Ez a demokrácia már nem az a demokrácia, de akkor mi?

  • Mára megszilárdult a Nemzeti Együttműködés Rendszere, és kezdi megmutatni, milyen is igazából.
  • A többség demokráciapárti, de közben egyre népszerűbb a diktatúra is, a magyarok fejében pedig több demokrácia-kép él: a társadalom egyik fele imádja az orbáni demokráciát, a másik felének nem igazán tetszik.
  • Az emberek döntéseit az kezdte el meghatározni, hogyan magyarázza nekik a politika a világot. A kormánypropaganda hatásosan működik, Soros György és a nemzetközi szervezetek az egyik legfőbb ellenféllé léptek elő a fejekben, de Orbán Viktortól is sokan tartanak.
  • Közben a társadalmi egyenlőtlenségek nagyok, a mobilitás befagyott, de mintha ezt az emberek nem vennék észre. A politikának viszont ez nagyon is megfelel így.

A Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézeteinek évek óta zajlik egy nagyszabású kutatása, amely a társadalmi integrációt vizsgálja. Ennek a kutatásnak a keretében rendszeresen végeznek reprezentatív felméréseket, a legutóbbit épp 2018 őszén, jóval a 2018-as országgyűlési választások után. Ennek az eredményeit a héten publikálták.

A felmérés - főleg a korábbi évek felméréseinek tükrében - azt mutatja, hogy a magyar emberek mintha kicsit belezavarodtak volna a Nemzeti Együttműködés Rendszerébe.

A demokrácia elkezdett más jelentéssel bírni az alsó és a felső társadalmi rétegek számára, akik már nem feltétlen a saját társadalmi osztályuk jól felfogott érdekei szerint cselekszenek, a döntéseiket az kezdte el meghatározni, hogyan magyarázza nekik a politika a világot.

Ebben a világban szélesen elkülönül egymástól a kormánypárti és az ellenzéki választó gondolatvilága, de a Kádár-kor iránti nosztalgia nagyjából egységes (a nyomába maximum a tehetősek NER iránti lelkesedése ér fel). A társadalom egyik fele számára Orbán Viktor jelent veszélyt, a másik fele külföldről látja érkezni a problémákat.

 A diktatúra pedig teljesen váratlanul elkezdett népszerű lenni a felsőosztály számára, amely egyébként az egyik legnagyobb haszonélvezője az Orbán-rendszernek.

Mit látni a Fidesz harmadik kétharmados győzelme után?

Magyarországon két demokrácia él az emberek fejében

A politikai idő megállt, a pártpreferenciák sorrendje befagyott - áll az MTA 2018-as kutatását ismertető kötetben. A kutatók egyik korábbi, 2015-ös felmérése óta egy dolog változott jelentősen a pártok támogatottságát illetően: a Fidesz-KDNP 10 százalékot javított az eredményén, ezzel együtt pedig a Jobbik valamelyest visszaesett, de a sorrend ugyanaz, mint négy éve. Elsők a kormánypártok jelentős többséggel, majd a Jobbik, utána az MSZP. A Fidesz támogatottságának növekedése sem a választás utánra tehető, a kormánypárt valószínűleg még a menekültválság során tett szert erre a népszerűségre, és azóta is masszívan a legtámogatottabb párt.

Úgy tűnik, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere a pártok szintjén bebetonozódott, így a politikai attitűdök nem is a pártpreferenciák tekintetében a legérdekesebbek, hanem akkor, amikor a kutatók arról kérdezik az embereket, hogyan viszonyulnak a különböző politikai rendszerekhez, a demokráciához, a diktatúrához. Ez már csak azért is érdekes, mert a NER - vagyis az Orbán-rendszer - folyamatosan igyekszik újraértelmezni a demokráciát, kevésbé elutasító az autoriter rendszerekkel, illiberálisnak nevezi magát, így már a politikatudományon belül is vannak, akik hibrid rezsimnek nevezik.

2018 őszére világossá vált, hogy bárhogy is nevezzük az Orbán-rendszert, a magyarok számára a demokrácia, mint hívószó, nagyon is fontos. 2015-höz képest 8 százalékkal emelkedett azoknak az aránya, akik a demokráciát támogatják. Ugyanakkor a társadalom ennél polarizáltabb, 4 százalékkal emelkedett azoknak az aránya is, akik diktatúrapártiak.

Ez a kettősség még misztikusabbá válik akkor, ha hozzávesszük, hogy leginkább a felsőbb társadalmi osztályok fordultak a demokráciától a diktatúra irányába, a körükben háromszorosára-négyszeresére növekedett azoknak az aránya, akik bizonyos körülmények között el tudnák fogadni a diktatúrát.

