Idő előtt szabadul a férfi, aki kitervelte a Babcsenko elleni merényletet

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végéig. Köszönjük, hogy összedobjátok. Akkor nem tartozunk majd senkinek, csak köszönettel - nektek.

2018 május 29-én az egész világot bejárta a hír, hogy megölték Kijevben Arkagyij Babcsenko orosz újságírót, aki korábban azért költözött Oroszországból Ukrajnába, mert a putyini rendszer kritikusaként féltette otthon az életét. 24 órával később az  Ukrán Biztonsági Szolgálat, azaz az SZBU vezetői tartottak egy sajtótájékoztatót, amin hirtelen megjelent maga Babcsenko is, és kiderült, hogy csak eljátszották az újságíró halálát egy titkosszolgálati akció keretében.

Az SZBU szerint cél az volt, hogy leleplezzék és letartóztassák az újságíró életére pályázókat, és megszerezzenek egy 30 nevet tartalmazó listát, amin olyan orosz ellenzékiek neve szerepel, akiket az SZBU állítása szerint az oroszok holtan akarnak látni.

Az akció elvileg sikeres volt, a lista meglett, Borisz Hermant, a gyilkosság kitervelőjét pedig börtönbe zárták. Mivel beismerte bűnösségét, és alkut kötött az ügyészséggel, fél évvel ezelőtt csak négy és fél évet kapott.

Herman már idén tavasszal kérte előzetes szabadon bocsátását arra hivatkozva, hogy súlyos beteg, de ezt a kérését többször megtagadták, november 13-án azonban egy zárt személyes meghallgatás után mégis kiengedték. Babcsenko felháborodását fejezte ki a Facebookon, kiemelte, hogy Herman meghallgatása kevesebb, mint egy órán át tartott, és az újságíró szerint korrupt hivatalnokok segítéségével szabadult. Babcsenko azt írta, „Ma már lehetséges megszervezni egy politikai gyilkosságot, és fél év után szabadulni a börtönből.” (Kyiv Post)