A Fidesz-kormány közérdekből minősítette nemzetstratégiai jelentőségűnek saját médiabirodalmát

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végéig. Köszönjük, hogy összedobjátok. Akkor nem tartozunk majd senkinek, csak köszönettel - nektek.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ az MTI-nek küldött közleményében adott némi hátteret ahhoz, hogy a miniszterelnök szerdán egy rendeletben nemzetstratégiailag kiemelt jelentőségűnek minősítette a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványt (KESMA) érintő átalakításokat és felajánlásokat (és ezáltal kivonja azt minden versenyjogi vagy médiahatósági felügyeleti eljárás alól). 

Orbán Viktor Salzburgban 2018. szeptember 20-ánFotó: POOL DIDIER LEBRUN/BELGA/AFP

Azt írták, 

közérdek fűződik Magyarországon a print médiakultúra megmentéséhez, ezért volt szükség az ügylet kiemeltté nyilvánítására, mely során az alapítvány irányítást szerzett az Opus Press, az Echo TV, a New Wave Media Group és a Magyar Idők Kiadó felett.

Jelezték, szerencsére a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény lehetőséget biztosít a kormánynak arra, hogy közérdekből nemzetstratégiainak minősítsen egyes vállalati összefonódásokat. Már huszonegyszer hoztak ilyen döntést, így az szerintük nem egyedi.

A kormány szerint  az alapítvány alapító okiratában is megjelenik a print médiakultúra megmentése, és 

külön támogatandó, hogy ezt nem profitszerzési célzattal, hanem nonprofit alapon kívánja megvalósítani.

Múlt héten a kormánybarát médiatulajdonok több tízmilliárd forint értékben ajánlották fel cégeiket a KESMA számára. A több mint 450 cég lefedi többek közt a komplett megyei lappiacot, része az ország legnagyobb elérésű híroldala, két televíziós hírcsatorna, a rádiós piac meghatározó része, az egyetlen sportlap, több bulvárlap és a hatóságilag egyedüliként engedélyezett ingyenes terjesztésű napi kiadvány is. A részletekről múlt szerdán írtunk.