Palkovics: „Határozott szándéka a kormánynak”, hogy kivegye az MTA alól a kutatóintézeteket, „a kialakult helyzetet nem tudjuk elfogadni”

POLITIKA
2019 május 6., 15:01
comments 137

Lovász László sajttájékoztatón ismertette az MTA közgyűlésének döntését: maradjon az MTA-n belül a kutatóintézeti hálózat, amit egy testület irányít, és aminek az elnökéről az ITM és az MTA vezetője dönt. Az irányító testületekben a kormánynak, az MTA-nak és a kutatóintézeteknek egyharmados arányban legyenek delegáltjaik, a finanszírozásnak pedig a jelenlegi szinten, kiszámíthatónak kell maradnia.

A HVG azt írja, hogy Palkovics László erre azt mondta, „egészen máshogy látom a dolgot”. Az innovációs és technológiai miniszter azt mondta, kaotikus volt a szavazás, és nem tiszta a politikai nyilatkozat sem. „Határozott szándéka a kormánynak”, hogy kivegye az MTA alól a kutatóintézeti hálózatot, „további tárgyalások szükségesek”, „a kialakult helyzetet nem tudjuk elfogadni” – mondta Palkovics, aki szerint minden nappal nő a bizonytalanság, ez nem jó a kutatóintézeti hálózatnak sem.

Palkovics szerint júniusban már mindenképp törvényeket módosítanának, de a kormány nem einstandolni akarja a hálózatot, csak egy másik pályára akarja állítani, és akár már holnap leül újra tárgyalni az MTA-val.

A lapnak Palkovics azt mondta, a kutatóhálózatok átvilágítása nem győzte meg a kormányt, mert azt majd csak a struktúraváltás után látják meg, hogy kell működnie a hálózatnak.

Lovász szerint nekik érveik vannak a kutatóintézet megtartása mellett, ezeket tudják mondani a kormánynak, aztán a Parlament majd dönt valahogy, „mi meg vigyázzba állunk”, és elfogadják a döntést – írja a HVG.

photo_camera Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, fővédnökként a 193. Anna-bál megnyitóján a balatonfüredi Anna Grand Hotel parkjában 2018. július 21-én. Fotó: Mónus Márton/MTI/MTVA

Lovász Lászlónak a közgyűlésen elmondott beszéde itt olvasható. (HVG)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt