A Puskás Akadémia szerint a Felcsúton folyó munka bármely európai elit akadémiával összevetve megállja a helyét

Minden magyar futballszurkoló és adófizető kedvenc futballakadémiája, a Puskás Akadémia nem hagyja unatkozni a rajongóit. Ha meccs van, akkor azzal, ha nincs, akkor is megoldják. Most különösen erős hetük volt. 

Volt ugye az a mai hír, hogy a tao-pénzekből újabb egymilliárd forint ment a költségvetés helyett Felcsútra. Ez már a 20. milliárd, ami ezen a csatornán érkezett a felcsúti utánpótlásra. Ezen felül vannak még a támogatóktól évente kapott 2-3 milliárdos mankók.

A belebefektett tengernyi pénz egyelőre nem látszik, a Puskás a kiesés ellen harcol. Ehhez nagy segítséget kaptak múlt hét végén a nemzetközi hírű Kassai Viktortól, amikor befújt a felcsútiaknak egy teljesen kamu 11-est.   

A meccs után aztán nyilatkozott a Nemzeti Sportnak Radoki János, a Németországból hazacsábított edző. Például azt, hogy abban bízott, kicsit gyorsabban halad majd a csapat átalakításával, de ez nem egyszerű:

„Az a baj, amit többször tapasztaltam, hogy miután begyakorolunk valamit edzésen, a játékos két hét múlva elfelejti.” Azt is mondta, hogy az egy héttel korábbi meccsükön

„a nézőkhöz hasonlóan én sem hittem a szememnek, de mit lehet tenni az oldalvonal mellől, ha a kapus hangosan kiabálja, hogy jön, a hátvéd mégis átfejeli fölötte a labdát, amely a kapunkban köt ki?”

Erről a gólról van szó, a Puskás Akadémia neveltje, Bokros Szilárd követte el.

Szintén a Nemzeti Sportnak nyilatkozott Pintér Attila, aki tavaly volt a Puskás Akadémia edzője. Alighanem látta, milyen munka folyik Felcsúton, mégis legendás volt arról, mennyire nem adott lehetőséget az akadémia neveltjeinek. Szóval ő ezt mondta:

„Teljesen meg kell újítani az utánpótlás-nevelést. Más koncepcióra van szükség, tanulni kell a külföldi példákból. Felhozhatjuk Spanyolország, Németország, Belgium, Hollandia vagy Svájc esetét, a korábbi sikertelen világversenyek után mindegyik nemzetnél rájöttek, nem működött a rendszerük. Ezt követően átértékelték a labdarúgásukat, és mertek újítani. Mi csak beszélünk róla, de nem lépünk, pedig a Magyar Labdarúgó-szövetség és a kormány minden támogatást megad hozzá. Ám akiknek többet és jobban kellene dolgozniuk azért, hogy előrelépjen a magyar futball, nem teszik meg. Ha változik az utánpótlásképzés, az NB I színvonala is növekszik.”

Ez nagyjából összecseng azzal, amit Csányi Sándor MLSZ-elnök is mondott nemrég:

„A szövetség elnökeként talán túlzóak az elvárásaim, de az utánpótlásra fordított pénzekhez képest némiképp keveslem a hazai és a nemzetközi felnőttmezőnyben helytállni képes fiatalokat, annak ellenére, hogy határozott fejlődést érzek.”  

Namost ezek után a Puskás Akadémia megjelentetett egy beszámolót az U19-es csapatuk madridi útjáról, ahol legyőzték a Real Madrid korosztályos csapatát. És miután körülnéztek a spanyolok utánpótlásbázisán, kijelentették:

„A szakmai konzultáció során megszerzett tapasztalatainkból leszűrhettük, hogy a Puskás Akadémián 2014 óta folyó munka megállja a helyét bármely európai elit akadémiával való összevetésben, egyes területeken pedig a Real Madrid utánpótlásképzésével hasonló irányba haladunk. Mindez megerősített minket abban, hogy akadémiánk jó úton jár, és ezt nem kizárólag a keddi mérkőzés eredménye mondatja velünk.”

Egyik edzőjük ezt azzal egészítette ki, hogy 

„Az edzéseken rengeteg hasonlóságot véltem felfedezni a nálunk végzett munkával – a heti feladatok lebontásában, ütemezésében is. A Real Madrid rendkívül büszke utánpótlás-nevelésére, és joggal: felnőtt keretük 39 százaléka saját nevelés, arról nem is beszélve, hogy az elmúlt öt évben a Real Madrid adta a legtöbb játékost az európai csúcsbajnokságokba – mi is valami hasonlót akarunk megvalósítani idehaza.”  

Hogy legyen, aki a következő polgármesterről is elmondja az igazat

A kormánymédia százmilliárdokból próbál túlharsogni minden kritikus hangot az országban, amikor pedig választás közeledik, felismerhetetlenre hajlítják a valóságot. Ha szerinted fontos, hogy valódi híreket is lehessen olvasni, akkor támogasd rendszeresen a 444 szerkesztőségét!

Egyszeri bankkártyás támogatás

Havi rendszeres támogatás (PayPal)

További támogatási lehetőségek.

Kapcsolódó
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.