Ez a cikk eredetileg az Abcúgon jelent meg, Mizsur András írta.

A társadalom hajlamos jobban elítélni egy nőt, ha alkoholista vagy kábítószerfüggő, mint ha egy férfiről van szó. Pedig a női szerhasználat mögött jellemzően valamilyen trauma áll: szexuális abúzus, családon belüli erőszak. A szégyen miatt sok nő titkokban iszik vagy gyógyszerhasználatba menekül. Az ellátórendszer alapvetően a férfiak igényei szerint lett kialakítva, emiatt alig vannak olyan szolgáltatások, amelyek kifejezetten nőknek és lányoknak szólnak. Mindezek miatt a nők kisebb eséllyel kérnek és kapnak segítséget mint a férfiak; a társadalmi elvárások is azt diktálják, hogy nekik erősnek kell maradniuk, nem lehetnek betegek.

Az elmúlt évek kutatásai azt mutatják, hogy a nők egyre többet isznak és droghasználat tekintetében is kezdenek felzárkózni a férfiakhoz:

• Egy 2017-es kutatási jelentés szerint az Európai Unióban a 15 és 64 év közötti nők közül 34,8 millióan próbáltak már ki valamilyen drogot életükben, ez a szám a férfiak körében 54,3 millió volt.
• Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfrissebb kutatása 36 ország fiataljainak alkoholfogyasztási szokásait hasonlította össze. A 2010 és 2014 között készült felmérésben azt nézték, hogy a 15 éves fiúk és lányok hány százaléka volt már legalább kétszer részeg. A magyar fiataloknál ez az arány 41, illetve 33 százalék volt
• A Global Drug Survey 2018 adatai alapján a nagykockázatú alkoholfogyasztó nők és férfiak aránya hasonló: 6,4 és 6,3 százalék.
• Becslések szerint 200-250 ezer női alkoholista van Magyarországon

Ennek ellenére alig beszélünk a nők szerhasználatáról, kevés kutatás készül a problémáról. Pedig ha csak az alkoholt nézzük, a nők sokkal nagyobb veszélynek vannak kitéve, mint férfi társaik: szervezetük lassabban bontja le az alkoholt, azaz kevesebb mennyiségtől lesznek részegek, és az alkohol egészségkárosító hatása (májbetegség, agykárosodás) is hamarabb jelentkezik náluk. És bár a nők idősebb korban kezdenek el inni, mégis hamarabb – átlagosan 8-10 év alatt –válnak függővé, és a mélypont is hamarabb jön el náluk, amikor már segítségre szorulnak.

Főzéssel, varrással gyógyítanák a függő nőket

A magyarországi ellátórendszer felépítése azonban nem tükrözi ezt a tendenciát; a rehabok és a drogambulanciák szolgáltatásai alapvetően a férfiak igényei szerint lettek kialakítva, mondta Kaló Zsuzsa, az ELTE Pszichológiai Tanácsadás Tanszék adjunktusa, a hátrányos helyzetű emberek társadalmi integrációjával foglalkozó AKUT Alapítvány elnöke. A szakember régóta foglalkozik a női szerhasználat témájával, gyakorló pszichológusként maga is vezet csoportokat bántalmazott, szenvedélybeteg nőknek.

Munkatársaival két éve készített egy kutatást: azt mérték fel, milyen, nőknek szóló programok, terápiák működnek Magyarországon. Ennek során egyenként megkeresték a Szakmai Információs Adattárban szereplő mintegy 160-170 szenvedélybetegeket ellátó és drogprevenciót végző szervezetet.  Mindenkinél arra kérdeztek rá, hogy fogadnak-e nőket, lányokat, illetve biztosítanak-e számukra speciális ellátást. A válaszokból az derült ki, hogy csak elszórtan találni kifejezetten nőkre szabott ellátást:

• arra a kérdésre, hogy fogadnak-e nőket vagy lányokat, a válaszadó szervezetek 11 százaléka azt mondta, hogy kizárólag férfiaknak nyújtanak ellátást
• ezzel párhuzamosan arra a kérdésre, hogy van-e speciális programjuk nők vagy lányok számára, a válaszadó szervezetek 73 százaléka mondta azt, hogy nincs.

A speciális program sok esetben varrást, főzést, fodrászati szolgáltatást takart. Volt olyan szervezet is, ahol azt válaszolták, azért nincs nőnek szóló szolgáltatásuk, mert úgysem érnének rá. Miközben nagy szükség lenne olyan színterekre, ahol a nők megoszthatják a problémáikat másokkal, erre a koedukált ellátás nem alkalmas, hangsúlyozta Kaló Zsuzsa. „Valóban több fiú és férfi használ szereket, de egyre kisebb a különbség. De ha csak egy lánynak vagy nőnek lenne a szerhasználat probléma, akkor is meg kell teremtenünk annak lehetőségét, hogy megfelelő segítséghez jusson.”

A 12 lépésen alapuló önsegítő csoportok között is kevés a kizárólag nőknek szóló, a koedukált gyűléseken rengeteg olyan téma nem kerül elő, ami nőket érint. Hajnalka tíz éve felépülő függő. Saját maga is tapasztalta, hogy mekkora szükség lenne egy külön női csoportra, ezért városában szervezett egyet. Ezeken a gyűléseken csomó olyan téma előkerült, ami a vegyes csoportokban nem: öröm, önelfogadás, társas kapcsolatok, anyaság. Nem biztos, hogy egy függő ezeket a témákat, ugyanúgy meg tudja beszélni a nem függő barátaival, mint a csoportban.

A férfiak buliból isznak, a nők a traumáik miatt

Kaló Zsuzsa azt tapasztalja, hogy a szakemberekben van egyfajta félsz, ha a női szerhasználókról van szó, pedig a velük való munka nem igényel radikálisan más tudást vagy készségeket tőlük, csupán több érzékenységre van szükség. Ebben segíthet a traumafókuszú ellátás, mivel a nők szerhasználata mögött legtöbbször nagyon mély, még gyerekkorban megélt traumák húzódnak meg: családon belül erőszak, szenvedélybeteg szülők, bántalmazó párkapcsolat, szexuális abúzus, rossz szociális háttér, mondta Olasz Anna addiktológus, pszichiáter, a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (OPAI) addiktológiájának osztályvezető helyettese. Ezért a nőknél nem is feltétlenül magával az addiktológiai betegséggel kell foglalkozni, hanem a korábban megélt traumák feldolgozásával. „A nőkre jobban jellemző, hogy valamilyen negatív érzés – például szorongás – elfedésére használják a szert, például a szorongásukra. Míg a férfiaknál bulinak indul az ivás vagy a drogozás, a pozitív érzések erősítésére használják, és csak a rendszeresség miatt válik problémássá.”

Az AKUT Alapítvány a Kék Pont Alapítvánnyal közösen januárban két 12 hetes programot indít szenvedélybeteg nőknek. Ennek során olyan, a külföldi szakirodalomból átvett csoportterápiás feladatokat, gyakorlatok próbálnak ki, amelyek pont a  traumafókuszú megközelítést támogatják. Azt remélik, ha beválik a program, később más szakemberek elsajátíthatják ezt a típusú szemléletet. A program felhívása itt található.

Ez nem jelenti azt, hogy a férfiak esetében nem beszélhetünk traumákról, de a nőknél a rendszerszintű traumatizáltság sokkal jellemzőbb, tette hozzá Kaló Zsuzsa.

„Belekerülnek egy spirálba; történik velük egy trauma, amit nem tudnak feldolgozni, nem is kapnak segítséget ehhez, ezért aztán, hogy elnyomják magukban ennek tüneteit, öngyógyításként elkezdenek valamilyen szert használni. Ettől rosszul érzik magukat, szégyent élnek meg, illetve nyomasztja őket az a társadalmi elvárás is, hogy a nőknek nem illik. Közben a szerhasználat miatt újabb traumatizáló helyezetekbe sodródnak – baleset, nem akart szexuális viszonyok – és az csak tovább pörgeti magát.”

Anyaként még nehezebb kikeveredniük ebből az öngerjesztő spirálból, mivel a társadalom elfogadhatatlannak tartja szerhasználatukat, így a szégyen miatt újra és újra szerhasználatba menekülnek.

Judit gyerekkora zűrösen alakult: apja az ivásba halt bele, nem is ismerte, a szintén függő anyja elhanyagolta, nem foglalkozott vele. 14 évesen szökött meg végleg otthonról, később lemondott róla az anyja. Nem tudja megmondani miért, de a mai napig önmagát hibáztatja, hogy az anyja ivott. Nagyon vágyott a szeretetére, hiába bánt vele rosszul, mesélte. A prostitúció és a drog végső elkeseredésében jelent meg az életében. „Azt gondoltam, hogy majd így több szeretet kapok, de kurvára nem.” Miután megszökött az egyik gyermekotthonból, összeismerkedett egy stricivel, aki kivitte Spanyolországba dolgozni. Ekkor 16 éves volt. Ennek lassan tíz éve, azóta dolgozik prostituáltként és kábítószerezik. Kokainnal kezdett, később mindent kipróbált: speed, ecstasy, különböző dizájnerdrogok. A munka során átélt sok megaláztatás és egy abortusz után fordult az intravénás szerekhez.

Ennek akkor lett vége, amikor egy szakítás után egyedül maradt kislányával és pénztárosi fizetéséből kellett eltartani magát és gyerekét. „Túl sok nyomás, túl sok felelősség nehezedett rám. Dolgozz, de közben legyél anya és nő is. Persze, hogy a drog volt a menekülés.” Megoldásként újra elment prostituáltnak, ami hozta magával a szerhasználatot.

„Vannak nagyon kemény szégyenfoltok, ha nőként használsz. A nyolcadik kerület kellős közepén álltam kint, csak azért, hogy legyen anyagom. A bűntudatodat csak azzal tudod elnyomni, hogy belövöd magad. Tisztább pillanatomban elgondolkodtam, hogy mi az istent művelek, az egész világ csak használ.”

Svájcban voltak olyan kuncsaftjai, akik külön fizettek azért, ha együtt drogozik velük. Muszáj volt igent mondania, különben másik lányt vittek volna el.

Erősebbek, mint a férfiak, majd megoldják egyedül

A férfiaknak viszont nem kell megküzdeniük hasonló nyomással, sőt a közvélekedés szerint az ivás kifejezetten férfias dolog. Ezért van, hogy a legtöbb nő zugivó, magyarázta Olasz Anna. „Csöndben, elbújva isznak, hatalmas tagadással.” Ugyanezt a szégyent élte meg Eszter. Szomszédai többször megszólták, ha ittas volt, családjában is csak neki rótták fel az ivást, miközben testvére ugyanúgy alkoholista volt. Sosem járt el bulizni, kocsmázni, mindig csak otthon ivott, de akkor több liter sört fogyasztott el egy nap alatt. A zugivás miatt viszont nehezebb a nőket bevonni a terápiába, sokáig képesek jól funkcionálni életükben: dolgoznak, vezetik a háztartást, menedzselik a gyerekeket.

