Konrád György-archívum nyílik a Berlini Művészeti Akadémián

irodalom
2019 október 08., 19:50
comments 46

Konrád György kézirataiból, feljegyzéseiből, leveleiből, naplóiból és egyéb dokumentumaiból álló archívum nyílik a Berlini Művészeti Akadémián (AdK) – közölte a német főváros nemzetközi művésztársulása, amit 6 évig a szeptemberben elhunyt Kossuth- és Herder-díjas magyar író, esszéista és szociológus vezetett.

Konrád György röviddel a halála előtt adta irodalmi hagyatékát az akadémiának, a kívánsága az volt, hogy terjedelmes irodalmi munkásságát Berlinben őrizzék és gondozzák.

Az anyag kb. 30 folyóméternyi iratot tesz ki, tartalmazza többek között Konrád György meghatározó alkotásai, mint például az 1969-es bemutatkozó regénye, a Látogató dokumentációját, filozófiai és politikai kérdésekről szóló feljegyzéseit és olyan kiemelkedő európai személyiségekkel folytatott levelezését, mint Václav Havel néhai cseh polgárjogi harcos, író, államfő és Richard von Weizsäcker néhai német szövetségi elnök. A hagyaték Konrád György díjait és kitüntetéseit is tartalmazza.

A német szövetségi kormány támogatásával létrehozott archívumot megnyitják a tudományos célú kutatásoknak, és a Berlin központjában, a Brandenburgi kapu tőszomszédságában álló akadémiai székházban november 25-én megemlékezést tartanak, amin kortársak és pályatársak olvasnak fel Konrád-művekből.

Konrád György 2012-ben az Európai Parlamentben.
photo_camera Konrád György 2012-ben az Európai Parlamentben. Fotó: Eric Lalmand/AFP

Konrád György hosszan tartó, súlyos betegség után szeptember 13-án halt meg a budapesti otthonában. Az AdK-t 1997-től 2003-ig vezette. Az intézmény a nekrológjában kiemelte, hogy Konrád az „egyik legfontosabb értelmiségi hangnak számított a létező szocializmus Magyarországán”, a rendszerváltás után pedig „az egységes Európa útmutató gondolkodójaként” tisztelték.

Az AdK-nak 426 tagja van, köztük világhírű alkotók, mint Herta Müller Nobel-díjas német író, Daniel Libeskind amerikai építész és Aj Vej-vej kínai képzőművész. A társulásnak több magyar tagja is van, például Szabó István filmrendező és Eötvös Péter zeneszerző. Az AdK tagja volt Kertész Imre és Esterházy Péter is. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.