Gyorsítani akart a MÁV, de lassítás lett belőle

Az új, decembertől érvényes MÁV-menetrend nem sikerült valami utasbarátra, írja a Közlekedő Tömeg blog.

„Értelmetlen rombolás lett az új vasúti menetrendből – szétverik a közlekedést Szeged, Kecskemét és Kiskunfélegyháza felé” - kezdődik a poszt, amelyből kiderül, a Budapest-Szeged viszonylaton sokkal rosszabb lesz azoknak, akik nem Szegedről Budapest belvárosába közlekednek.

A MÁV gyorsítani akarta a vonatok menetidejét Szeged és a főváros között, ezért az óránként járó, de minden nagyobb állomáson megálló vonatok közül kettőt úgy állítana át, hogy azok csak a Nyugati pályaudvaron és Szegeden állnának meg.

Így viszont a Cegléden, Zuglóban, Kecskeméten, Kiskunfélegyházára utazók vonatai kénytelenek lesznek kivárni, amíg a gyorsvonat átzakatol az egyvágányos szakaszokon, azaz az utasok nagy részének nő majd a menetidő.

A blog egy ábrát is készített, mely intercity járatok lassultak le a két közvetlen járat miatt.

Grafika: Közlekedő Tömeg