Kenőpénz elfogadásával vádolják Kínában az Interpol elnökét

Kína hivatalosan is elismerte, hogy ők vették őrizetbe Meng Hung-vejt, az Interpol kínai elnökét, az ország közbiztonsági miniszterhelyettesét. Meng szeptember 25-én utazott az Interpol lyoni központjából Kínába, azóta nem tudni róla. Neje, Grace Meng vasárnap csak úgy mert sajtótájékoztatót tartani férje eltűnéséről, hogy a sajtónak csak a hátát mutatta. Ezen azt mondta, hogy férje egy kés-emojival jelezte neki, hogy veszélyben van.

Meng eltűnését csak a múlt pénteken hozták nyilvánosságra. Azóta az Interpol központja levelet kapott Mengtől, amiben lemond posztjáról. Az Interpol azóta belső szabályzata alapján már ideiglenes elnökévé nevezte ki a dél-koreai Kim Dzsongjangot, aki a szervezet novemberi, dubaji kongresszusáig tölti be az inkább csak ceremoniális, tanácsadói posztot. Menget 2016-ban választották elnökké, mandátuma 2020-ig szól, most novemberben csak ciklusa hátralevő idejére választanak új elnököt.

Meng eltűnésének nyilvánosságra kerülése után azonnal arról kezdődtek találgatások, hogy az Interpol vezére a kínai korrupcióellenes hadjárat áldozata lehet. Hszi Csin-ping korrupcióellenes programjában részben tényleg korrupt tisztviselőkön és hírességeken ütnek rajta, de remek eszköz ez Hszi riválisainak félreállításához is. Meng elfogásáról szólva minisztériuma azt írta, hogy a vizsgálat "tisztességes, bölcs, és újabb bizonyítéka a Hszi kormány elszántságának korrupcióellenes harcában". (Via BBC)