Zsoldosok és fasiszták: Salvini kapcsolata a putyinista olasz alvilággal

Az európai szélsőjobb aktuális fenegyereke és poszterarca Matteo Salvini, a kisebbik kormánypárt, a Liga vezetője. Orbán Viktor a hősének nevezte a bevándorlóellenes belügyminisztert, pedig a megoldási javaslataik ütik egymást, és egyetlen közös stratégiai céljuk van:

az EU gyengítése és Oroszország erősítése.

Mindketten hangos szószólói például az Ukrajna megszállása miatt Oroszországra kivetett szankciók feloldásának, még ha a magyar és az olasz kormány is rendre megszavazza azok meghosszabbítását. De hiába Orbán a Kreml legjobb embere az uniós kormányfők között, Salvinival a gesztusok szintjén nem tud versenyezni.

2015-ben például egy pufajkás Putyint ábrázoló pólóban ment be az Európai Parlamentbe, és közölte, hogy bármikor lecserélné hazája miniszterelnökét Putyinra.

Fotó: Facebook/Matteo Salvini

Putyinos pólóban a Vörös téren is pózolt, de nem állt meg a rajongás ilyen kamaszos megnyilvánulásainál. A Liga 2014-ben számos putyinista szatelitszervezettel együtt választási megfigyelőkkel legitimálta a Krím-félsziget elcsatolásáról tartott törvénytelen népszavazást, többek között Kovács „KGB” Béla társaságában. 2017-ben pedig hivatalos együttműködési megállapodást kötöttek Putyin pártjával, az Egységes Oroszországgal, hasonlóan az osztrák Szabadságpárthoz. 

Az unión belül többek között pont az okoz aggodalmat, hogy a két Kreml-közeli szélsőjobboldali párt Olaszországban és Ausztriában is megkaparintotta a titkosszolgálatokat és a rendvédelmet felügyelő belügyminisztériumot.

A BuzzFeed friss oknyomozásából viszont kiderül, hogy ahogy az orosz befolyásszerzési történetekben általában, úgy itt is bőven van még látnivaló a hivatalos felszín alatt.

Irina Oszipova pózol: az oroszok oldalán harcoló zsoldossal, Andrea Palmerivel, illetve Salvinivel a Vörös térenFotó: Facebook

A cikk kiindulópontja egy genovai per, amelynek bírósági iratai eljutottak a BuzzFeedhez. A nyomozás öt éve indult, és eleinte nem sok köze volt az olasz nagypolitikához, de a putyinista hálózat feltérképezése - lehallgatások, megfigyelés, kihallgatások - közben eljutottak Salvini egyik kulcsemberéhez.

Összesen tíz embert helyeztek vád alá. Közülük hatot azzal gyanúsítanak, hogy zsoldosokat képeztek ki és engedély nélkül harcoltak Kelet-Ukrajnában oroszpárti és neonáci milíciák oldalán (hasonló okokból egy volt rendőr Magyarországon is bíróság elé került, mert a törvények szerint tiltott toborzásnak minősül, ha valaki a szövetséges fegyveres erőkön kívül más ország haderejébe önként belép). 

A genovai ügyészség négy másik embert azzal vádol, hogy támogatta és toborozta ezeket a zsoldosokat.

Az egyik vádlott, a 25 éves Orazio Maria Gnerre hivatalosan humanitárius segélyeket gyűjtött az orosz megszállás alatt lévő ukrajnai Donbassz rászorultjainak, de vádirat szerint zsoldosokat toborzott, és legalább egyszer, 2014 júniusában találkozott a régió politikai és katonai vezetőivel. Ő az egyik direkt kapcsolódási pont Salvini köreivel, mivel több ponton is összeér a története a belügyminiszter egyik közeli tanácsadójáéval (akinek elég sportszerűtlen módon kissé hasonló a neve, mint a főnökének).

