A bíróság szerint is járt a 40 milliós bírság a magyar szcientológusoknak a jogszerűtlen adatgyűjtésért

2019 március 30., szombat 8:46
86

Közleményt adott ki a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) a Fővárosi Törvényszéknek a Magyarországi Szcientológia Egyház és a Szcientológia Egyház Központi Szervezetügyében hozott ítéletéről. Mint írják, a bíróság ítéletében elutasította a Magyarországi Szcientológia Egyháznak a NAIH 2017-es határozata ellen benyújtott keresetét.

A NAIH 2017. október 13-án kelt határozatában megállapította, hogy az egyház és a központi szervezet jogellenes adatkezelési tevékenységet folytat, mert megszegték az előzetes tájékoztatási kötelezettségüket, a célhoz kötött adatkezelés elvét, a tisztességes adatkezelés elvét, az adatbiztonság követelményeit és jogalap nélküli adatkezelést végeztek. A NAIH határozatában a további jogellenes adatkezelést megtiltotta, illetve az Egyházat és a Központi Szervezetet egyaránt a maximális húszmillió forint, összesen negyvenmillió forint adatvédelmi bírság megfizetésére kötelezte.

Az Egyház és a Központi Szervezet a határozattal szemben keresettel éltek, melyben kérték annak hatályon kívül helyezését. A Bíróság 2019. március 22-én kelt ítéletében a felperesek kereseti kérelmét sem a NAIH határozatának megállapításai, sem a kiszabott bírság összegszerűsége tekintetében nem tartotta megalapozottnak, ezért azt elutasította.

A hatóságok 2017 októberében tartottak házkutatást a Szcientológia Egyház budapesti központjában, vallatószobákat és hazugságvizsgálóhoz hasonló eszközt is találtak akkor, illetve kiderült, hogy többek között korábbi szexuális partnereiket kellett megnevezniük a tagoknak a kikérdezések során.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt