¯\_(ツ)_/¯ - reagált két minisztérium is arra, hogy a GVH már három éve vizsgálódik egy közbeszerzési kartell ügyében

2018 elején írtuk meg a 444-en, hogy a Gazdasági Versenyhivatal 2016 áprilisa óta vizsgálódik egy hatalmas kartell ügyében. A GVH azt gyanítja ugyanis, hogy 2015-ben egy több tízmilliárdos EU-s pályázat lebonyolításakor a magyar egészségügyi beszállítók nagy része kartellbe tömörült, és leosztották a megbízásokat egymás között. Abban az időben egyébként két, egymáshoz nagyon hasonló EU-s program futott, az egyik a KEOP-os, a másik TIOP-os forrásból, mindkettőn ugyanazok a cégek taroltak, de a GVH-t csak a KEOP érdekelte.

A Versenyhivatal meg is nevezett két embert, akiket a kartell hátterében sejtett, az egyik Harmat Sándor, Nagy Anikó későbbi egészségügyi államtitkár bizalmasa, a másik pedig Maróth Gáspár, aki Orbán Viktor miniszterelnök személyes tanácsadója volt az első Fidesz-kormány idején, most pedig a Honvédelmi Minisztérium egyik legfontosabb háttérintézményét vezeti, és kormánybiztossá is kinevezték a 2018-as választási győzelem után. Maróth kötődik a kartellgyanú által érintett egyik céghez is, amiben azóta megjelent Homolya Róbert felesége is. Homolya korábban a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára volt, most pedig a MÁV vezérigazgatója.

A cikk megjelenése után Maróth többféleképp is beperelte a 444-et, de mindegyik eljárást elbukta. Ennek ellenére a Fidesz a cikkben megnevezett személyek közül senkinek nem engedte el a kezét, sőt, a választások után mindenki felfelé lépett a Fidesz-holdudvarban és állami/kormányzati pozíciókban is.

Most Korózs Lajos MSZP-s parlamenti képviselő kérdezett rá az EU-s pályázatot felügyelő két minisztériumnál, az Emberi Erőforrások Minisztériumánál és az Innovációs és Technológiai Minisztériumnál (ami az NFM egyik utóda), hogy a munkavállalóik közül meghallgatott-e már bárkit a kartellügyben a GVH.

Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára azt írta, őket hivatalosan egyáltalán nem kereste a GVH, Cseresnyés Péter, az ITM államtitkára pedig annyit, hogy a közbeszerzéseket saját hatáskörben a kórházak bonyolították le és a GVH jelenleg is vizsgálódik az ügyben.

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Kapcsolódó
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.