűneit, és amelyek alapján tovább erősítik a katonai képességeket Európa keleti oldalán, és az összes olyan tengeri szakaszon, ahová az orosz flotta elérhet. 

Vagyis Trump ugyan gyanúsan sokat dicsérte Putyin erejét, hatékonyságát, elődjével ellentétben nem kritizálja emberjogi vonalon a Kremlt, és a világnézete láthatóan közelebb áll Putyinéhoz mint Obamáéhoz, mindezek ellenére a kormánya továbbra is ellenségként kezeli Oroszországot. 

Versenytárs vagy mi

Amikor az idézett csütörtöki sajtótájékoztatón arról kérdezték Trumpot, hogy van-e valami, amiért csodálja Putyint, akkor így válaszolt:

„Nos, ő egy versenytárs. Nagyon kedves volt velem mindig, amikor találkoztunk. Én is kedves voltam vele. Ő a versenytársam. Tudja, valaki megkérdezte tőlem, hogy ő az ellenséged? Nem, nem az ellenségem. Akkor a barátod? Nem, ehhez nem ismerem eléggé. De a néhány alkalommal, amikor találkoztunk, akkor nagyon jól kijöttünk egymással. Láthatták. Remélem most is jól kijövünk majd. Szerintem jól alakul majd. De végső soron ő a versenytársam. Ő Oroszországot képviseli. Én az Egyesült Államokat képviselem. Ilyen értelemben vagyunk versenytársak. Nem az a kérdés, hogy barát vagy ellenség. Nem az ellenségem. És remélem, hogy egyszer majd talán barátok leszünk. Ez is megtörténhet. De egyszerűen nem ismerem őt elég jól. Alig néhányszor találkoztam csak vele. És amikor találkoztunk, akkor maguk is [itt az újságírókra céloz - szerk.] ott voltak.”

Az oroszellenességéről ismert John McCain republikánus szenátor, a párt korábbi elnökjelöltje, a Twitteren így reagált erre:

„Putyin nem a barátunk és még csak nem is a versenytársunk. Putyin az ellenségünk - nem azért, mert így akartuk, hanem azért, mert ő tette magát azzá. Úgy döntött, hogy megszállja Ukrajnát, és elfoglalja a Krímet. Úgy döntött, hogy Aszad segítségére siet a szír nép lemészárlásában. Úgy döntött, hogy megtámadja a választásunkat, és aláássa a demokráciát szerte a világon.”

Reagált erre az orosz elnök sajtóosztálya is, ott azt mondták, hogy Putyin és Trump „tárgyalópartnerek”.

Amikor Trumpot arról kérdezték, hogy felveti-e Putyinnak, hogy beleavatkozott az amerikai elnökválasztásba, akkor Trump azt mondta, hogy szembesítette ő már ezzel Putyint, de tagadta. Hozzátette, hogy lehet, hogy most is megkérdezi, de szerinte megint tagadni fog. Amikor a Krímről kérdezték – amiről a NATO-csúcs zárónyilatkozatában az áll, hogy elfoglalását a szövetség soha nem fogja elismerni – akkor Trump ismét rezignáltan válaszolt, és azt ismételgette, hogy a Krím elfoglalását Obamának kellett volna megakadályoznia, mert ő volt hatalmon akkoriban, ezzel ő már utólag nem nagyon tud mit kezdeni.

A helsinki csúcs előtti találgatások az amerikai sajtóban olyanokról is szóltak, hogy Trump talán átengedi Ukrajnát Putyinnak, talán leállítja az amerikai fegyverkezést Európában, csakhogy az orosz elnök kedvében járjon. A NATO-csúcs után ez teljesen valószínűtlen, ott Trump egy olyan nyilatkozatot írt alá, ami éppen hogy erősíti a NATO-csapatok jelenlétét Európában.

Lesz bármi konkrét eredmény?

Ahogy közeleg a csúcstalálkozó, úgy a várakozások egyre inkább arra irányulnak, hogy talán Szíria ügyében készülnek valamilyen egyezségre. Washingtonból azt sugallják, hogy ennek lényege az lehet, hogy ha Putyin elintézi, hogy az iráni katonák kivonuljanak Szíriából, akkor az USA elismeri az oroszok támogatta Aszad rezsimjének győzelmét a polgárháborúban. Irán térnyerése a Közel-Keleten nem csak az amerikai kormányt idegesíti, hanem két legfontosabb helyi szövetségesét, Izraelt és Szaúd-Arábiát is. 

Egy ilyen alku veszélyét Iránban annyira komolyan veszik, hogy napok óta olyan címekkel írnek a helsinki találkozótól az iráni sajtóban, mint például „Oroszország hátba szúrja Iránt”. Csakhogy az orosz külügyminiszter, és Putyin szóvivője is azt állítják, hogy egy ilyen alku nem történhet meg, és „még a feltételezés is abszurd, hogy Putyin és Trump egy harmadik ország viselkedéséről döntsenek”.

Mégis, a legvalószínűbb, hogy ha bármilyen megállapodás születik is hétfőn, az Szíriával lesz kapcsolatos. Trump már csak a kampánystábja elleni nyomozás miatt sem engedheti meg magának, hogy puhítson az oroszok elleni szankciókon, és az ukrán konfliktusban sincs mozgástere a NATO-csúcs után. Úgyhogy a nagy vitás kérdések közül csak Szíria maradt, ahol esetleg eredményt tudna felmutatni. 

Vagy az is lehet, hogy elég lesz neki a médiafelhajtás. Egy európai diplomata azt terjesztette el a NATO-csúcs idején, hogy amikor Trumpot megkérdezték Brüsszelben, hogy milyen volt a találkozója az észak-koreai diktátorral, akkor az amerikai elnök nem valami politikai eredményt emelt ki, hanem a találkozó körüli felhajtásról kezdett beszélni: „Szuperül ment. Egy Oscar-díjátadón ezer kamera szokott lenni. Itt meg hatezer volt.”