Egy szavazaton múlt, de a brit parlament végül megszavazta a Brexit halasztását

A létező legkisebb, egy szavazatos többséggel támogatta a brit parlament a Brexit halasztására benyújtott legújabb javaslatot. A képviselők 313_312 arányban támogatták a munkáspárti Yvette Cooper indítványát arról, hogy a kormány kérjen haladékot az EU-tól.

Yvette Cooper, a Munkáspárt képviselője. Az ő javaslatára szavazta meg egy fős többséggel a brit parlament, hogy a Brexit elhalasztását kérjék az EU-tól.Fotó: HO/AFP

A javaslatot még a brit felső háznak is jóvá kell hagynia, magáról a halasztásról pedig végső soron az EU dönt majd. Philip Hammond pénzügyminiszter várakozásai szerint az EU hosszú halasztást javasol majd. Valóban vannak erre utaló jelzések az EU politikusai felől, de ezzel ellentétesek is. A német parlament külügyi bizottságának elnöke például a minap jelezte, hogy nem látja értelmét további halasztásnak, mivel a brit kormány és az EU között kialkudott megállapodást már háromszor leszavazta a brit parlament, így nem lát esélyt érdemi előrelépésre. Azok pedig, akik a kilépés hosszabb elhalasztását javasolják, ehhez hozzáteszik azt is, hogy amennyiben május 23-án Nagy-Britannia még az EU tagja, akkor ott is meg kell tartani az esedékes EP-választást.

Cooper most egy szavazatos többséggel elfogadott javaslata szerint a kormánynak a jelenlegi, április 12-i végső kilépési dátum halasztását kéne kérnie, egyben átadnia a parlamentnek a halasztás hosszáról szóló döntés jogát. Cooper javaslata rendkívül gyorsan futott át a parlamenten. Hagyományosan egy ilyen, képviselő által kezdeményezett törvényjavaslatot hetekig tárgyalnak a parlament illetékes bizottságai, mielőtt törvény lehet belőlük. Cooper javaslata pár óra alatt végigfutott a parlamenten, ez nagy felháborodást váltott ki a Brexitet támogató képviselők körében. "Nehéz amellett érvelni, hogy érdemi vita folyt volna a javaslatról, amit alig négy óra alatt vertek keresztül a képviselőházon. Ez nem érdemi vita, ez alkotmányos botrány" - nyilatkozta például a BBC-nek Mark Francois.

A törvényjavaslatot a kormány is bírálta, mivel az "komolyan korlátozza" a kormányt abban, hogy kijárhassa a halasztást. (Via BBC)