Érthetetlen, miért nem készültek eddig központi füzetek az összes magyar diáknak, de most segítünk

Valami hiányzott eddig a központosított magyar oktatásból, de egészen addig fel sem tűnt, amíg meg nem láttuk, hogy az Auchan már árulja is a NER-kompatibilis füzetek első darabjait.

Fotó: Gy. E.

Ráadásul van többféle is, a felső sorban lévő fejreállított csak egy rossz vicc, nem koncepció a lázadó hittanosoknak. 

Előremutató, egyben hiánypótló lépés, de még időben meg kell állítani a multikat, és megnyitni a piacot egy olyan magyar vállalkozó előtt, aki egyedül képes szembeszállni a nemzetközi óriáscégekkel. Ne kerüljenek külföldre a magyar családok oktatásra fordított forintjai! Reméljük nem foglal le minden kapacitást a megyei napilapok kinyomtatása. 

A hittan mellett van még számos más tantárgy is, elkészítettük az első prototípusokat, keressük azokat az iskolákat, akik rendelnének belőle. Nem kötelező, és valahogyan biztosan le lehet kerülni arról a listáról is, amin a füzetekből nem rendelő iskolák szerepelnek. 

Ki ne szeretne egy igazi hős bőrébe bújni? 

Fotó: Kiss Bence

Engedjék meg, hogy egy idézettel vezessem fel a következő füzetet, nem mintha bármiféle magyarázatra szorulna, de olyan lélekemelő, hogy a hátsó borítóra fel is írtuk. „A magyar egy futballokos nemzet, jól áll nekünk a futball. Én is a futballokosok közé sorolom magam”. 

Fotó: Kiss Bence

Sok butasággal lehet tömni diákjaink fejét, de mi lenne egy iskola valódi célja, ha nem az, hogy a társadalom valóban hasznos tagjait nevelje ki, olyan tudással, amivel a hazáját szolgálja?

Fotó: Kiss Bence

A XXI. század egyik legnagyobb kihívása, hogy mi történik a Földdel, hogyan vigyázunk rá és egymásra. A korszerű tudást fiatalos, megnyerő külsejű füzetekbe jegyzetelhetik a magyar diákok. 

Fotó: Kiss Bence

Az informatika is az a terület, ahol egy magyar előtted megy be a forgóajtón, és utánad jön ki. Tartós, sokat forgatható formájú füzet. 

Fotó: Kiss Bence

Egy örökkévalóságnak tűnő nyolc év után végre valahára eljött az ideje az új, korszerű irodalmi kánonnak is. Füzet szerelmes verseknek, iskolai előadásokhoz, irodalomról szóló cikkeknek, új irodalmi Nobel-díjasoknak vagy lovagkereszteseknek.

Fotó: Kiss Bence

Nem feledkezhetünk el a lányokról sem korszerű, új füzetcsomagunkban. Olyan borító kialakítása volt a célunk, ami modern, de úgy szólítja meg a lányokat, hogy ne tévedjenek el a genderlabirintusban, és egyértelmű legyen: ez nekik szól.

Fotó: Kiss Bence

Az új típusú oktatás egyik legfontosabb tantárgya is megérdemel egy igényes külsőt, két kihajthatós melléklettel, a hogyan szedjünk szét és rakjunk össze egy Kalasnyikovot 1 perc alatt, és a népszerű svéd bútormárka mintájára készült útmutató, hogyan szereljünk össze egy elsőre csak mókás gyerekbunkernek látszó, de miniszterelnök által megmászható és komoly épületnek mondott őrlest. 

Fotó: Kiss Bence

A diákok többségének már van zsebpénze, és egyre többnek lesz egyre több, ahogy gyarapodik az ország. Így ideje már az iskolában megtanulni, hogy mit is jelent a felelős fogyasztás, mire érdemes költeni és mit érdemes a sajátunkból is az államra bízni, hogy jó gazdaként gondoskodjon a pénzünkről. A saját lábon állás kockás füzete, vagy fiatalosan Kzgzdstn Lpsmrtk Fzt.

Fotó: Kiss Bence

Package, you know. Amíg még vannak külföldiek Magyarországon, és közben akadnak olyan kalandor magyarok is, akik vállalva a veszélyt, Nyugat-Európában mennek, és amíg újra nem lesz elég orosztanár Magyarországon, addig szükség lesz erre is:

Fotó: Kiss Bence

Tudjuk, ha vannak átlag fölött teljesítő tanulók, akkor bizony előfordulnak átlag alatt teljesítők is. Nekik készült ez a füzet, a kormányszóvivő úr ajánlásával:

Fotó: Kiss Bence