„Úgy voltunk vele, hogy Ákosnak nem adni ciki”

ZENE
2019 december 18., 14:44
comments 62
  • Dósa Richárd rapper, azaz Ricsipí az Animal Cannibalsból még 2016-ban került a Nemzeti Kulturális Alap könnyűzenei kollégiumának élére. Balog Zoltán akkori miniszter nevezte ki. Idén lejár a mandátuma.
  • A kollégium pályázatai körül azóta van vita, mióta a kiosztható keret a korábbiakhoz képest jelentősen megnőtt. Vajon jó-e az, ha az állam támogatja a popzenét?
  • Dósa az elejétől fogva vállaltan és kiemelten támogatta a magyar rappereket. De ennek nem mindenki örült.
  • Funktasztikus, a mezőkövesdi MC a 444-nek adott korábbi interjújában keményen nekiment zenésztársának: „Megbocsáthatatlan bűn. Szövegkönyv helyett számlakönyv van. Ilyen máshol nincs, hogy befutott rapsztároknak még pénzt adnak. Azok, akik saját stúdióval és saját cuccokkal rendelkeznek, azok mi a faszért kapnak lóvét?! Miért nem az új generáció kapja?”
  • Dósa az első között tiltakozott amikor a kormány 2013-ban a jogdíjakat kezelő és a zenészeknek visszaosztó Artisjus pénzéből lehasított egy nagyobb szeletet, és az összeget átpakolta a minisztérium alá tartozó Nemzeti Kulturális Alaphoz. Majd amikor a zenész csatlakozott az NKA-hoz, megváltozott a véleménye. Most, hogy lejár a mandátuma úgy látja, a pályázati rendszer, amit kialakítottak jól működik.
  • A rapper a könnyűzenei kollégiumban az elmúlt években többedmagával – Póka Egon (P. Mobil, Hobo Blues Band), Kisszabó Gábor (Első Emelet, Solaris), Gerenday Ágnes (karmester, Emmi szakreferens) – sok ezer pályázatról döntött, és sok százmillió forintot osztott ki ismert magyar zenészeknek albumra, koncertre, turnéra, klipre, szövegírásra.

Hogy kell ezt a rendszert elképzelni, egy zenész vagy zenekar bead egy pályázatot, hogy írni akar egy számot a szerelemről vagy az alföldi stegosaurusokról, és erre megítéltek neki félmillió forintot?     

Én, illetve azok akik a kollégiumban ültek, egyikünk sem írt dalt úgy, hogy azt valaki kifizette neki előre. Azt gondolom, hogy az alkotáshoz nem kell feltétlenül pénz. Ahhoz ihlet kell, és belső indíttatás. 

Mégis így osztottatok pénzt. 

Igen, mert kötelező így osztanunk. Az Artisjus támogatáspolitikáját követnünk kell. Az Artisjustól kapott pénzt nem oszthatjuk ki akárhogy. Meg van határozva, hogy pontosan mennyit kell költenünk alkotásokra. 

Jeleztétek, hogy ez így szerintetek működésképtelen?

Az egyik első lépés volt négy éve, amikor kineveztek, hogy leültünk és ezt elmondtuk nekik, hogy ez így nem fog működni. Néha irreálisnak is tartom az igényeket, amiket beadnak a pályázók. Egy dalt szeretne írni, és kér rá 500 ezer forintot. Ez irreális. 

Mik azok a számok, amik alkotói pályázatból készült és amikre a kollégium büszke, mert mondjuk sláger lett belőle?

Rengeteg ilyen van. Engem is meglepett, hogy milyen sok mindenhez lett közünk az elmúlt évek alatt. Egy-egy évben több száz alkotói támogatás megy ki.  Amit ki tudok emelni, az egyik leghíresebb, a Geszti Péter-Dés László-féle Pál utcai fiúk, ahhoz is kapott a Dés, ha jól emlékszem, egymillió forint támogatást.  

De az pont nem tipikus könnyűzene.

Musical. A könnyűzenei kollégiumban abszolút nyitottság van. A legelborultabb jazz-től elkezdve a már-már mulatósba hajló zenéken át, a hörgős metálon és a káromkodós rapen keresztül a musicalig mindenki megkaphatja a támogatást. 

Mi értelme van annak, hogy az NKA több millió forint támogatást ad olyan sikeres zenekaroknak, mint a Tankcsapda, amit egyébként még egy állami vállalat a MOL is vastagon támogat, vagy Ákos, akinek teltházas koncertjei vannak és egy szintén állami vállalat, a Szerencsejáték Zrt. is szponzorálja?

