M. Richárd: A KRESZ szabályait én tartottam be, ennek ellenére én vagyok kikiáltva az ördögnek

„Elképzelhető, hogy az 50-et minimálisan túlléptem, de tényleg minimálisan léphettem túl” 

- többek közt ezt mondta a Dózsa György úti, két ember halálát okozó baleset gyanúsítottja, M. Richárd a Fókusz csütörtök esti adásában az RTL Klubon.

A férfi, aki jelenleg is házi őrizetben van, telefonon nyilatkozott a tavaly májusi balesetről. A halálos ütközés következtében két ember meghalt, a műsorban az egyik áldozat édesapja beszélt a történtekről. 

2017 májusában, a Kassák Lajos utca és a Dózsa György út kereszteződésénél, a Tüzér utca irányából érkező fehér Mercedes összeütközött a kereszteződésnél balra kanyarodó, a belső forgalmi sávban szabályosan közlekedő, Citroennel. Ettől a két autó felsodródott az út jobb oldalára, ahol a trolimegállóban elütöttek három várakozót. A Citroen két utasa meghalt, a sofőrje és egy várakozó súlyos, további két ember pedig könnyebb sérüléseket szenvedett.

Azóta kiderült, a gyanúsítottnak a baleset idején nem volt jogosítványa, a megengedett 50 km/h-s helyett legalább 135 km/órás sebességgel hajtott, és a baleset előtt kokaint is fogyasztott. A szakértők szerint a Citroen sofőrje ugyan levágta a kanyart, de még akkor is elkerülhető lett volna a baleset, ha M. Richárd 70km/órás sebességgel hajt. 

„A balesetben a KRESZ szabályait én tartottam be. És az átlagembernek minősülő citroenes nem tartotta be, és ettől lett ez a borzalmas baleset. És ennek ellenére én vagyok kikiáltva az ördögnek” - mondta M. Richárd.

M. Richárd beszáll egy gépjármûbe a Budai Központi Kerületi Bíróság Fõ utcai épületénél 2017. augusztus 21-én.Fotó: Mohai Balázs/MTI/MTVA

A fiatal áldozat édesapja a mai napig nem tudta túltenni magát a történteken, és különösen rosszul esik neki látni, milyen luxuskörülmények között él M. Richárd. 

„Egyszerűen nevetséges, hogy miket megengedett magának. Semmilyen önkontrollt nem lát az ember benne, hogy ezt megbánta volna” 

- mondta a férfi a Fókusz riporterének. M. Richárd azóta sem kereste meg a családot, de állítja, ebben épp a rendőrség akadályozta meg. 

„Most ezek után, mivel a hatóságok még mindig nem szóltak vissza ezzel kapcsolatban, az ügy most kerül majd lezárásra, erre most lesz majd lehetőség, hogy megkaphatom a címeket, az elérhetőségeket. Dehát én házi őrizetben vagyok 13 hónapja, ha én bárkit megkerestem volna, vagy bárhogy felvettem, akkor ennek fennáll a veszélye, hogy a tanúk befolyásolása miatt engem fenékbe rúgnak” - mondta a baleset gyanúsítottja, akit februárban 200 ezer forintra bírságoltak, mert házi őrizete alatt beugrott egy bevásárlóközpontba, és akit nem sokkal a tragédia utána rajta kaptak, hogy ismét érvényes jogosítvány nélkül vezetett.  A férfit 2017. augusztus 19-én vették őrizetbe, előtte nem sokkal még a Seychelle-szigeteken nyaralt a barátnőjével.

A rendőrség a napokban zárta le a nyomozást.