Hétfő óta úgy tűnik, hogy a Fidesz valószínűleg másodszor is pártcsaládot vált az EU-ban: előbb a liberálisokat hagyták ott a néppárt kedvéért, most pedig a néppártot készülnek otthagyni egy új, még csak alakuló, szélsőjobbos csoport kedvéért. (Nyugati terminológia szerint szélsőjobbos, a magyar kormány a héten bejelentette, hogy nem tekinti szélsőségesnek őket.) 

Orbán Viktor hétfőn közölte, hogy megváltoztatta véleményét, és már nem támogatja Manfred Weber néppárti jelöltet, hogy a bizottság következő elnöke legyen. Továbbá öt napon belül találkozott az új jobboldali frakció verbuválásán dolgozó két pártelnökkel, Matteo Salvinivel (Liga, Olaszország) és Heinz-Christian Strachéval (Szabadságpárt, Ausztria), akikkel az EP-választás utáni együttműködés lehetőségeiről egyeztetett.

A Fidesz és Orbán legújabb politikai manőverezésének három kifutása lehetséges: 

• a magyar kormánypárt az európai politika perifériájára kerül, 
• vagy hidat ver a néppárt és a tőle jobbra állók között,
• vagy a külső szereplők váratlan húzásai miatt a néppártnak elég fontos lesz a Fidesz ahhoz, hogy mégis kibéküljenek. 

Az esélyek valószínűségét a fenti sorrend tükrözi. 

Első forgatókönyv: Weber győz, és a Fidesz ellenzékbe vonul

A magyar miniszterelnök a néppárt elhagyására is egyértelműen célzott ugyan az elmúlt napokban, de egészen világosan csak azt jelentette ki, hogy már nem támogatja, hogy Manfred Weber legyen az Európai Bizottság következő elnöke. E kijelentés súlyának megértéséhez érdemes végiggondolni, hogyan választják meg a bizottság elnökét.

A bizottság elnökéről első körben az Európai Tanácsban döntenek, ahová a tagállamok a miniszterelnökeiket, elnökeiket küldik. A jelöltnek minősített többségre van szüksége, azaz az országok legalább 55 százalékának kell ugyanarra a jelöltre szavaznia, de úgy, hogy a szavazók összességében az EU lakosságának legalább 65 százalékát képviseljék. Mivel minden jel szerint Nagy-Britannia még nem lép ki az EU-ból a következő bizottsági elnök megválasztása előtt, ezért a brit részvétellel számolva mutatjuk be, hogy mennyit számít Orbán Viktor hétfői bejelentése Weberrel kapcsolatban.

Az első szempont teljesüléséhez a tanácsban minden országvezetőnek, így Orbánnak is, 3,57 százalékot ér a szavazata. A népességi kritérium esetében pedig Orbáné 1,91 százalékot ér. Vagyis a magyar kormányfő egyedül igen mérsékelten tudja csak befolyásolni a szavazás kimenetelét, ahogy ez 2014-ben is látszott, amikor minden ország vezetője Jean-Claude Junckerre szavazott, kivéve Orbánt és az akkori brit miniszterelnököt, David Cameront. Juncker mögött kényelmesen megvolt nélkülük is a minősített többség.

Weber a néppárt jelöltje, és Orbánnal együtt is csak 9 néppárti miniszterelnök van a tanácsban, akik az EU lakosságának 27,2 százalékát képviselik Orbánnal együtt, és 25,3 százalékát nélküle. Vagyis még Orbánnal is nagyon messze lenne a néppárt attól, hogy csak a saját politikusaikra számítva megválaszthassák a jelöltjüket elnöknek. Weber helyzete azért nem reménytelen, mert a többi pártcsaládnak egyenként még ennyi szavazata sincs.

A döntés megkönnyítésére az EU alapszerződése szerint a tanácsnak figyelembe kell vennie az EP-választás eredményét. Öt éve azért támogatta a 28-ból 26 ország vezetője Junckert, mert ő volt a választáson legtöbb mandátumot szerző néppárt jelöltje, és a politikusok előre megállapodtak, hogy a győztes pártszövetség jelöltjét támogatják majd. Az EP és a Bizottság szerint most is így kellene eljárni, de erről a tanácsban most nincs olyan konszenzus, mint öt éve volt. A liberálisok és a zöldek idén nem is állítottak elnökjelöltet, Emmanuel Macron francia elnök pedig előre szólt, hogy neki nem tetszik a rendszer, nem kívánja automatikusan a győztes pártszövetség jelöltjét elnökké választani. 

