Biztos, hogy a Mohamedet pedofilnak nevező nő ügyében a szólásszabadság ütközött a vallásszabadsággal?

A múlt héten megosztó ítéletet hozott az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) Ötödik Szekciója, amikor úgy döntött: nem sérült egy osztrák nő szólásszabadsághoz való joga, amikor Ausztriában a bíróságok elítélték, mert pedofilnak nevezte Mohamed prófétát. A pakisztáni iszlamisták üdvözölték, az európai szekularisták elítélték az ítéletet. De sokan félreértették, és többen úgy háborodtak fel azon, hogy az EJEB nem bírálta felül Ausztria belföldi büntetőjogi döntését, hogy máskor azzal vádolják Strasbourgot, hogy megsérti egy független ország szuverenitását. Ebben a cikkben jól levezették, hogyan jutott erre a bíróság, és az ítélet mit jelent a jövőre nézve.

Sajnálatosak az ítélet politikai következményei

Szigorú jogi értelemben véve az EJEB annyit tett, hogy kimondta: az, hogy az osztrák törvénykezés bizonyos körülmények között bűncselekménnyé nyilvánítja egy vallás „becsmérlését”, nem összeegyeztethetetlen az Emberi Jogok Európai Egyezményével. Az ítélet nem hozott létre európai szintű istenkáromlási törvényt, nem tiltotta be Mohamed kritizálását vagy megsértését, nem nyilvánította bűncselekménnyé, ha valaki hangot ad annak, hogy nem szereti az iszlámot, és nem is jelenti azt az ítélet, hogy az iszlám több jogot élvez más vallásoknál.

Ennek ellenére a döntésnek máris vannak rossz következményei: ahogy az várható volt, muszlim vallási fanatikusok azonnal üdvözölték az ítéletet, és erre mutogatva követelték a halálra ítélt, most is börtönben lévő 47 éves pakisztáni keresztény, Asia Bibi felakasztását, amiért állítólag sértegette Mohamedet. Éppen akkor, amikor Európában a maradék istenkáromlási törvényeket is eltörlik – a napokban éppen Írországban –, egy olyan ítélet született, ami a vallási intoleranciát táplálhatja, és egy érvet szolgáltat az iszlamistáknak: Európa úgy ítéli el a középkort idéző pakisztáni törvénykezést, hogy a legmagasabb szintű emberi jogi bírósága kimondta, az istenkáromlási törvény szükséges egy demokratikus társadalomban.

Mi történt pontosan?

Elizabeth Sabaditsch-Wolff

2008-ban és 2009-ben Elizabeth Sabaditsch-Wolff bécsi háziasszony és dzsihádellenes aktivista „Az iszlám alapjai” címmel előadást tartott az – egyébként már többször kormánykoalícióra lépő, jelenleg is a kormányban ülő – osztrák szélsőjobboldali párt, az FPÖ szabadegyetemén. Az előadásokat az FPÖ szervezte, és a honlapján is hirdette, de mindenki előtt nyitva álltak. A két előadás kb. 30 hallgatója között titokban ott volt a news.at újságírója is, aki megírta, mit mondott a nő, majd feljelentette a rendőrségen. Bár a cikk szerint Sabaditsch-Wolff súlyos dolgokkal vádolta a muszlimokat (hazudnak, ölhetnek, vallási okból erőszakolnak gyerekeket), az EJEB ítélete szerint az inkriminált részek végül csak ezek voltak:

  • „Az egyik legnagyobb probléma, amivel ma szemben állunk az, hogy Mohamedet úgy látják, mint az ideális férfit, a tökéletes embert, a tökéletes muszlimot. Ez azt jelenti, hogy a férfi muszlimok legmagasabb parancsolata az, hogy utánozzák Mohamedet, az ő életét éljék. Ez nem történik meg a társadalmi normáink és törvényeink szerint. Mivel hadúr volt, rengeteg nője volt, hogy úgy mondjam, és szerette gyerekekkel csinálni. És a mi normáink szerint nem volt tökéletes ember. Manapság óriási problémáink vannak azzal, hogy a muszlimok konfliktusba kerülnek a demokráciával és az értékrendünkkel…”
  • „A hadíszok közül a legfontosabb, amit minden jogi iskola elfogad: a legfontosabb a Száhih al-Bukhári. Ha egy hadíszt Bukhári után idéznek, az ember biztos lehet benne, hogy minden muszlim el fogja ismerni. És, sajnos, Al-Bukhárinál le van írva a dolog Ajsáról és a gyerekszexről…”
  • „Emlékszem a nővérem, ezt már elmondtam néhányszor, amikor [S.W.] elmondta a híres nyilatkozatát Grazban, a nővérem felíhvott, és azt kérdezte: »Az Isten szerelmére. Te mondtad [S.W.]-nek ezt?« Amire azt válaszoltam: »Nem, nem én voltam, de utánanézhetsz, nem éppen titok.« Mire ő: »Nem mondhatod ezt így!« Mire én: »Egy 56 éves és egy 6 éves? Minek nevezed ezt? Mondj egy példát! Minek nevezzük ezt, ha nem pedofília?« Ő meg: »Hát, körül kell írni, mondd diplomatikusabb módon.« A nővérem tüneteket mutat. Ezt már olyan sokszor hallottuk. »Azok másmilyen idők voltak« – ez nem volt oké akkoriban, és nem oké most sem. Pont. És még napjainkban is megtörténik. Soha nem fogadhatunk el ilyesmit. Mindannyian saját valóságot hoznak létre, mert az igazság olyan kegyetlen…”

Elizabeth Sabaditsch-Wolff arról beszélt, hogy a Mohamed életéről szóló, a muszlim vallásban elfogadott, a próféta halála után született feljegyzések szerint Mohamed 6 éves korában jegyezte el Ajsát, a legkedvesebb feleségét a 11 közül, és a kislány 9 éves korában hálták el a nászt. Ez alapján nevezte a prófétát pedofilnak.

A bíróság idióta érvelése

A nőt az osztrák bíróság a büntető törvénykönyv S.188. pontjának értelmében vallási doktrínák becsmérléséért elítélték: 480 eurós bírságra (vagy 60 nap szabadságvesztésre) és a perköltségek megfizetésére kötelezték. Az osztrák büntető törvénykönyv vonatkozó pontjában az áll, hogy „aki olyan körülmények között, amiben a viselkedése jogos felháborodást válthat ki, nyilvánosan elítél vagy sérteget egy személyt, aki/egy tárgyat, ami az országon belül működő egyház vagy vallási közösség tiszteletének tárgya, dogmája vagy törvényes szokása, intézménye, az akár hat hónap szabadságvesztésre vagy legfeljebb 360 nap után napidíj megfizetésére ítélhető”.

Az osztrák bíróság Elizabeth Sabaditsch-Wolffot felmentette a súlyosabb, akár két év börtönnel büntethető gyűlöletkeltés vádja alól, azért viszont elítélték, mert megsértett egy olyan személyt, aki „a vallási közösség tiszteletének egyik tárgya”. A bíróság úgy látta, hogy a nő „azzal vádolta egy vallás imádatának tárgyát, hogy elsődleges szexuális érdeklődést tanúsított a gyerekek teste iránt”, amit a vádlott „a gyerekkel kötött házasságából vezetett le, figyelmen kívül hagyva azt, hogy a házasság folytatódott a próféta haláláig, amikor Ajsa már 18 éves volt, és túl volt a pubertáskoron”.

Ugyan lehet azt gondolni, hogy hülyeség a mai erkölcsi fogalmainkat kivetíteni 1400 évvel ezelőtti eseményekre, de az az érvelés is furcsa, hogy amikor valakit pedofíliával vádolnak, akkor meg kell jegyezni azt is, hogy az illető legtöbbször felnőttekkel áll szexuális kapcsolatban.

