Újabb bírák csatlakoztak a szabálytalan bíróválasztás miatti tiltakozáshoz

jog
2018 november 15., 10:03
comments 72

A Magyar Bírói Egyesület (MABIE) vezeti a honlapján, hogy hány bíró tiltakozik éppen az október elején történt bíróválasztás körüli botrány miatt.

Ősszel a Handó Tünde Országos Bírósági Hivatali elnököt ellenőrző testületbe kellett volna új tagokat választani, de a küldöttgyűlés botrányba fulladt, egyes beszámolók szerint

meghamisíthatták egy szavazás eredményét is.

Azóta kiderült, hogy a Handó kritikusainak lemondatására visszafelé sülhet el, mert egyre szélesebb tiltakozási hullámot indított a bírák körében. A MABIE oldala szerint csak a fővárosból 159 bíró ítélte el eddig a történteket, rajtuk kívül még valamilyen formában szót emeltek az ügybe

  • Győri Ítélőtábla bírái
  • a Székesfehérvári Törvényszék Bírói Tanácsának és póttagválasztó küldöttbírái
  • a Szigetvári Járásbíróság bírája
  • a Zalaegerszegi Törvényszék tanácselnöke
  • a Gyulai Törvényszék tanácselnöke
  • a Gyulai Törvényszék korábbi kollégiumvezetője
  • a Fővárosi Ítélőtábla tanácselnöke
  • a Kúria póttagválasztó küldöttbírája
  • a Debreceni Ítélőtábla korábbi kollégiumvezetője
  • a Szegedi Ítélőtábla bírái
  • a Nagykanizsai Járásbíróság bírája
  • a Fővárosi Törvényszék tanácselnöke
  • a Pécsi Ítélőtábla bírái
  • a Fővárosi Ítélőtábla bírái
  • a Győri Ítélőtábla bírája
  • a Budapest Környéki Törvényszék tanácselnöke
  • a Zalaegerszegi Törvényszék bírái
  • a Pécsi Törvényszék és az illetékességi területén működő járásbíróságok bírái

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.