Ezzel szemben az alsóbb társadalmi osztályok körében a demokrácia elfogadottsága növekedett. Viszont kicsit olyan, mintha a magyarok számára két demokrácia létezne. Egy fideszes és egy ellenzéki.

Hiába magas az elfogadottsága az országban a demokráciának, mint politikai rendszernek, a Magyarországon jelenleg létező demokráciáról lényegében csak a fideszes szavazóknak van jó véleménye. Az ő 80 százalékuk elégedett a magyar demokrácia működésével. Ezzel szemben az ellenzéki pártok szavazóinak többsége nem elégedett a mai magyar demokráciával. A legelégedetlenebbek a Demokratikus Koalíció szavazói. Ha a Fidesz-KDNP áll a vonal egyik oldalán, akkor ők állnak a másik oldalon, közrefogva a többi pártot.

A leginkább érdekes adat itt is az, hogy az egyes társadalmi osztályok mit gondolnak a magyar demokrácia állapotáról. A Magyarországon jelenleg létező, orbáni demokráciával leginkább a felsőosztály és a felső középosztály tagjai elégedettek (közel 70 százalékuk). Ahogy viszont haladunk egyre lejjebb az alsóbb társadalmi osztályok felé, egyre növekszik az elégedetlenség, az alsóbb osztályok pedig már pont annyira elégedetlenek az orbáni demokráciával, mint amennyire a felsőbb osztályok elégedettek. Közben viszont a demokráciát általánosságban támogatnák.

Mindezt egymás mellé téve az látszik, hogy a magyar felsőosztály és felső középosztály tagjainak körében egyre kevésbé népszerű általánosságban a demokrácia, miközben egyre népszerűbb a diktatúra. Az orbáni hibrid rezsimmel viszont ugyanennek az osztálynak a tagjai nagyon is elégedettek. Eközben a társadalom alsóbb rétegei vágynának a demokráciára, de úgy látszik, hogy az a fajta demokrácia, amelyet a hatalom nyújt, nem tetszik nekik.

A kutatók ezzel kapcsolatban megjegyzik, a felsőbb osztályok véleménye az orbáni demokráciáról azért lehet ilyen jó, mert valószínűleg az utóbbi évek társadalmi, gazdasági változásai őket érintették a legjobban, az ő anyagi helyzetük javult. Ennek a fényében különösen érdekes, hogyan lehet, hogy a diktatúra elfogadásának gondolata is megerősödött a körükben. Adatfelvételi hibáról nem lehet szó, a változás bőven hibahatár fölötti, a kutatók meg is jegyzik, hogy ezt később érdemes lesz elemezni.

Közben a felmérés egy másik kérdésére adott válasz is bizonyítja, hogy a NER-t a tehetős emberek kedvelik a leginkább. A kutatók megkérdezték, mit gondolnak a magyarok, 2010 után új politikai korszak kezdődött-e, vagy ez még mindig a rendszerváltás utáni Magyarország? A válaszadók legnagyobb része, 43 százaléka azt mondta, hogy igen, 2010 után egy új korszak kezdődött Magyarországon. Oké, és melyik korszak tetszett akkor a legjobban? A Kádár-korszak, a rendszerváltás utáni Magyarország, vagy az Orbán-korszak?

A Kádár-korszak összességében kiütéssel győzött, az Orbán-korszak viszont 7 százalékot vert a rendszerváltás utáni Magyarországra.

Fotó: ATTILA KISBENEDEK/AFP

Az emberek meghatározó része mondta azt, hogy a Kádár-korszakban jobb volt vidéken élni, jobb helyzetben voltak a családok, több volt a munka és a nyugdíjak értéke is jobb volt, mint azóta bármikor. Kádár után viszont minden szempont szerint Orbán Viktor rendszere következett.

Az osztályok szerinti bontásban látszik, hogy a felsőosztály és a felső középosztály tagjai az egyetlen olyan társadalmi réteg, akik azt mondták, az Orbán-korszak jobb még a Kádár-korszaknál is. De ahogy haladunk lefelé az alsóbb rétegek felé, úgy lesz egyre népszerűbb a Kádár-korszak.