Ha a nő támogatta volna az erőszakot vagy diszkriminációt a muszlimokkal szemben, teljesen helyénvaló lett volna, hogy elítélik. De nem így történt, Sabaditsch-Wolffot azért helyezték vád alá, mert „indokolt felháborodást” keltett a muszlimok körében. A bíróság szerint a felháborodás részben azért is volt „jogos”, mert a nő nem mutatott rá arra, hogy amellett, hogy Mohamed feleségül vett egy kislányt, a férje maradt akkor is, amikor a lány már felnőtt volt, vagyis a pedofilként való leírása téves.

A vallási imádat tárgyai kritizálhatók, de a kritikát nem szabad „provokatív, a vallás követőinek érzéseit sértve megfogalmazni”, és a bíróság szerint ez az eset „a tolerancia szellemének rosszindulatú megsértésének” tekinthető. Az osztrák fellebbviteli bíróság helybenhagyta az ítéletet.

Bár a törvény ütközik az Emberi Jogok Európai Egyezményének 10., a véleménynyilvánítási szabadságot garantáló cikkével, az ütközés a bíróság szerint elfogadható, mert: „[a szólásszabadság] megengedett határait túllépték, ahol a kritika véget ért, és elkezdődött a vallásos hit vagy az istentisztelet tárgyának megsértése vagy kigúnyolása”.

Mi köze a vallásszabadsághoz Mohamednek?

Sabaditsch-Wolff fellebbezést nyújtott be az EJEB-hez azzal érvelve, hogy a szólásszabadság korlátozása nem indokolt. Az vitathatatlan, hogy a szólásszabadságát korlátozták, de a 10. cikk bizonyos esetekben kifejezetten megengedi a korlátozást: „E kötelezettségekkel és felelősséggel együtt járó szabadságok gyakorlása a törvényben meghatározott, olyan alakszerűségeknek, feltételeknek, korlátozásoknak vagy szankcióknak vethető alá, amelyek szükséges intézkedéseknek minősülnek egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság, a területi sértetlenség, a közbiztonság, a zavargás vagy bűnözés megelőzése, a közegészség vagy az erkölcsök védelme, mások jó hírneve vagy jogai védelme, a bizalmas értesülés közlésének megakadályozása, vagy a bíróságok tekintélyének és pártatlanságának fenntartása céljából.”

Az osztrák kormány az EJEB előtt úgy érvelt, hogy két dolog indokolta az ítéletet:

  1. a zavarkeltés megakadályozása (a vallási béke megóvása), és
  2. mások jogainak védelme (nevezetesen a vallási érzéseik védelme).

Az EJEB helybenhagyta a kormány érveit, mondván, a vallásszabadságról szóló 9. cikk alapján mindenkinek joga van ahhoz, hogy ne sértsék meg súlyosan a vallási érzéseit, bár azt sem várhatják el, hogy semmiféle kritika nem éri azokat. Az EJEB hasonló esetekben korábban kimondta: „…az általános követelmény, ami a 9. cikkben garantált jogok békés gyakorlását biztosítja azoknak, akik ilyen hiteket vallanak, beleértve azt a kötelességet, hogy a lehető legnagyobb mértékben elkerüljék az istentisztelet tárgyára nézve indokolatlanul sértő és profán megnyilvánulást. Amikor az ilyen megnyilvánulások túllépik a mások vallási meggyőződésének kritikus tagadásának határát, és feltehetően vallási intoleranciára sarkallnak, például abban az esetben, ha egy vallásos tiszteletben álló tárgyat/személyt nem helyénvaló, mi több, gyalázkodó támadás ér, az állam törvényesen úgy tekinthet erre, mint ami összeférhetetlen a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságának méltánylásával, és arányos mértékű korlátozó intézkedéseket hozhat.”

