Lázár János virágot vitt Horthy sírjára

POLITIKA
2019 november 17., 07:26

Lázár János feltöltött egy videót a Facebookra, arról, hogy elmegy Kenderesre, ahol virágot tesz Horthy Miklós sírjára.

link Forrás

Az exminiszter szerint 100 évvel ezelőtt „Horthy bajtársaival és szövetségeseivel megmentette Magyarországot”. Horthy Miklós egyébként éppen 100 éve vonult be a fehérterrorral kapcsolatba hozható, Nemzeti Hadsereg nevű formáció élén (természetesen, csak miután a román hadsereg már kifosztotta a várost és kivonult) Budapestre, amit ő „vörös rongyokba öltözött” városnak nevezett, utalva a tanácsköztársaságra.

„Hős katona volt, igaz magyar hazafi, akire főhajtással kell emlékeznünk” - mondta Lázár a videón.

Lázár mellett a Fidesz nagy gondolkodója, Boldog István is megemlékezett Horthy bevonulásáról, ő köszönetet mondott a kormányzónak, a Mi Hazánk pedig fáklyás felvonulást tartott Budapesten. (Index)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.