Putyin meghívta Trumpot Moszkvába

A Fehér Ház két nappal ezelőtt farolt ki a tervből, hogy Trump számára elég bénán és botrányosan sikerült a helsinki találkozó után ősszel meghívják Vlagyimir Putyint Washingtonba. De Putyin, úgy tűnik, nem sértődött meg a meghívás visszavonásán, inkább ő hívta meg Trumpot Moszkvába.

Putyin pénteken arról beszélt, nagyra tartja Trumpot, és olyan embernek ismeri, aki „mindig igyekszik betartani az ígéreteit”, ezért nagyon várja, hogy másodszorra is szemtől szemben üljenek. Az orosz elnök azt mondta, ő készen áll arra is, hogy Washingtonba menjen, de Trumpot is szívesen látja Moszkvában.

Putyin dél-afrikai látogatása során tartott pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta, úgy tudja, Trump is szívesen találkozna vele.

Trumppal ellentétben Putyin a július 16-i helsinki csúcstalálkozó után hazájában szinte csak elismerést kapott, igaz, Oroszországban a média nagy részét a Kreml befolyásolja. Az orosz tudósítások szerint Putyin nagyon jól szerepelt a találkozón, és tény is, hogy sokkal magabiztosabban és határozottabban lépett fel, mint Trump, akit az amerikai elemzések szerint az orosz elnök teljesen megvezetett. (New York Times)

A Reuters szerint Trump pedig nyitott is a meghívásra.