Igen, ez egy örök dilemma. Mi nem turkálunk senkinek a pénztárcájában. Az a látszat, hogy a Tankcsapdának nagyon jól megy, agyonszponzorált zenekar. Ez a felszín. De nem tudjuk, hogy náluk mennyi megy el zenészekre, managerre, roadokra, reklámra. Fogalmunk sincs, ez magánügy.

Tehát szerinted a Tankcsapdának szüksége van támogatásra?

Igen, azt gondolom, hogy a többség azért ad be pályázatot, mert szüksége van erre a forrásra. 

Majkáról lehet tudni, hogy minden szempontból nagyon sikeres zenész. Valószínű, hogy ő még a Youtube-tól is annyi pénzt kap vissza, ami látható bevétel. Ezeken felül még kap állami támogatást is. 

Nekünk a szakmai teljesítményt kell néznünk elsősorban. Nem csak azt, hogy valaki rászorul-e a támogatásra, de 95%-ban olyan produkciókat segítünk, amik nélkülünk nem vagy csak nagyon nehezen valósulnának meg. 

És az Ákos pályázatánál nem akadtatok fent?

Úgy voltunk vele, hogy Ákosnak nem adni, a szakmai elismerései mellett, az ciki. 

Volt olyan, hogy valaki berágott, mert nem kapott támogatást?

A Mester Tamás egyik évben megsértődött, mert nem jól töltötte ki a pályázatot, így formai okok miatt érvénytelen lett. Nem kapott pénzt, de a korábbi évben és idén is kapott.

photo_camera Fotó: botost/444.hu

Funktasztikus a nekünk adott interjúban azt mondja, hogy a rapzene Magyarországon azért nem kritikus a rendszerrel szemben, mert korrumpálódott az NKA és tulajdonképpen általad. A zenészek támogatásért folyamodtak, így besimultak a rendszerbe. Pénzt kaptak az államtól, így be van tömve a szájuk. 

Magyarországon több száz rapelőadó van, abból körülbelül tíz az, aki pályázik és kap NKA-támogatást. Közöttük sok van, amelyik kormánykritikus. 

Ki?

Mondhatni több mint a fele.  

De kik azok?

Ez elég nehéz, mert például Akkezdet Phiai ugyan egyik dalukban sem mondják ki, hogy kormánypártiak vagy sem, de ha valahová sorolni kell őket, akkor inkább az utóbbi. 

Rosszul esik neked, amikor ezt a vádat a Funktasztikus hozzád vágja? Ti korábban együtt zenéltetek.

A butaság esik rosszul, meg a tudatlanság. Hogy kevés információ alapján ítélnek és fröcsögnek emberek. Magyarország tíz legjobb rappere közé sorolom Funktasztikust. Akármit mond rólam, akármiről szólnak a dalai. Az viszont zavar, hogy olyan dolgokat állít, ami nem igaz.

Mire gondolsz?

Amit az előbb mondtál, hogy a rapperek azért nem írnak kritikus dalokat, mert az NKA-ba be vannak csatornázva. Erről szó nincsen. Szerintem Magyarországon nincs olyan rapper, akinek meg lehetne mondani, hogy miről rappeljen. Ilyen nincsen. 

Funk azt mondja, hogy azok után, hogy a rapperek pályáztak, és nyertek, már nem kötekednek a rendszerrel, nem kell nekik szólni, cenzúrázzák magukat. 

Ez lehet, hogy így van, lehet, hogy nincs így. Én azt tudom, hogy az NKA tök független. Egy teljesen korrekt kulturális intézmény. Még így is, hogy nem tisztán szakmai szervezetek delegálnak oda embereket. Ha megnézed a tagokat, akkor nem fogod megmondani első blikkre, hogy hova szavaznak. 

Azt mondod, hogy az elmúlt években nem voltak politikai szempontok a pénzosztásnál?

Miniszteri szinten elképzelhető, hogy voltak. Sőt, miniszteri szinten biztos voltak. Ha egy miniszternek van elképzelése kultúrpolitikai szinten, akkor azt tolni fogja.

Ti hogy találkoztatok ezekkel a kultúrpolitikai elképzelésekkel? 

Mi úgy találkoztunk ezzel, hogy ha láttunk egy miniszteri döntést, akkor azt a kollégiumnak kellett jóváhagynia. Mi ott nem tudtunk mit csinálni. Megvétózni sem tudtuk, csak jóvá kellett hagynunk, mert hozzánk tartozik, könnyűzene. 

Volt, hogy szívtad a fogad? Voltak ebből viták?

