A rendőrök arra szólították fel az ellenzéki képviselőket, hogy hagyják el a köztévé épületét

media
2018 december 17., 15:21
comments 403

A jelek szerint a III. kerületi önkormányzat jegyzője a maga részéről eldöntötte azt a vitát, hogy mire van joga egy parlamenti képviselőnek és mire nincs. A törvény szerint a képviselőknek joguk van ellenőrizniük közintézményeket, képviselői igazolványuk pedig belépésre jogosítja őket az intézménybe. A köztévé viszont korlátozza a mozgásukat. A tüntetőkkel együtt érkező képviselők tegnap este óta vannak az épületben, azt szeretnék elérni, hogy beolvashassák az ötpontos követelésüket.

Az önkormányzat jegyző hozott egy döntést az MTVA által kezdeményezett birtokvédelmi eljárásban, amiben arra szólította fel Kunhalmi Ágnest és képviselőtársait, hogy hagyják el az épületet. 

A rendőrök azt is közölték velük, hogy intézkedni fognak, ha a felszólításnak nem tesznek eleget. A képviselőknek ugyanakkor eszük ágában sincs elhagyni az épületet.

Szél Bernadett és Vadai Ágnes az épület előtt áll, de nem tudnak visszamenni, mert belülről nem nyitják ki az őrök az ajtót, a rendőrök kopogatatására sem. 12 képviselő még bent van, Varju Lászlót elvitték a mentők. Állítása szerint megsérült, amikor hat biztonsági őrrel dulakodott.  

Este hatkor tüntetés kezdődik az MTVA épületénél.   

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.