Az EJEB borzasztó körülményesen megfogalmazott szövegéből úgy tűnik, hogy egy finom határvonalat próbálnak felhúzni aközött, hogy fenntartják a tagállamok jogát a vallási tisztelet tárgyát érő „helytelen és bántó támadások” kriminalizálására, és aközött, hogy kijelentik, kötelességük így tenni. Vagyis eddig úgy tűnik, mintha egy óvatos bíróság megpróbálná (az amúgy bigott vallásos történelmű) Ausztriára bízni, hogy nagy mérlegelési mozgástérrel alkothassa meg a saját törvényeit. Csakhogy ez sajnos nincs így, az EJEB inkább úgy véli, a tagállamoknak kötelességük ilyen szellemben fellépni:

„Sokszor kijelentette, hogy a vallás összefüggésében a tagállamok kötelesek elfojtani bizonyos magatartásformákat vagy kifejezésmódokat, amik méltatlanul sértőek vagy szentségtörők mások számára.”

Az EJEB joggyakorlatában az istenkáromlás többször is felmerült már, leginkább a keresztény vallás védelmének érdekében ítélték elfogadhatónak a véleményszabadság korlátozását. Az EJEB úgy fogalmazott: „A Bíróság megjegyzi, hogy a nemzeti bíróságok alaposan kifejtették, miért tartják úgy, hogy a felperes nyilatkozatai indokolatlan felháborodást idéztek elő, nevezetesen azért, mert nem objektív módon, a közérdekű vitához való hozzájárulásként hangzottak el, hanem hogy megmutassák, Mohamed nem méltó tárgya az istentiszteletnek (lásd a fenti 22. pontot). A Bíróság támogatja ezt az értékelést.”

Az EJEB érvelése azért is hibádzik, mert teológiailag sem pontos: a muszlimok nem Mohamedet imádják, csak Allahot lehet imádni, bár természetesen tisztelik a prófétát. Ráadásul miért lenne „szükséges egy demokratikus társadalomban” tiltani egy középkori hadúr jellemének támadását, mondván, ez azt sugallja, hogy „nem méltó arra, hogy az istentisztelet tárgya legyen”?

Az ítéletben az is áll, hogy: a nő „szubjektíven nevezte Mohamed általános szexuális preferenciájának a pedofíliát, miközben nem tudta semlegesen tájékoztatni a közönséget a történelmi háttérről, ami így nem engedett komoly vitát a kérdésben, és elegendő ténybeli alap nélkül értékítéletet hozott. Még akkor is, ha tényállítást tett, e célból nem szolgált semmilyen bizonyítékkal. Ami a felperes azon érvét illeti, ami szerint egy élő vita során el kell fogadni néhány egyedi nyilatkozatot is, nem összeegyeztethető az egyezmény 10. cikkével, a terhelő állítások más, egyébként elfogadható véleménynyilvánításba való csomagolása meghaladja a véleménynyilvánítás szabadságának megengedett határait. Ezenkívül a felperes tévedett abban a feltételezésben, hogy a vallási csoportokkal szembeni helytelen támadásokat el kell fogadni még akkor is, ha azok valótlan tényeken alapulnak. Épp ellenkezőleg, a Bíróság úgy ítélte meg, hogy az (alapvetően) téves tényeken alapuló megállapítások nem élvezik a 10. cikk védelmét.

Az EJEB terme Strasbourgban 2018. január 24-én.Fotó: Frederick Florin/AFP

A vallásszabadság félreértelmezése

Az EJEB úgy látta: a bíróságok „átfogóan értékelték a felperes nyilatkozatainak szélesebb összefüggését”, és „óvatosan vetette össze a nő véleménynyilvánítási szabadsághoz való jogát mások azon jogával, hogy a vallási érzelmeiket megvédve érezzék, illetve hogy a vallási béke megőrződjön az osztrák társadalomban”.