Amikor a Romantikus Erőszak fellépett Erdélyben, arra mi nem biztos, hogy megadtuk volna a támogatást. De ebben nincs döntési jogunk. Egy-két esetről van szó. A legutóbbi ilyen a Magyar Kulturális Napok Izraelben című pályázat, ahol több NKA kollégium összedobott pénzt arra, hogy zenészek kiutazzanak. Például a Bohemian Betyars. Mi erre vígan rábólintottunk. Hajrá, menjenek! 

photo_camera Fotó: botost/444.hu

A leginkább kritikus rapzenészek, Dopeman, Funktasztikus, Krúbi, Dé: Nash. Ők kapnának támogatást?

Dopeman például nem pályázott. De az Ellátó Ház, ahol rengeteg rapkoncertet tartanak, ott ezek az előadók mind felléptek, az Ellátó Ház pedig biztos, hogy kapott klubtámogatást. 

Jobb lesz a popzene attól, ha megy bele állami pénz?

Szerintem láthatóan jobb lett a zene. Meg kell nézni, hogy kik jutnak be a Nagy-Szín-Pad tehetségkutatóba: kettő, három, négy, öt NKA által támogatott zenekar. Tehát nem csak mi, hanem a szakma és a közönség is alkalmasnak tartja őket, hogy egyszer valódi, nagyszínpados előadóvá váljanak. 

Az Animal Cannibals imidzsének használt volna, ha az induláskor kap állami támogatást?

Ne legyen már szitokszó az állami pénz! Az állam az mi vagyunk. Te, én és mindenki, aki itt lakik az országban. Ez a mi pénzünk. Ha a közös pénzből én kapok arra, hogy zenét csináljak, abban mi a baj? 

Például az, hogy a rapzene eredendően szabad, kritikus, rendszerkritikus műfaj. Állami pénzből nem hangzik túl őszintén, hogy Fuck The Police! 

Mi a rendőrökkel is szeretünk mókázni, több dalunkban is szerepel rendőr. De soha sem szidjuk őket. Az, hogy egy kis froclizás van benne, egy kis huncutság, az oké, az belefér. Az hogy telibe valakit elküldesz az anyukájába, az nem korrekt. Ez nem feltétlenül a rap része. 

Csak közben olyan országban élünk, hogy ha a Fluor a tévében viccből benyögi, hogy Soros György, akkor a Petőfi Rádió azonnal letiltja.

Ez viszont engem is nagyon zavar. Médiában, munkahelyeken, akár a közértben is az emberek annyira meg lettek osztva, hogy ugranak mindenre, és túl akarnak teljesíteni. 

Tehát a Petőfinél szerinted valaki, egyénileg túlzásba esett?

Egészen biztos. Utána néhány héttel helyre is állt a rend. Visszatérve a korábbi kérdésre, a WellHellót is számíthatjuk ellenzékinek, ha belenézünk a szövegekbe, és értelmet adunk a soroknak.

Segítesz nekünk?

Van az a koktél, amiről tudjuk, hogy hány ezer forint („a számlát meg se kérdezem két koktél negyvenhétezer”). Ez egyértelműen utalás a közmunkáért járó összegre. Nem véletlenül. 

A sorok között kell olvasni, mint egy korábbi rendszerben?

Valaki akar üzenni. A Tomi üzent. Valaki nem akar üzenni. A mi politikai állásfoglalásunk a Minden változik című számunkban hallható. Szerintünk túladagolás van politikából. Nem kéne ennyit foglalkoznunk a politikával. 

photo_camera Fotó: botost/444.hu

A hetekben kiszivárgott egy kormányzati előterjesztés, ami szerint az NKA szerepét lényegesen csökkentené a kormány. A Hír Tv-n a fideszes újságírók arról beszéltek, hogy tüntetni kéne az NKA beszántását követelve. Mi a gondja a hatalomnak az NKA-val?

Az a kérdés, hogy tudnak-e jobbat csinálni. Azt mondom, hogy az Artisjustól elvont 25%-al nagyon jó dolgokat támogattunk. Kritikus hangokat, Funktasztikust leszámítva, nem nagyon hallani. (Megjegyzem az Animal Cannibals ez alatt egyszer sem kapott támogatást, nem is pályáztunk.) Vagyok olyan naív, hogy azt gondoljam most is a jobbítás a cél. És a politikusok is azért mennek politikusnak, hogy a rendszert jobbá tegyék.

Amikor a politikusok megmondják, hogy mi a jó zene, meg hogy mit hallgassanak a fiatalok, abból még jó nem sült ki.

Biztos vagyok abban, hogy a politikusoknak nem kéne közvetlenül beleszólniuk ebbe a dologba, de szerintem nem is ez a szándék. Ha jól tudom, az NKA nem fog megszűnni, de nyilván semmi sem örökéletű az Animal Cannibalson kívül.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.