A szokásjog és a lisszaboni szerződés azonban mindenképpen azt diktálja, hogy a győztes pártcsoport a magáénak érezze az új elnököt. A felmérések szerint még a Fidesz nélkül is a néppártnak lesz a legtöbb képviselője a következő parlamentben, vagyis első körben Weber neve kell hogy felmerüljön a tanácsban (kivéve egy extrém esetet, aminek a részleteit később taglaljuk). Ha Webert valamiért nagyon utálják a többiek, akkor egy másik néppárti politikus merülhet fel, és ha ilyenből sem találnak senkit, aki megkapná a minősített többséget, akkor olyan embert kell találni, akit a néppárt is elfogad. 

Itt válik értelmessé, hogy mit mondott valójában Manfred Weber, amikor kimondta azt a mondatot, amiért Orbán most - több mint egy hónappal annak elhangzása után - megvonta tőle a bizalmát. Március 29-én egy német tévéműsorban megkérdezték, hogy ha csak a fideszes szavazatokkal lehetne elnök, akkor ahhoz mit szólna. Azt válaszolta, hogy akkor nem lenne elnök, ugyanis neki a politikai közép szavazataira van szüksége, és a kommunistákra vagy a szélsőjobboldaliakra nem számít. Orbán hétfőn azt mondta, hogy Weber ezzel megsértette a magyar népet, és ezért nem támogatja most már.

A válasz lényegét Orbánnak félre kellett értenie ahhoz, hogy öt héttel később megsértődhessen rá. Weber ugyanis azt érzékeltette ezzel, hogy olyan nem fordulhat elő az EU-s szavazási matematika alapján, hogy csak a Fideszen múljon a győzelme. Ha a Fidesz marad a néppártban, akkor azért nem, mert csak néppárti támogatásokkal - mint láttuk - esélye sincs. (Ahol 65 százalékot kell elérni, ott mindegy, hogy 27 vagy 25 százalékot kap-e csak a néppártiaktól.) Ha viszont a Fidesz átáll a szélsőjobbhoz, akkor azért nem, mert Weber a politikai centrum pártjaiból akar maga mögé többséget verbuválni, vagyis a szocialisták és esetleg a liberálisok szavazataira számít, éppen úgy, ahogy az előtte elnökké választott néppártiak: Jean-Claude Juncker 2014-ben, és Jose Manuel Barroso 2009-ben illetve 2004-ben. 

Itt jön képbe a bizottsági elnökválasztás második fordulója: ha a tanács minősített többséggel elfogadott egy jelöltet, akkor őt még az Európai Parlamentnek is el kell fogadnia, sima többséggel. Az EP-ben még sosem fordult elő, hogy egyetlen pártnak ekkora többsége legyen, és a felmérések szerint kizárt, hogy ez a sajátos helyzet éppen most májusban alakuljon ki először. Vagyis a néppártnak ott is koalíciós partnerekre lesz szüksége. A Politico kedd reggeli elemzése szerint egyébként Weber esélyeit jelentősen növeli a mostani konfliktusa Orbánnal, mert minél csúnyábban beszélnek egymásról, annál elfogadhatóbbá válik a CSU-s politikus a bal-liberális oldalon. 

Eddig a két legnagyobb párt, a néppárt és a szocialisták összefogása garantálta a mindenkori többséget az EP-ben. Most azonban legfeljebb a mandátumok 40-45 százalékára számíthatnak, úgyhogy várhatóan legalább a liberálisokat is be kell venniük a nagy alkuba. Ha ez így történik, és a tanácsban és a parlamentben is sikerül a választáson győztes néppárti jelöltet, azaz Webert megválasztani a mérsékelt bal-liberális pártok segítségével, akkor Orbán és a Fidesz az európai politika perifériájára kerül. 

Mehetnek ellenzékbe jobbszélre, ami sokkal gyengébb EP-s tisztségeket jelent, és Orbán nem vehet részt a néppárti vezetők brüsszeli csúcsok előtti egyeztetésén, és a következő magyar biztos is lemarad a néppárti biztosok szerdai közös reggelijeiről. Ezek mind fontos, az európai politika érdemi alakítására hivatott tanácskozások.

