Az Emberi Jogok Európai Bírósága elítélte a magyar hatóságokat, mert nem vizsgálták, hogy milyen következményei lehetnek két menekült kiutasításának

2019 november 21., csütörtök 11:25
102

A magyar hatóságok megsértették a 2015-ben kiutasított két bangladesi férfi emberi jogait, amikor nem vizsgálták meg kellő mélységben, mi történhetett volna a panaszosokkal kiutasításuk következtében, mondta ki csütörtöki ítéletében a másodfokon a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága. Iliasnak és Ahmednek ezért 5000–5000 eurós kártérítést állapítottak meg.

A két bangladesi férfi 2015. szeptember 15-én menedékkérelmet nyújtott be Magyarország déli határán. A hatóságok több mint három héten keresztül a röszkei tranzitzónában tartották őket úgy, hogy nem tudtak továbbmenni, október 8-án pedig visszatoloncolták őket Szerbiába. A Magyar Helsinki Bizottság segítségével indítottak pert a magyar állam ellen. Az ügyben 2017-ben született ítélet, amit a magyar kormány megfellebbezett.

A két éve született ítélet egy részét helyben, másik részét megváltoztatta a bíróság Nagykamarája:

  • abban egyetértettek, hogy "a panaszosok alapvető jogait megsértették a magyar hatóságok, amikor kötelességüket elmulasztva nem vizsgálták meg alaposan, mi történhetne a két menedékkérővel szerbiai kiutasításuk után."
  • Viszont a Nagykamara szerint a tranzitzónában nem tartották fogva a két férfit.

"Fontos, hogy a Nagykamara ma a 2015-ös állapotról alkotott ítéletet," kommentálta a csütörtöki döntést a Magyar Helsinki Bizottság. Hangsúlyozzák: 2015 óta azonban sokat romlott a helyzet, és a tranzitzónákban nagy többségében gyerekeket és szüleiket tartják fogva a teljes menekültügyi eljárás idejére.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt