Kormánylap: Olajozottan működik ma a magyar törvényhozás

media
2018 december 12., 12:45
A Világgazdaság címlapja 2018. december 12-én délután
photo_camera A Világgazdaság címlapja 2018. december 12-én délután Fotó: vg.hu

Nagyon sok fontos törvényről döntöttek a magyar honatyák az Országgyűlés szerdai ülésnapján - írja az MTI tudósítására hivatkozva a kormányzati médiabirodalom gazdasági napilapja, a Mediaworks által kiadott (a november végén a központi médiaalapítványba olvasztott) Világgazdaság. 

A hűvös távolságtartásáról és szakszerűségéről ismert VG az egyetlen újság a magyar médiapiacon, amely a parlamentben szerdán zajlott heves pillanatokban sem fogódott el, a szerkesztők a kiélezett helyzetben is kötötték magukat szerkesztési elveikhez, és tudósításukban a törvényhozás szikár eredményeire koncentráltak. 

A cikkből kiderül, hogy az országgyűlési képviselők „egy sor fontos kérdésben döntöttek eddig a szerdai ülésnapon, többek között a sokak által vitatott túlóra-törvényről”, amit három fideszes képviselő terjesztett elő. Ezután részletesen felsorolják az elfogadott jogszabály részleteit, nem engedve az ellenzéki politikusokat, hogy elvonják figyelmüket a törvény betűitől. 

Az üzem szerint működő ellenzékre csak annyi szót vesztegetnek, hogy végül nem szavazták meg a törvényt, „de a határozathozatalnál elénekelték a Himnuszt, majd utána bekiabáltak, magasba emelték képviselői kártyáikat, és kivonultak az ülésteremből”.

Tételesen elemezték a többi elfogadott törvényt, így az ÁSZ-ról valamint  a közszolgálati tisztviselőkről szóló jogszabály módosítását, és a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács (NHIT) önállóságáról rendelkező jogszabályt. Sorról sorra boncolgatják a  Magyarország és Kína között a sanghaji központú Fudan Egyetem magyarországi felsőoktatási tevékenységének támogatásáról szóló megállapodást, amit ma szintén ratifikált a parlament, a közúti személyszállítási szolgáltatások piacfelügyeletének jogi kereteivel együtt. 

Kiderül az áttekintésből, hogy mostantól az agrárkamara foglalhat állást a föld-adásvételi szerződésekről, és mintegy mellékesen közlik, hogy a kormány egy párhuzamos igazságszolgáltatási rendszer alapjainak lehelyezéséről is döntött.

Röviden: akit nem a hisztéria és a hangulatkeltés, hanem a száraz tények érdekelnek, lapozzon ma is a Világgazdaságra. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.