Második forgatókönyv: Teljesül a Fidesz óhaja, és a néppárt a szélsőjobbal fog össze

Orbán Viktor azt javasolja, hogy a néppárt változtasson évtizedes politikáján, és ne a szocialistákban keressen koalíciós partnert, hanem a néppárttól jobbra álló csoportok felé nyisson, amelyek összeszervezésével Salvini, Strache és Le Pen szeretnének egy új frakciót létrehozni. (Ők most is egy frakcióban ülnek, úgyhogy a sikerhez mindenképpen kellenének nekik új pártok.)

Csakhogy ez a terv sok sebből vérzik a mostani állás szerint: egyrészt egyelőre három különböző frakcióban vannak azok a pártok, amelyekből egy igazán ütőképes új csoportot létre lehetne hozni a néppárttól jobbra, és ezek nem véletlenül nem működtek eddig együtt, elég sok problémájuk van ugyanis egymással (erről itt írtunk részletesen). 

Ha össze is lehetne terelni őket - erről intenzív tárgyalások folynak a háttérben - akkor sem valószínű, hogy a mandátumok 15-20 százalékánál többet szerezhetnek, miközben a néppárt sem számíthat 20 százaléknál több mandátumra. Vagyis esélyes, hogy még együtt sem lennének elegen, miközben a szocialisták és a liberálisok képesek lehetnek a zöldek és a szélsőbal felé nyitva egy többségi szövetséget összehozni, velük szemben. 

A legnagyobb probléma azonban ezzel a tervvel az, hogy a néppártiak többségének egyáltalán nincs kedve egy ilyen koalícióhoz. Ennek elvi, ideológiai, és gyakorlati okai is vannak. Sok országban - ilyen a nagyok közül Németország, Franciaország és Lengyelország, vagy kisebbek közül Svédország és Hollandia - a néppártiak otthon kifejezetten rosszban vannak a Salvini-féle új szövetséggel kacérkodó pártokkal. Rosszabban, mint a honfitárs baloldaliakkal vagy liberálisokkal. A német CDU és CSU például képes otthon nagykoalícióban kormányozni a szociáldemokratákkal, de az AfD-vel szóba sem állnak. A lengyel PO közös listán indul a balközép pártokkal, miközben a PiS-sel szóba sem állnak, stb. 

Orbán maga is elismerte a héten, hogy a jobb felé nyitással kisebbségbe került a néppártban. Ez a helyzet aligha változik meg május végére. Még akkor sincs sok esély rá, ha kijönne a választás utáni matek, és a néppárt és az összefogásra kész jobboldali frakciók képesek lennének többségbe kerülni az EP-ben.

Orbán legfeljebb abban bízhat, hogy hosszabb távon az új jobboldal erősebb lesz mint a néppárt, és a 2024-es választásokra készül már. Vagyis ez a forgatókönyv nem most, hanem inkább hosszú távon lehet reális. (Az esetleges koalíciókról az új jobboldallal, vagy annak ellenében, itt lehet érdekes táblázatokat böngészni.)

Harmadik forgatókönyv: A néppárt csak a Fidesszel együtt lehet a legnagyobb

Elképzelhető, bár nem valószínű, hogy a mostani szövetségi rendszer érdemben megváltozik a bal-liberális oldalon. Macron pártja ugyan elvben a liberálisok szövetségese, de nem kötelezte el magát teljesen mellettük, és hallottunk olyan brüsszeli pletykákat, hogy B-tervként a szocialistákkal is összefogna. A brit Munkáspártra nem számítottak már a Brexit miatt a baloldalon, de minden jel szerint idén nyáron még ott lesznek ők is az EP-ben, és egész jó eredményre számíthatnak, ahogy talán a spanyol szocialisták is meglovagolhatják április végi választási győzelmüket. 

Sovány az esély, de a fenti fordulatok teljesülése esetén talán elképzelhető, hogy a szocialisták annyira megerősödnek, hogy a Fidesznek és néhány hozzá húzó szövetségesének (a romániai RMDSZ, a szlovákiai MKP, a szlovén SDS jönnek szóba) összesen kb. 20 képviselőjén múljon a néppárt győzelme. Ebben az esetben még az is előfordulhat, hogy a néppárt miattuk lesz kénytelen Webert egy másik jelöltre cserélni a választás után, hogy maradásra bírják őket. Azonban ha Orbán ebben bízik, akkor az nagyon nagy hazardírozás, olyan, mintha minden pénzét a ruletten a piros 36-ra tenné.