Három vezető újságírót küldtek el a választás másnapján a szegedi Délmagyartól

media
2019 május 28., 11:09
comments 153

Egy nap alatt három vezető újságírót - köztük két szerkesztő-újságírót - is elküldtek a szegedi Délmagyar szerkesztőségéből a 2019-es EP-választás másnapján - értesült a 444 két helyről is. 

Az információt később a kiadó Lapcom Zrt. egyik vezetője is megerősítette, aki azért kérte neve elhallgatását, mert a cég a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványhoz (KESMA) tartozik, és a központban a  nyilatkozattétel még a vezető beosztású alkalmazottak esetében is engedélyköteles. 

A hírt megírta az Átlátszó is. Az ő értesüléseik szerint két korrektor is távozik a laptól. 

Hollósi Zsolt több mint húsz éven keresztül volt a Délmagyar munkatársa, 2016 óta ő vezette a hír és információ, azaz a közéleti rovatot. (A Szegedi Tudományegyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékén korábban a nyomtatott sajtó szakirány vezetője is volt.) Elküldték mellette Hegedűs Szabolcs vezető szerkesztőt és Bakos András újságírót is, akik több mint 15 évig dolgoztak a lapnál. 

A közös megegyezéssel távozókkal titoktartási záradékot írattak alá. Volt, akit sikerült elérnünk közülük, de tartotta magát az aláírtakhoz; viszont akiktől a híreket kaptuk, egyértelműen politikai okokat emlegettek. Egyikük azt írta, „meglett az eredménye, hogy Csongrádban a leggyengébb eredményt érte el országosan a Fidesz”.

A másik forrásunk szerint mindhárman a kritikusabb szerzői közé tartoztak, nem azonosultak az alapítványi irányvonallal, „csak hát a mai vidéki médiahelyzetben nem sok mozgástér maradt”. 

A lap belügyeit ismerő egyik forrás szerint az egyik elküldött munkatárs volt pénteken a nyomatott lap ügyeletes szerkesztője, de ő is csak este szembesült azzal, hogy másnap Orbán Viktor-interjú kerül a címlapra. 

A cégen belülről is megerősítették, hogy  - a Délmagyar és Kisalföld megyei napilapok mellett a Bors kiadójaként ismert - Lapcom Zrt. hamarosan megszűnik önálló kiadó lenni, és beolvad a Mediaworks-be, a megyei lapoknál már meg is kezdték az átállást a Mediaworks-ben használt szerkesztőségi rendszerekre. 

(A Lacpom 2017 őszén került Andy Vajnához, és onnan a központi médiaalapítványhoz. Úgy tudjuk, hogy Vajna két éve alatt nem érkezett új főállású újságíró a szerkesztőségbe.)  

A megyei lapok központosításnak és egységesítésének első lépései ezek. Szombaton a Népszava írt arról, hogy a központi médiaalapítványon belül hamarosan minimalizálják a helyi szerkesztőségek munkáját, és gyakorlatilag egy központi napilapot terjesztenek majd az országban, és csak néhány oldal készül majd helyi szinten. 

A Mediaworks tartalomfejlesztési igazgatója néhány órával később egy központilag terjesztett cikkben cáfolta, hogy ilyesmire készülnének. Pauska Zsolt azt írta, hogy mindez szemenszedett hazugság, baromság, és hogy a laphálózatot 1 millióan olvassák rendszeresen és nyereséges. Az érvelése azért is volt váratlan, mert épp Orbán Viktor volt az, aki kivonta a versenyjog hatálya alól az alapítványt, arra hivatkozva, hogy annak működtetése közérdek. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.