A szégyenérzet és a megbélyegzés miatt a nők alkoholfogyasztása könnyen átcsúszhat gyógyszerhasználatba, mivel az kevésbé látványos és társadalmilag is jobban elfogadottabb. Másrészt a közvélekedés szerint a nők kevésbé élnek vissza ezekkel a szerekkel. Juditnak ugyan volt egy drogmentes időszaka, de közben rászokott a gyógyszerekre. „Kávé-Frontin-kávé-Frontin, így keltem minden reggel.” Már bent az addiktológián döbbent rá, hogy a gyógyszerfüggősége igenis probléma, addig nem vette annyira komolyan, mint a kábítószereket. Az elvonási tünetei is sokkal erősebbek voltak, mint a drogoknál, napokig nem tudott aludni, rázta a hideg, hangokat hallott. „Nyugtatót szedni legálisnak tűnő dolog, hiszen orvos írta fel. Aztán lassan emelkednek a dózisok, amit már nem a szakember javasolt. Rátanulnak, hogy ha feszültek, mérgesek, akkor jól jön a nyugtató. Bedobok egyet és már nem is kell vele foglalkozni. Miközben gyakran ezek a negatív érzések jogosak, csak elfogadni, elviselni, átformálni kellene” – fogalmazott Olasz Anna.

Ugyancsak a társadalmi elvárásokból adódik, hogy a nők problémáit kevésbé veszik komolyan, az orvosok hajlamosak aluldiagnosztizálni őket, azt gondolva, hogy túldramatizálják a helyzetet, ezért megoldásként gyógyszert írnak fel nekik. „Azt gondolják, hogy ők erősebbek, könnyebben kirángatják magukat a bajból, mint a férfiak. Egyszerre kell tehát megküzdeniük azzal, hogy a társadalom elítéli őket, ha isznak vagy drogoznak, de közben azt várják el tőlük, hogy maguk oldják meg problémáikat” – mondta az ELTE munkatársa.

A család fontosabb, mint a függő anya gyógyulása

Mindebből az következik, hogy a nők kisebb eséllyel jutnak segítséghez, a munka, a háztartásvezetése és a gyereknevelés mellett idejük sincs elmenni terápiára. Ezeket a az akadályokat viszont egyáltalán nem veszi figyelembe az ellátórendszer. Ugyanakkor a nők hajlamosak a család boldogulását saját egészségük elé helyezni, hiszen ez a társadalom elvárása is. „Milyen anya, ha saját gyógyulása érdekében ott hagyja a gyerekét?! Apáknál fel sem merült ez a kérdés” – mutatott rá Kaló Zsuzsa.

Olasz Anna úgy látja, hogy a nők akkor kérnek segítséget, amikor már nem tudják ellátni a női szerepeiktől elvárt feladatokat. Viszont nagyon elszántak tudnak lenni, ha ez megtörténik, mert tudják, hogy meg kell gyógyulniuk, számolt be tapasztalatairól a szakember. Klienseik majdnem fele – mintegy 20-30 beteg – nő. Ez más hasonló intézményekhez képest magas aránynak mondható, amit részben az magyaráz, hogy az ott folyó több hónapos terápiás munka erősebb elköteleződést kíván meg a kliensektől.

A gyerek elvétele például nagyon komoly mélypont lehet a nőknél. Judit a gyámügy nyomására feküdt be az addiktológiájára, lehet, hogy elvették volna tőle kislányát, ha nem így tesz. „Nőként még anyagozni sem tudsz rendesen, mert ilyenekkel jár” – gondolta magában az esetmegbeszélésen. Azzal fenyegetőzött, hogy öngyilkos lesz, ha rehabra küldik. Most már ott tart, hogy végig akarja csinálni a terápiát: „nem is olyan rossz ez a köcsög NA.” (NA, azaz Narcotics Anonymous, névtelen drogfüggők önsegítő csoportja – a szerk.)  

Az addiktológián azt tanítják klienseiknek, hogy a józanság legyen az első, mert csak úgy tudnak helyt állni nőként és anyaként.

„Sokáig mondják, hogy nem tehetik meg a családjukkal, hogy befeküdjenek hozzánk. Nem tehetem meg, hogy eljöjjek három hónapra, de kész vagyok belehalni? Ezt a kérdést kell feltenni”

– mondta Olasz Anna.

Eszter is családja miatt vágott bele a felépülésbe. Egy alkalommal annyira kiütötte magát, hogy a gyerekei nem tudták felébreszteni, akkor határozta el, hogy leteszi az italt. Előtte hiába voltak már komoly fájdalmai az ivás miatt, tartotta magát, hiszen a család volt az első. „Olyan nincs, hogy egy anya beteg legyen” – emlékezett vissza. Nem volt könnyű hátrahagyni gyerekeit és elfogadni azt, hogy mostantól a józansága a legfontosabb. Voltak, akik megszólták, amiért félévre befeküdt a terápiára. „Mindaddig amíg józan vagyok, mindenki számíthat rám. Ha összeomlok, akkor ennek vége.”

Nem tudják elhelyezni a lányokat

Még nehezebb helyzetben vannak a lányok, az ifjúsági rehabilitáció eleve gyerekcipőben jár még Magyarországon. Mindössze három tinirehab működik az egész országban, ezek közül kettő – a szatymazi Rehabilitációs Centrum és a ráckeresztúri Fiatalkorúak Drogterápiás Otthona – kizárólag fiúkat fogad. Olasz Anna elmondta, hogy sokszor valamilyen zárt intézményben helyezik el a lányokat, távol tartva őket a szerektől, de mivel ezekben az intézményekben nincs terápiás ellátás, ezért semmi sem garantálja, hogy onnan kikerülve józan életet tudjanak folytatni a fiatalok.

Kaló Zsuzsa kutatótársával 2017-ben több mint 40 gyermekotthonban gondozott lánnyal és 25 gyermekvédelmi szakemberrel készített interjúkat, hogy felmérjék, milyen problémákkal szembesülnek ezekben az intézményekben az érintettek és a dolgozók. A szerhasználat (dohányzás, alkohol, drog) kivétel nélkül mindegyik otthonban jelen volt, és az is kiderült, hogy a szakemberek nincsenek felkészítve arra, hogy kezelni tudják a felmerülő problémákat, pedig rövid intervenciós vagy csoportos technikákkal komoly eredményeket lehetne elérni. Az interjúk legnagyobb tanulsága mégis az volt, hogy nem tudják hol elhelyezni a szerhasználati problémákkal küzdő lányokat.

12 évesen a rehabon

Az egyetlen, lányok számára is elérhető gyermek- és ifjúsági addiktológiai intézetet az Emberbarát Alapítvány működteti Budapesten. Az alapítvány harminc éve foglalkozik szenvedélybetegek ellátásával, és mivel akkora igény volt a külön nőknek és lányoknak szóló terápiára, két éve elindították a kifejezetten nekik kialakított fekvőbeteg ellátást is. Az intézmény 10 férőhelyes, amit jelentősen meghalad a jelentkezők száma, mondta Bereczki Sándorné, az Alapítvány titkára és az intézmény helyettes vezetője.

Tíz éves kortól fogadnak lányokat, mostani klienseik közül 12 éves a legfiatalabb. Van, aki értelmiségi családból került hozzájuk, de a többség jellemzően rossz szociális körülményekből jön. Belesodródtak, ezt látták a nagyobbaktól, nem volt más szórakozásuk – sorolta Bereczkiné Loránt Ágnes a leggyakoribb okokat, miért nyúltak az alkoholhoz vagy a gyógyszerekhez a náluk megforduló lányok.

A terápia másfél éves, ez alatt pszichológus, pszichiáter és gyógypedagógus foglalkozik a lányokkal. Minden nap egyéni és csoportfoglalkozásokon vesznek részt, a sportterápia keretében lovagolhatnak, kirándulhatnak. „Legyen örömérzésük a drog nélkül is.” Mivel még iskolakötelesek, ezért a terápia mellett oktatásban részesülnek a lányok, 16 éves kortól beiratkozhatnak egy OKJ-s cukrészképzésre is. Bár vannak közös foglalkozásaik, a lányokat és az idősebbeket alapvetően külön látják el. A másfél év letelte után bármikor visszatérhetnek a rehabilitációs otthonba, ha úgy érzik, hogy elbizonytalanodtak és támogatásra van szükségük. „Ez egy olyan történet, ami nem zárul le a terápia végével.”