Kiderült, mit énekeltek a Groupama Arénában a Chelsea antiszemita szurkolói

sport
2018 december 14., 09:45

Maga a Chelsea ítélte el elsőként a klub azon szurkolóit, akik a csapat csütörtöki budapesti, Videoton elleni EL-meccsén egy antiszemita dal éneklésével kavartak akkora botrányt, hogy az ügyben az UEFA is vizsgálódik. Méghozzá igen kemény hangon ítélte el. 

A szóvivőjük szerint a klub határozottan és egyértelműen szögezte le már több alkalommal, hogy visszataszítónak tartanak minden faji vagy vallási alapú gyűlöletkeltést, amiknek nincs helye a Chelsea-nél:

“Akinek nincs elég szellemi kapacitása ahhoz, hogy megértsen egy ilyen egyszerű üzenetet és kiderül róla, hogy antiszemita vagy rasszista szavaival szégyent hozott a klubra, az a lehető legkeményebb ellenlépésekre számíthat.”

A botrányt okozó, a szélsőséges szurkolók klasszikus repertoárjába tartozó dal nyersfordításban kábé úgy hangzik, hogy

“Barcelona, Real Madrid, Tottenham, mind egy rakás zsidrák … biboldó.”

link Forrás

A dal hátteréhez hozzátartozik, hogy a Tottenham a Chelsea egyik legádázabb városi riválisa Londonban. A csapat ugyan nem zsidóbb bármilyen átlagos európai fociklubnál, de a szurkolói között hagyományosan, bár persze kis számban ott voltak az észak- és kelet-Londonban élő zsidók is, ezért az ellenfelek szurkolói gyakran gyalázták őket zsidózva, az angolul antiszemita gyalázkodásnak számító Yid szót használva és sziszegő gáz hangját imitálva. A Tottenham 99,9 százalékban nem zsidó szurkolói erre azzal reagáltak, hogy felvették a Yid Army - Zsidrákhadsereg - nevet és magukat zsidóként azonosítják, hasonlóan az Ajax szintén nem zsidó származású, de zsidó identitású kemény magjához, a Super Jewshoz. 

link Forrás


Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.