Mégsem lesz szülő 1 és szülő 2 a francia iskolai űrlapokon

A napokban a francia alsóház első olvasatban elfogadott egy tervezetet, ami az iskolai űrlapokon szereplő apa és anya megnevezéseket szülő 1-re és szülő 2-re módosította volna. A Macron-féle En Marche! párt javaslata hatalmas vihart kavart, a francia jobboldal sokat kritizálta a szabályt, mert az szerintük a politikai korrektséget a valóság fölé helyezi, és feláldozza a hagyományokat az azonos nemű párok az egyedülálló szülők vagy a mostohaszülők érdekében. Közben a szülői érdekképviseleti szervezetek inkább örültek, hogy a szabályok végre figyelembe veszik azt is, hogy egyre sokszínűbb a diákok családi háttere.

A magyar kormányoldal még a francia jobboldalnál is nagyobbra fújta az ügyet, és olyan cikkek jelentek meg a fideszes médiában, amik azt a látszatot keltették, hogy ezentúl apának és anyának szólítani sem lehet a szülőket a francia iskolákban, és hogy mintha magukat a szavakat akarnák eltüntetni a francia nyelvből, de ez ugye baromság.

A javaslat azonban a franca kormány oktatási miniszterétől is kapott két fontos kritikát, az egyik az, hogy az iskolai űrlapokon szereplő megnevezéseket szükségtelen törvényben szabályozni, elegendőek erre az alacsonyabb rendű jogszabályok is. A másik kritika viszont tartalmi: a miniszter kifogásolta, hogy a számozás hierarchiát állít fel a szülők között.

Így született meg egy alternatív javaslat, ami szerint az űrlapokon ezentúl két rubrika alatt fog szerepelni az, hogy apa/anya.

A magyar iskolai dokumentáció egyébként évtizedek óta hasonló, a nem tekintetében semleges szülő/gondviselő formulát alkalmazza. (via Index)