Leyen bejelentette: Trócsányinak az EU-bővítést adja

eu
2019 szeptember 10., 10:33
comments 260

Nagy meglepetésre bővítési biztosnak jelölte Ursula von der Leyen Trócsányi Lászlót, a magyar kormány jelöltjét.

A bizottság német elnöke - aki hivatalosan novembertől veheti át az EU-s szervezet irányítását - kedd délben jelentette be, hogy milyen feladatokat szán az egyes kormány jelöltjeinek.

Számos, egymáshoz nagyon hasonló lista szivárgott ki az elmúlt napokban a lehetséges munkamegosztásról, de a kedden bejelentett rendszer legalább fele részben teljesen váratlan volt. 

A meglepetések között van a Trócsányi Lászlónak javasolt feladatkör, az EU bővítése és a szomszédságpolitika is. Ha Trócsányi megkapja a posztot, akkor elsősorban a balkáni tagjelöltekkel kell majd tárgyalnia, Szerbia, Montenegró és Észak-Macedónia kormányaival, illetve Ukrajnával - amelynek integrációját a magyar kormány az ottani nyelvtörvények miatt jelenleg blokkolja az EU-ban, továbbá az észak-afrikai országokkal.

Orbán Viktor már öt éve Navracsics Tibornak is ezt a területet kérte, és információink szerint most is ezt szerette volna megszerezni a jelöltjének. A magyar kormánynak fontos politikai és gazdasági tervei vannak a Balkánnal, Szerbia kormánya különösen fontos szövetségese a magyarnak, így a téma még akkor is érdekes budapesti szempontból, ha nem valószínű, hogy 2024-ig, azaz Trócsányi ciklusának végéig új tagállammal bővülhetne az EU.

Ahhoz, hogy a most bejelentett biztosi testület novemberben tényleg ebben a formában elkezdhesse a munkát, szükség lesz még az Európai Parlament jóváhagyására is. 

Sokan figyelmeztetnek arra, hogy Trócsányi helye még egyáltalán nem biztos, mert az EP képviselőinek egy jelentős része mindenképpen meg akarja mutatni, hogy számolni kell a véleményükkel, és ezért néhány biztos elbuktatására készülnek. A könnyen támadható jelöltek listájának élén pedig Trócsányi László áll, a román jelölttel együtt. (Hogy Trócsányival mi a bajuk a baloldali és liberális képviselőknek, arról itt írtunk részletesen. Rovana Plumb, a román kormány jelöltje inkább jobbról számíthat éles támadásokra. Őt két éve csak a mentelmi joga védte meg, hogy a korrupciót üldöző különleges román ügyészség eljárást indítson ellene, és a májusban börtönbe zárt Liviu Dragnea közeli szövetségeseként tartják számon.)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.