A Mediaworks 25 millió forinttal drágábban vállalta el az állami íróakadémia hétvégi mellékletének kiadását

A korábban Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő, mostanra már a kormánypárti összemédiacégbe betolt 

Mediaworks nyert egy közbeszerzést, amin egyedül a Mediaworks indul. 

A verseny hiánya meg is látszik a végeredményen. 

A 169 millió forintra becsült munkát a Mediaworks 25 millióval drágábban vállalta el. A közbeszerzés kiírójának, az állami íróképzőnek így is megfelelt, és győztesnek hirdette a Mediaworksöt.   

Az, hogy a Mediaworks egyedül indult a pályázaton, nem csoda, hiszen a kiírás szerint legalább 9 megyei lapban kell terjeszteni az állami íróképző irodalmi és kulturális kiadványát. A megyei lapok piaca az elmúlt években valahogy úgy alakult, hogy kizárólag a Mediaworks felel meg ennek a feltételnek. 

Az irodalmi és kulturális kiadányt hetente egyszer kell megjelentetni, legalább 230 ezer példányszámban. A fő cél, hogy a melléklet terjesztésével a kortárs magyar irodalmat és kultúrát népszerűsítsék, a kiadvány minél több megyébe és minél több olvasóhoz eljusson.

Hasonló szerződést, ugyanekkora példányszámra már tavaly is kötött a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (ez az állami íróképző neve) a pályázati feltételeknek akkor is egyedüliként megfelelő Mediaworksszel. Akkor még elég volt ugyanerre a feladatra 163 millió forint, mostanra már 194 millió forint lett az irodalmi melléklet terjesztésének az ára. 

A KMTG-ről egyébként írtunk már: az állami nonprofit cég egy korábbi összesítés szerint 1,4 milliárd forint költségvetési forrásból támogatja az Előretolt Helyőrség Íróakadémiát. Az ugyanilyen nevű, az akadémia által gondozott irodalmi-kulturális mellékletet a századvéges, azóta a Petőfi Irodalmi Múzeum élére kinevezett Demeter Szilárd főszerkesztette. 

Az Íróakadémia vezetője, Orbán János Dénes tavaly novemberben azt nyilatkozta: hatalmas előrelépés, hogy elindították az Előretolt Helyőrség című lapcsaládot. Tizenkét megyei napilap irodalmi-kulturális mellékleteként jelenik meg hetente egyszer. A többi megyei laphoz is csatlakozni szeretnének, de megjelenik erdélyi, felvidéki és kárpátaljai kiadásban is. Azt remélik, hogy a Délvidéken is el tudják majd indítani a lapot.