A dán kézikapitány szerint igaza volt Rasmussennek amikor reklamált

sport
2019 december 16., 16:18

„Támadóhibánk volt, ez száz százalék” - nyilatkozta a dán TV2-nek Tomas Ryde, a román női kéziválogatott dán szövetségi kapitánya a magyar-román meccs fontos pillanatáról. A meccsen a magyar csapat a válogatott történetének egyik legnagyobb összeomlását produkálva 7 gólos előnyből bukta el a meccset. De nemcsak erről maradt emlékezetes a találkozó, hanem arról is, hogy Kim Rasmussen, a magyarok szintén dán szövetségi kapitánya több bírói döntésnél is reklamált a hajrában, majd a meccset követő sajtótájékoztatón élesen kikelt a bírók és a zsűri ellen, azt állítva, hogy azok személyes támadást intéztek ellene. Ezután Rasmussent azonnali hatállyal felfüggesztették.

„Nem lehet így beszélni a sajtótájékoztatón, ezért lehetett fegyelmi eljárást indítani ellene, de az eléggé meglepett, hogy rögtön felfüggesztették” – mondta Ryde a Nemzeti Sport szemléje szerint. „Támadóhibánk volt, ez száz százalék. De megúsztuk, Rasmussen pedig szóvá tette, amiért kiállították. Az utolsó gólunkat hetesből lőttük, amely előtt Laura Pristavita ötöt lépett. Megértem, hogy Rasmussen ideges volt. A sajtótájékoztatón használt szavai nem voltak helyénvalóak, de nagyon csalódott lehetett.”

„Természetesen fegyelmeznünk kell magunkat, de ez egy állandó harc az IHF, a zsűri, a játékvezetők, az edzők és a játékosok között. Jó lenne azt érezni, hogy mindannyian együtt dolgozunk a kézilabdáért. A valóság azonban az, hogy a pályán úgy tűnik nekünk, a zsűri üldöz minket. Úgy beszélnek velünk, mint az óvodásokkal” - mondta a román kapitány, aki szerint a japánok bár mindent megtettek, hogy jó házigazdák legyenek a vébén, a játékvezetés és néhol a szervezés is problémás volt. Ryde szerint ezek mind rendszerszintű problémákra mutatnak, nem a japán szervezők hibái.