A YouTube megpróbálja betiltani a fasizmust

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végéig. Köszönjük, hogy összedobjátok. Akkor nem tartozunk majd senkinek, csak köszönettel - nektek.

Törlik a nácizmust, illetve a fehér felsőbbrendűséget dicsőítő, a holokausztot és más, bizonyíthatóan megtörtént erőszakos eseményeket tagadó, valamint az egyéb szélsőséges nézeteket terjesztő tartalmakat a YouTube videomegosztóról - jelentette be szerdán a cég. 

A Reuters megjegyezte, hogy a YouTube szabályainak nagyszabású átalakítása azért vált szükségessé, mert a videomegosztót bírálatok érték, hogy gyűlöletbeszédnek és zaklatásnak biztosít teret. Az új szabályok tiltják az olyan videókat, amelyek „azt sugallják, hogy egy csoport felsőbbrendű, és ezzel igazolja a társadalmi kirekesztést, valamint a hátrányos megkülönböztetést olyan tulajdonságok alapján, mint életkor, nem, faj, kaszt, vallás, szexuális irányultság vagy veterán státusz”. 

Az Alphabet anyavállalathoz tartozó - Google tulajdonában lévő - YouTube szóvivője közölte azt is, hogy bezárja azoknak a videokészítőknek a felhasználói fiókjait, akik ismételten feszegetik a vállalat gyűlöletbeszédre vonatkozó előírásainak korlátait anélkül, hogy megsértenék a szabályokat. 

A YouTube egy blogbejegyzésben elismerte, hogy az új szabályozás akadályozhatja az ilyen videókat kereső kutatókat, akik a szélsőségeket akarják megérteni, hogy „ezzel harcolhassanak ellenük”. A szigorított előírások egyben bosszúságot okozhatnak a szólásszabadság hívei számára, akik szerint nem szabadna cenzúrázni a gyűlöletbeszédet. 

Jonathan Greenblatt, az antiszemitizmust kutató Rágalmazás Elleni Liga vezetője közölte, hogy ő maga is hozzájárult a YouTube szabályzatának megváltoztatásához. „Bár ez fontos előrelépés, önmagában azonban elégtelen, és további intézkedésekre lesz szükség a YouTube-nál és más számítástechnikai cégeknél, hogy megfelelő választ adhassunk az internetes gyűlöletkeltés és szélsőségek veszélyére” - hangsúlyozta Greenblatt.

Az egyik alapvető kritika a YouTube-bal és társaival szemben, hogy az algoritmusai mindig az egyre szélsőségesebb tartalmak felé terelik a felhasználókat. A cég azt állította, hogy a januárban az Egyesült Államokban bevezetett változtatások eredményeképpen megfelezték azon megtekintések számát, amelyeket az ajánlásoknak köszönhetnek a nyilvánvalóan félrevezető tartalmak. Ezek közül példaként említették a csodás gyógyulások ígéretét kínáló videókat vagy a laposföld-hívő tartalmakat. A cég állítása szerint eredményes módszert az egész világra ki akarja terjeszteni. A Notre Dame leégese után láthattuk, hogy azért még van mit csiszolni ezeken a rendszereken. (Guardian, MTI)