Matthew Scott jogász szerint ez jogi bűvészkedés. Az emberi jogok európai egyezménye ennyit ír a gondolat-, lelkiismeret- és vallásszabadságról:

  1. „Mindenkinek joga van a gondolat-, a lelkiismeret- és vallásszabadsághoz; ez a jog magában foglalja a vallás vagy meggyőződés megváltoztatásának szabadságát, valamint a vallásnak vagy meggyőződésnek mind egyénileg, mind együttesen, mind a nyilvánosság előtt, mind a magánéletben istentisztelet, oktatás és szertartások végzése útján való kifejezésre juttatásának jogát.”
  2. „A vallás vagy meggyőződés kifejezésre juttatásának szabadságát csak a törvényben meghatározott, olyan korlátozásoknak lehet alávetni, amelyek egy demokratikus társadalomban a közbiztonság, a közrend, közegészség vagy az erkölcsök, illetőleg mások jogainak és szabadságainak védelme érdekében szükségesek.”

A szövegben az áll, hogy tiszteletben kell tartani másik jogát a vallásukhoz, annak gyakorlásához, de az nem szerepel, hogy olyan értelemben is tiszteletben kell tartani mások vallását, hogy azt nem sértik meg. Ezt a jogot nem garantálja a 9. cikk, és nem is kellene neki. A bíróságnak nem kellene folytatnia a két, egymással ütköző jog „mérlegelését”, sem az egyezmény, sem más koherens elv nem követeli meg, hogy a vallási érzékenységnek ki kell terjednie arra, hogy a vallást elszigeteljék a kritikától, ideértve a gúnyt és a sértést – írja Matthew Scott.

A vallásgyakorláshoz való joghoz nem kell istenkáromlási törvény, sőt az ilyesmi jobban korlátozza a vallás szabadságát, mint amennyire megvédi. Egyes evangéliumi egyházak vallásának alapvető része, hogy megpróbálják megtéríteni a pogányokat, azok viszont, akiket a térítők megszólítanak, úgy is felfoghatják, hogy nincsenek tekintettel az ő hitükre, vagyis vallási intolerancia vagy istenkáromlás áldozatai. Nem véletlen, hogy az olyan aktív térítőket, mint Iránban a bahái hit követőit vagy Pakisztánban az ahmadistákat, különösen kegyetlenül kezelték, akár istenkáromlás vagy általánosabb diszkriminatív törvényekkel.

Bár az EJEB elmondta, hogy korábbi esetekben például a brit cenzoroknak nem engedték, hogy istenkáromlás vádjával letiltsanak videókat, az EJEB-et nem kötelezi a precedens, az egyezményt gyakran „élő eszköznek” nevezik. A UKIP vezetője, Gerard Batten tehát hiába hivatkozik az Oz magazin híres, 1971-es obszcenitási perére – amiben jól érveltek az istenkáromlási törvények ellen, amiket később el is töröltek –, és mondja azt, hogy: „Oké bármit mondani Jézusra, de 47 évvel később Mohamed más kérdés.”

Az EJEB a döntése előtt – ahogyan néha szokta – kikérte különböző befolyásos nemzetközi testületek véleményét. Ezek között volt az Európai Bizottság és az Európai Parlament (amik ellenzik az istenkáromlási törvényeket), a European Centre for Law and Justice (ami szintén az istenkáromlási törvények ellen érvelt), és természetesen az ENSZ véleményét is kikérték, ami szokás szerint inkoherens álláspontot képviselt, így egyáltalán nem járul hozzá semmihez.

Bármilyen súlyos állításokat is fogalmazott meg Elizabeth Sabaditsch-Wolff az előadásain, azok valószínűleg nem a félelem/megfélemlítés légkörében zajlottak. És ugyan Ausztria nem Szaúd-Arábia, hiszen 10 év börtön és 1000 korbácsütés helyett csak 480 eurós büntetést szabtak ki, az EJEB szeret úgy tekinteni magára, mint ami felállítja az emberi jogokról szóló nemzetközi normát. Márpedig azzal, hogy az osztrák istenkáromlási törvény mellé állt, a világ elnyomóinak a segítségére sietett, míg az elnyomottakért semmit sem tett.

Még nem biztos, hogy az ügyben ez a végső szó, az EJEB Nagykamarája ugyanis elvileg még tárgyalhatja az ügyet, és felülbírálhatja a döntést. (Barristerblogger)