A NER-ben a politika magyarázza meg a választóknak, hogyan fogják fel a világot

Mindez akár azt is jelenthetné, hogy az elesettek, a társadalom alsóbb rétegei elutasítják a Nemzeti Együttműködés Rendszerét, de épp az a fura, hogy úgy látszik, ezt nem feltétlenül teszik meg. Vagy ha mégis megteszik, annak már nem ahhoz van köze, hogy milyen társadalmi réteghez tartoznak.

Mi történik? - tette fel a kérdést Kovách Imre, az MTA TK Szociológiai Intézetének kutatója, a kutatás vezetője kedden a legfrissebb eredmények bemutatóján. Kovách szerint azt látni, hogy 2010 óta a politika a társadalom alsó harmadától jelentős forrásokat pumpál át a közép-, illetve a felsőosztályhoz. Erre példa a családtámogatás, a CSOK, de más intézkedések is.

„Ez a szegényeket ott tartja a társadalom alján, és ad valamit a középosztály csoportjainak, talán annyit, hogy ne süllyedjenek bele ebbe a szegénységbe” - magyarázta Kovách. A 2018-as választáson mégis az látszott, hogy ezek a társadalmi csoportok a kormány mellé álltak. Miért?

Kovách arról beszélt, hogy az elesettek rengetegen vannak, az utóbbi években mégis kaptak valamit a rendszertől: a közmunka például valamivel több pénzhez juttatta őket, mint korábban a segélyek, ezáltal pedig nőtt a fogyasztásuk. „Éppen ezért, bizonyos szempontból jól felfogott érdekeik miatt fordulnak a kormánypártok felé” - mondta Kovách. A felettük lévő társadalmi csoportok döntésére is lehet magyarázat: ők nem akarnak lesüllyedni a szegények közé, és ennek biztosítékát az államban látják, mondjon az bármit is.

„A magyar társadalom jelentős része arra a magyar államra szavazott, amelytől a megélhetése függ, és pont” - mondta.

A politika függő viszonyokat teremtett. Erre Kovách szerint jó példa az előbb említett közmunka, ami nem egy munkaviszony, hanem egy időről időre megújítandó szerződéses viszony, amelyről a polgármester dönt. „Ennek a politikai következményei egyértelműek” - mondta Kovách.

Ráadásul, a jobboldali politikusoknak még egy hatásos eszköz van a kezükben: az identitáspolitika. Kovách szerint az emberek keresik a saját identitásukat, főleg Közép-Európában, ahol a globalizációs hatások mellett megéltek egy az identitásukat megtörő szocialista rendszert is. “Alapvető vágy, hogy találjanak mentális fogódzót” - mondta. Ezt a vágyat pedig a politikai rendszer irányítói hatékonyan használják fel arra, hogy stabillá tegyék a rendszerüket.

A kutatók a több éve zajló kutatás során már korábban megállapították, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerében kissé másképp működnek a választók, mint ahogy azt klasszikus értelemben el lehetne tőlük várni: a politikával kapcsolatos értékrend, a politikai viselkedés elválik az egyes csoportok társadalmi-gazdasági hátterétől.

Ma már egyre kevésbé lehet valakiről megmondani, hogy csak azért, mert munkás vagy értelmiségi, szegény vagy tehetős, kire fog szavazni.

Azt, hogy ki hogyan vélekedik a rendszerről, már nem a csoportérdek határozza meg, hanem a politikai értelemadási folyamatok. Az, hogy egy-egy politikai erő hogyan magyarázza a világ dolgait, és milyen cselekvéseket irányoz elő. „Magyarán nem csak azt kell néznünk, amit a politikusok tesznek, hanem azt is, amit mondanak (írnak vagy kiplakátolnak), mert ez, ha elég jól és főleg intenzíven csinálják, jelentősen befolyásolhatja, milyennek látjuk a világot magunk körül” - írják a kutatók.

A politika pedig nagyon szívesen elmondja, miről mit gondol. Főleg a kormány, nemzeti konzultációk, médiakampányok, plakátok, megannyi csatorna segítségével. Ebben a kommunikációban fontos szerep jut az ellenségképeknek, azoknak a személyeknek, csoportoknak, szereplőknek, akik egy-egy politikai erő szerint veszélyt jelentenek a haza, a nemzet, a demokrácia számára.

A kutatók utánajártak, hogy az utóbbi időben hogyan alakultak ezek az ellenségképek. A 2017-es felmérésük során - azaz az országgyűlési választás előtt - arra jutottak, hogy az embereket leginkább az oktatás és az egészségügy állapota, a korrupció, illetve a bevándorlás/terrorizmus kérdéskör aggasztja. 2018-ra ez annyiban változott, hogy ezek a problémahalmazok elkezdtek kevesebb embert érdekelni.

Helyettük olyan, a közbeszédben megjelenő témákat kezdtek veszélyként értékelni, mint a nemzeti szuverenitás elvesztése vagy a jogállam leépítése.

Ennél azonban sokkal beszédesebb, hogy kiket tartanak felelősnek az emberek veszélyérzetükért. 2017-ről 2018-ra ugrásszerűen megnőtt

  • a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel,
  • a brüsszeli bürokratákkal,
  • és a Soros Györggyel, valami az általa támogatott szervezetekkel

szembeni elutasítottság.

Ehhez képest a bevándorlókkal szembeni ellenszenv nem nőtt számottevően, Gyurcsány Ferenc elutasítottsága pedig még csökkent is.

Mindezek ellenére van egy személy, akit a választók szinte mindennél jobban felelőssé tesznek a problémáikért. Ez pedig Orbán Viktor (illetve az ő kormányai). Nála magasabb elutasítottságot csak a teljes politikai és gazdasági elit ért el.

Mindebből látszik, hogy az utóbbi évek kormányzati kampányai elérték a céljukat, a nemzeti szuverenitás elvesztése valódi veszélyként kezdett megfogalmazódni a választók számára, az ezt (a kormány szerint) veszélyeztető szereplők pedig felelősként megjelentek a magyarok gondolataiban (Soros, nemzetközi szervezetek). Emellett azonban még mindig ott áll jelentős számú ellenzéki szavazó, aki szerint a gondok forrása leginkább az Orbán-kormány és a politikai elit.

Ha apád segédmunkás volt, nagy eséllyel te is az leszel

A kutatások során nem csak az derült ki, hogy a politikai rendszer önálló integrációs tényezőként van jelen a társadalomban, de az is, hogy a társadalmi mobilitás befagyott. Akik elesettek, azok jó eséllyel elesettek is maradnak, a felsőbb osztályok pedig zártak.

A 2018-as felmérés konkrét adatai azt mondják, hogy a felső foglalkozási kategóriába tartozó apák gyerekeinek több mint fele az apjához hasonlóan magas szintű pozíciót tölt be. A segédmunkás apák gyerekeivel viszont már más a helyzet, nekik jóval kevesebb esélyük van arra, hogy felkapaszkodjanak a felsőbb osztályokba.

A felső és az alsó réteg között hatalmas különbség van jövedelmi szinten: a leggazdagabb jövedelmi ötödbe tartozók átlagos egy főre jutó jövedelme (276 ezer forint) négy és félszer magasabb, mint a legalsó, legszegényebb ötödbe tartozóké (61 ezer forint). A felső, leggazdagabb ötödbe tartozók háromnegyede nem szembesül anyagi nehézséggel a mindennapok során, a legszegényebb ötödben viszont tízből kilencen nehézségekkel küzdenek a mindennapos kiadások fedezésénél.

A kutatók szerint figyelemreméltó, hogy az apa pozíciója szerinti jövedelemátlagok gyakorlatilag megegyeznek a gyerekeik foglalkozási pozíciója szerinti jövedelemátlagokkal, azaz szoros összefüggés van a jövedelmük között.

Ez a társadalmi státusz nagyfokú állandóságára és átörökítésére utal.

Eközben viszont, ha nem objektív, hanem szubjektív szempontok szerint vizsgálják a kérdést, az látszik, hogy az emberek nagyon régóta nem érezték ennyire felfelé ívelőnek az életüket. Vagyis ők a társadalmi mobilitás hiányát nem látják.

A rendszerváltás első két évtizedében azok voltak többségben, akik a társadalmi helyzetük romlásáról számoltak be, a 2010-es évek második felében viszont már a megkérdezettek több mint fele úgy nyilatkozott, hogy javult a társadalmi helyzete a szüleihez képest.

A módszer egyszerű, a felmérést elvégezték 1999-ben, 2009-ben, 2016-ban és 2018-ban is. A megkérdezettnek egy pontszámot kellett adnia arra 1-10 között, hol érzi magát a társadalmi ranglétrán és hol érezte a szüleit az ő 14 éves korában. Aki a jelenlegi állapotára magasabb pontot adott, mint a szülei korábbi állapotára, az felfelé mobil, aki ugyanannyit, az stagnált, aki alacsonyabbat az lecsúszott. 1999-ben a felfelé mobilak aránya még csak 34 százalék volt, 2009-ben, a válság mélypontján 25, 2016-ban viszont már 50 tavaly pedig 52.

Mindez azt jelenti, hogy hatalmas a különbség a társadalmi mobilitás objektív és szubjektív mutatói között. Egyszerre igaz az, hogy az egyenlőtlenségek különböző formái nagymértékben öröklődnek egyik generációról a másikra, és az, hogy az emberek nagy arányban érzik úgy, javult a helyzetük a szüleik helyzetéhez képest.

A politikának pedig ez nagyon is megfelel.

A kutatás szerint a 2010-ben hatalomra került rezsim törekszik arra, hogy állandósítsa a társadalmi struktúra csoportviszonyait, így teremtve stabilitást. Ezzel a stabilitással pacifikálja a rosszabbul integrált társadalmi csoportokat, miközben a jobban integrált csoportokat érdekeltté teszi a rendszer fenntartásában.

Kovách szerint erről szól minden: a stabil rendszerről, mind politikai, mind társadalmi értelemben. A 2018-as választások utáni adatok azt mutatják, hogy ez működik, a rendszer stabil és felállt. „Tudomásul kell venni, akár szeretjük, akár nem” - mondta.

A stabil rendszer politikailag nyilván a kormánypártok tartós és egyértelmű fölényét jelenti, de mit jelent társadalmilag? Kovách szerint azt, amit a kutatások is kimutattak: objektíven nézve Magyarországon nincs tömeges társadalmi mobilitás, akik alul vannak, alul is maradnak, a felső csoport pedig teljesen zárt. Mégis, a rendszerben élők szubjektíven úgy érezhetik, hogy többet érnek el, mint a szüleik. A gazdaság növekszik, konjunktúra van, nőnek a bérek. Ez azonban Kovách szerint csalóka fény, a társadalmi viszonyok ugyanis nem változnak. Olyan, mintha mindenki egy nagy, felfelé haladó liftben lenne, szegények és tehetősek együtt. A lift halad, de a viszony köztük állandó.

„Ez a rendszer működőképességének egyik mechanizmusa, az összetartó integrációs mechanizmus. Mesterműnek is lehet tekinteni, annyit integrál, amennyi a kétharmadhoz szükséges” - mondta Kovách.

Mi lesz ebből a jövőben?

Óriási csalódás és kiábrándulás - mondta a könyvbemutatón Szabó Andrea, az MTA TK Politikatudományi Intézetének munkatársa, az egyik szerző. Amikor a szekér már nem fog futni, és vége lesz a konjunktúrának, akkor a legrosszabb 90-es és 2000-es évekbeli helyzetben fogja találni magát a magyar társadalom. „Kiderül, hogy a király meztelen” -  mondta.

Kovách megjegyezte, nem tudni, mennyire lesz működtethető piaci körülmények között a klientúrának juttatott cégbirodalom. Ahogy azt sem, hogy azok a felsőosztálybeliek, akik ennek a rendszernek a nyertesei, meddig fognak kitartani mellette. Szerinte ezen az osztályon látszódik a polgárosodás, azaz vannak igényei az autonómiára, akár egzisztenciális szinten. A kérdés az, mi lesz akkor, ha egy válsághelyzetben a hatalom be fog keményíteni, és akár ezt is veszélyeztetni fogja.

A harmadik dolog, amit Kovách említett, az az, hogy a magyar társadalom alsó rétege mikor fogja megtalálni a maga politikai képviseletét. A magyar politikai palettán egy hely szerinte még mindig kiadó: a szélsőbalé.

A cikk megírásához a kötetbemutatón elhangzottakon kívül a következő anyagokat használtam:

Szabó Andrea, Gerő Márton: A magyar társadalom és a politika, 2019
Balogh Karolina, Hajdu Gábor, Huszár Ákos, Kristóf Luca, Megyesi Boldizsár: Származás és integráció a mai magyar társadalomban

A kutatók felhívták rá a figyelmet, hogy a most megjelent kötetek nem tartalmazzák a felvetett témák mélyebb, tudományos megalapozottságú vizsgálatát, az alaposabb elemzések 2019 folyamán fognak elkészülni.

Hogy legyen, aki a következő polgármesterről is elmondja az igazat

A kormánymédia százmilliárdokból próbál túlharsogni minden kritikus hangot az országban, amikor pedig választás közeledik, felismerhetetlenre hajlítják a valóságot. Ha szerinted fontos, hogy valódi híreket is lehessen olvasni, akkor támogasd rendszeresen a 444 szerkesztőségét!

Egyszeri bankkártyás támogatás

Havi rendszeres támogatás (PayPal)

További támogatási lehetőségek.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.