Bírói figyelmeztetést kapott egy hajléktalan, mert hajléktalan

igazságszolgáltatás
2019 július 25., 12:12
comments 299

Hosszabb szünet után ismét őrizetbe vettek egy embert a rendőrök Magyarországon, mert az illetőt hajléktalanságon kapták. 

A magyar parlament 2018-ban kriminalizálta az életvitelszerűen köztéren tartózkodást, néhány embert elő is állítottak tavaly, de aztán leálltak a gyakorlattal, kivárva az Alkotmánybíróság döntését a törvényről. Az alkotmánybírók júniusban megállapították, hogy a törvény rendben van, és csütörtökön máris előállítottak valakit.

Cs. Bélát a Nagyvárad tér egyik padjáról vitték be a Gyorskocsi utcába. Pénteki tárgyalásán személyesen nem vehetett részt, a bíró videótelefonon kérdezgette, ő pedig megbilincselve válaszolt egy kamerának. Ügyvédet viszont kisebb huzavona után beengedtek hozzá.

Cs. Béla hajléktalan pere.
photo_camera Cs. Béla hajléktalan pere. Fotó: Czinkóczi Sándor/444.hu

A rendőrség azt kérte, hogy ítéljék közmunkára, de a bíró ennél enyhébb ítéletet hozott, és csak figyelmeztetésben részesítette. Cs. Béla védői fellebbeznek, szerintük nem követett el szabálysértést a védencük, mert törekszik arra, hogy ne az utcán éljen.

Cs. Béla elmondta, hogy felesége 2016-os halála után eladta a lakását, és az érte kapott pénzt a gyerekének adta, azóta nincs állandó otthona. Volt hajléktalanszállón is, de ott ellopták a cipőjét, és azóta nem akar visszamenni. 

Szobafestő, rendszeresen dolgozott hajléktalanként is, és amikor akadt munkája, akkor előfordult, hogy tudott szobát bérelni magának havi 60 ezer forintért, vagy éppen munkásszállón lakott. Valaki mostanában munkát ajánlott neki megint, amivel szintén járna munkásszálló, oda szeretne bejutni. 

A rendőrség közölte, hogy háromszor is figyelmeztették a férfit, hogy ne legyen közterületen. A figyelmeztetések július 22. délután és 23. késő este között történtek, ám Cs. Béla védője jelezte, hogy nem mindegyik jegyzőkönyvet írták alá. Cs. Béla azt állította, hogy őt csak egyszer figyelmeztették. Később ezt úgy pontosította, hogy háromszor valóban igazoltatták, de nem figyelmeztették. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.