Pózolj Putyinnal: Savoini és Salvini 2014-ben MoszkvábanFotó: Facebook/Associazione Culturale Lombardia Russia

Gianluca Savoini saját bevallása szerint egyszer dolgozott csak a vád alá helyezett Gnerrével: a BuzzFeednek azt mondta, hogy a fiatalember könyvének elkészítésében segédkezett, amelynek témája Alekszandr Dugin életműve. (Márpedig Savoini természetesen személyesen ismeri Dugint, akit egy időben Putyin egyik fő ideológusaként emlegettek, de amikor egy jobbikos képviselővel lépett volne fel egy fajvédő konferencián Budapesten, azt a kormány betiltotta.) Ezen felül Gnerre és Savoini szervezetei közösen vették részt egy szélsőjobboldali csúcstalálkozón Szentpéterváron, a vádirat szerint számos neonáci csoport, illetve Ukrajnában harcoló katonák társaságában.

Savoini nem vádlott és nem központi szereplő a bűnügyben, de 

a neve felbukkanása a bűnözői hálózatot felderítő bírósági dokumentumokban mégis kínos, 

hiszen a belügyminiszter egyik bizalmasáról van szó, aki hosszú évek óta szervezi Salvini orosz kapcsolatait, beleértve a Putyinnal folytatott megbeszéléseket. Szerepére jellemző, hogy amikor Salvini a nyári focivébé alatt tárgyalásokat folytatott az orosz belügyminiszterrel Moszkvában, ő is ott ült az asztalnál, pedig semmilyen kormányzati tisztsége nincs. Savoini először azt nyilatkozta, hogy a miniszteri küldöttség tagja volt, de kiderült, hogy nem szerepel semmilyen listán. Ezután úgy fogalmazott, hogy Salvini személyes kíséretének tagjaként érkezett. A találkozón többek között a titkosszolgálatok együttműködéséről és az információmegosztás módjairól is szó esett, miközben arra senki nem adott választ, hogy Savoini átesett-e nemzetbiztonsági átvilágításon.

Savoini a kormányközi tárgyaláson, a kép előterében baloldalonFotó: Twitter/Matteo Salvini

Irina Oszipova is színes karakternek tűnik. Az olasz ügyészség őt úgy írja le, mint aki a már említett 2014-es szentpétervári találkozón  

a Liga és egy kis fasiszta párt, a CasaPound szövetségén dolgozott.

(2014-15-ben a két párt tartott is közös masírozásokat.) Az Olaszországban élő orosz nő egy Orosz-Olasz Ifjúság nevű egyesületet vezet, de volt egy kirándulása a politika világába: 2016-ban a római önkormányzati választáson indult, mint a szélsőjobboldali Fratelli d’Italia jelöltje - ez a párt az idén márciusi választáson szövetségben indult Salvini Ligájával és Berlusconi Forza Italiájával.

Oszipova a szentpétervári találkozón egy olyan oroszpárti milícia vezetőivel, amelyre az ügyészség neonáciként hivatkozikFotó: Facebook / Irina Osipova

Oszipova úgy szerepel a vádiratban, mint Andrea Palmeri egyik kapcsolata: a tíz gyanúsított közül Palmeri tűnik a vezéralaknak, akit azzal is vádolnak, hogy pénzt kapott a toborzásért és kiképzésért. A szökésben lévő férfi tagadja, hogy zsoldosként harcolt volna az oroszok oldalán, és egy Facebook-posztban elmagyarázta, hogy 

csak humanitárius tevékenységet végzett Donbasszban. 

De Oszipova rajta kívül más szakadár katonákról is posztolt, a Facebookja alapján nagyon otthonosan mozgott a témában.

Ezzel egy időben pedig többször találkozott Salvinivel is, sőt olyan fotót is közzétett, ahol a történet három főszereplője együtt mosolyog 2014 decemberében, Moszkvában.

Salvini, Oszipova és Savoini, illetve a Liga választási megfigyelője, akit a krími népszavazásra küldtekFotó: Facebook/Irina Osipova