Gy. Németh: Ha muszáj lesz, akkor a főváros átveszi néhány színház finanszírozását

POLITIKA
2019 december 18., 11:52

"A Katona József Színház igazgatója marad, és pont" - közölte újságírókkal szerda délelőtt Gy. Németh Erzsébet, kultúráért felelős főpolgármester-helyettes. 

A Fidesz nemrégiben azzal indokolta a kulturális támogatásokról szóló törvény módosítását, hogy a budapesti színház nem törődött kellőképpen egy zaklatási üggyel. Gy. Németh azonban most jelezte, hogy a főváros álláspontja szerint Máté Gábor igazgató megfelelően járt el, szemben Dörner Györggyel, az Új Színház igazgatójával. Az ottani zaklatási ügyben Németh vizsgálatot rendelt el. 

A főpolgármester-helyettes a DK-s városvezetők és Gyurcsány Ferenc pártelnök közös sajtótájékoztatóján jelentette ezt be. Hozzátette, hogy ha az új törvény miatt esetleg nem sikerülne megegyeznie a fővárosnak a kormánnyal a budapesti színházak vezetőiről, akkor Budapest kész néhány színház finanszírozását teljesen átvenni. Azt nem tudta megmondani, hogy hány színházról lehet szó. Mostantól ugyanis a kormánynak és az önkormányzatoknak egyeztetniük kell a színházi vezetők kinevezéséről.

Gy. Németh Erzsébet azt mondta, hogy elődje, Szalay-Bobrovniczky Alexandra 2019-re 130 millió forintot osztott szét pályázat nélkül, részben kormányközeli cégeknek, de ő a pénz egy részét visszatartja. 

Túl sokért jógáztak egyszerre sokan

Gyanús kifizetéseket talált a Budapest Európa Sportfővárosa rendezvénysorozattal kapcsolatban. Például 17 millióval támogatta Budapest azt, hogy a Citadellánál világrekordot állítsanak fel, az egyszerre szabadtéren jógázok létszáma kategóriában. Ugyanebből a keretből 27 millió forint ment egy szabadtéri spinning rendezvény támogatására is.

Azt ígérte, hogy az ő vezetése alatt minden sport- és kulturális támogatásra pályázni kell majd. 

Olcsó volt az önkormányzati lakás Erzsébetvárosban

A DK-s polgármesterek közül László Imre (11. kerület) és Niedermüller Péter (7. kerület) vizsgálatokat, illetve feljelentéseket fontolgatnak az előző vezetéssel szemben. 

Niedermüller többek között arról számolt be, hogy Erzsébetvárosban eddig az önkormányzati lakások bérlői 50 százalékos kedvezménnyel vehették meg lakásaikat, és ha készpénzben azonnal fizettek, akkor további 40 százalékot kaphattak. Egy 50 milliós lakást így 10 millióért meg lehetett venni, és semmi sem korlátozta az új tulajdonost, hogy rögtön 50 millióért túladjon szerzeményén. 

A bulinegyed esetében kompromisszumos rendezést ígért, aminek kiindulópontja lehet szerinte a szórakozóhelyek éjféli zárása.