Egy olasz városban elkezdenek fizetni azoknak, akik biciklivel mennek munkába

életmód
2019 február 09., 09:46

Bari városában februártól indul a program, melynek lényege, hogy a város mintegy 330 ezer lakosa közül minél többeket rászoktasson arra, hogy biciklivel járjanak munkába. Ehhez pedig a városvezetés hajlandó pénzt is adni az embereknek. 

A programba persze mindenki nem szállhat be, a most induló kezdeményezésbe összesen ezren jelentkezhetnek, akiknek a biciklijét aztán egy GPS-adóval szerelik fel, és követni fogják, hogy mennyit bicikliznek. A tervek szerint minden munkába és munkából hazafelé megtett kilométerért 0,20 euró jár majd a résztvevőknek, míg a munkába menésen kívüli biciklizésért 0,04 eurót fizetnek majd. Az elszámolás havonta történik, és egy ember egy hónapban maximum 25 eurót kereshet. 

Mint a Citylab megjegyzi, hasonló programokkal már más országokban is próbálkoztak: Franciaországban egy cég, nem pedig egy önkormányzat próbálta rávenni az alkalmazottait a biciklire váltásra még 2014-ben, és Milánóban is kísérleteztek hasonló modellel 2015-ben. Egy holland tartományból is ismerni példát arra, hogy készpénzzel jutalmazták azokat, akik az autójukat biciklire cserélték a városban. 

És ugyan elsőre világos, hogy egy ilyen váltásnak milyen közegészségügyi és városszervezési hatásai lehetnek, az eddigi projektek felemás eredménnyel zártak. A francia kísérlet például nem volt túl nagy siker, és az akkori értékelés szerint azért, mert hiába járt némi pénz a dolgozóknak a biciklizésért, de például ugyanúgy megmaradt az alkalmazottak számára az ingyenes parkolás lehetősége.

Ráadásul külföldi felmérésekből tudni, hogy az autóról biciklire váltás sokszor nem is anyagi kérdés: Koppenhágában ugyan rendkívül sokan bicikliznek, de felmérések szerint csak elenyésző hányaduk teszi ezt azért, mert ez olcsóbb módja a közlekedésnek. Jelentősebb szempont viszont, hogy ez ott kényelmes módja az utazásnak, van megfelelő infrastruktúra és a város belső részein kisebb az autós forgalom, ami szintén kedvez a biciklizésnek. 

Ezért a Citylab szerint Bariban sem fog átütő sikert aratni a program, ha nem raknak mellé más projekteket is. Egy országos projekt meg fog jelenni a városban: támogatás jár majd biciklik vásárlásához. 100 euró egy használt biciklihez, 150 egy újra és 250 egy elektromos kerékpárra. A városban ezen kívül léteznek tervek a kerékpáros úthálózat fejlesztésére is, és mint a cikk írja, ezen múlhat elsősorban, hogy mennyire lesz sikeres a fizetős projekt. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.