Tarlós István azt állítja, 2020-ra lesz elektronikus jegyrendszer Budapesten

Tbg
közlekedés
2018 november 30., 19:42
comments 186

Tarlós István pénteken az Echo TV Napi aktuális című műsorában azt közölte: pénteken megbeszélését folytatott Pintér Sándor belügyminiszterrel, és a Volán, valamint a MÁV országos elektronikusjegyrendszer-projektjére rákapcsolódik majd a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) projektje. 

A főpolgármester két napja válságkommunikációs üzemmódba váltott, ugyanis csütörtökön kiderült, földbe állt a BKK elektronikus jegyrendszer projektre, szerződést bontottak a fővállalkozóval, miközben a projekt a kanyarban sincs. Budapest eredetileg 2017-re, majd 2018-ra ígérte, hogy elkészül a rendszer, most Tarlós 2020-ról beszélt.

Illetve fontos fejlemény a részéről, hogy azt állítja, Budapest nem önálló rendszert hoz létre, hanem majd rákapcsolódik a MÁV és a Volánbusz országos rendszerére.

Tarlós István elmondta: Bagdy Gábor főpolgármester-helyettest és őt olyan vád érte, amely szerint nem igaz, hogy nem tudtak a problémáról. Mint mondta, "természetesen ez úgy nem igaz, hogy sejtelmünk sem volt arról, hogy ez a projekt akadozik". (Bagdy Gábor a szerződésbontásról szóló hírek hatására kiadott egy gyors közleményt, amelyben leszögezte, sem ő, sem Tarlós nem tudtak a problémákról.)

A főpolgármester ugyanakkor rámutatott: azért kezdeményezte a BKK vezérigazgatójának felmentését és azért fokozza le "kicsit" az illetékes főpolgármester-helyettest, mert nem sikerült elérniük a megegyezést a kivitelezővel, amely segítette volna az ügy befejezését, vagy nem mondták fel korábban a kivitelezési szerződést.

A felmondásra megvolt a jogalap, ugyanis nem a BKK mulasztott, sértett szerződést, hanem a szállító - fűzte hozzá. Tarlós István azt mondta, ha nem mondják fel a kivitelezői szerződést, akkor veszélybe került volna a finanszírozási szerződés. 

"Az EBRD besokallt a szállítónak a magatartásától, már-már a finanszírozási szerződés felbontásán gondolkodott" - közölte a főpolgármester.
Kijelentette, a személyi konzekvenciák fő oka, hogy ilyen kiélezett helyzetet teremtettek. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.