Mészáros Lőrinc üzlettársán keresztül szerez török harci járműveket a Honvédség

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végéig. Köszönjük, hogy összedobjátok. Akkor nem tartozunk majd senkinek, csak köszönettel - nektek.

A állami építkezéseken hasító Mészáros Lőrinc vállalkozásaival együtt Duna Aszfalt tulajdonosa, Szíjj László alapította azt a céget, ami a HVG szerint most arra készül, hogy páncélozott harci járműveket vásároljon az egyik török gyártótól, a Nurol Makinától. A végső fázisában járó ügylet értéke nagyjából 3,5 milliárd forint.

A lap szerint  az üzletet lebonyolító HT Division csak felerészben Szijj Lászlóé, a másik tulajdonos pedig az a Suat Gökhan Karakus, aki alapító ügyvezetője volt annak az AMX Nador House Hungary Kft.-nek, amelyben 2015–2016-ban a kormányfő vejének, Tiborcz Istvánnak a cége, a BDPST is tulajdonos volt.

A lap szerint egy-egy ilyen jármű ára felszereléstől függően legalább félmilliárd forint. Emlékeztetnek arra is, hogy Suat Gökhan Karakus annak az Adnan Polatnak dolgozik, akinek számos érdekeltsége van Magyarországon is, és Orbán Viktor is utazik vele meccsekre vagy Kínába üzletelni.

Adnan Polat , Erdogan elnök és Orbán ViktorFotó: Turkish Presidency / Murat Cetin/Anadolu Agency

Karakus a mai napig tulajdonos-ügyvezetője a Dunakeszin működő Ege Tile Kft.-nek, amely a Polat-csoport burkolólapgyártó cégének a leányvállalata. Karakus részt vett annak a vállalatcsoportnak a kialakításában is, amely napelemparkokat épít Magyarországon.

Ahogy arról a magyar-török kapcsolatok felfutását elemző cikkünkben írtunk:  Adnan Polat már tíz éve ismerte Orbán Viktort, amikor 2015 nyarán elkezdett Magyarországon üzletelni Tiborcz István ingatlanos cégével. Azóta annyi magyar projektje lett a külföldi kereskedőházaktól a budapesti villákig és a Közvágóhídra tervezett új lakónegyedig. Ő biztosan jól jár Orbán és Erdogan egyre szorosabb barátságával.