Négy ember ellen, köztük az Alstom vezető tisztségviselője ellen emelt vádat vesztegetés miatt a Központi Nyomozó Főügyészség az Alstom-ügyben - közölte Keresztes Imre főügyész szerdán az MTI-vel.
Mint írta, a vádirat szerint a francia Alstom cég megvádolt vezető tisztségviselője - a BKV M2-es és M4-es metróvonalakat érintő járműbeszerzésére 2005 júniusában kiírt közbeszerzési eljárásban - az eredményt befolyásolni képes ismeretlen személyt vagy személyeket milliós nagyságrendű euró átadásával vesztegetett meg, hogy a tendert az Alstom vezette konzorcium nyerje meg.
A jogtalan előny 2007-ben és 2009-ben történt kifizetéséhez - az Alstom pénzügyi forrásából - három fiktív tanácsadói szerződést kötöttek meg a vesztegetési pénz átadásában közvetítő szerepet játszó dán és osztrák gazdasági társaságokkal, amelyeknek összesen 8 463 643 eurót fizettek ki.
Az ügyészség hat embert hallgatott ki gyanúsítottként az ügyben, mindannyian szabadlábon védekeznek. Két ember esetében elkülönítették majd felfüggesztették az eljárást. A vádlottak között két magyar mellett egy osztrák és egy amerikai állampolgár is van - közölte a főügyész. (MTI)
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.