• Viszonylag békés év volt 2019, nem törtek ki új nagy háborúk, és a világgazdaság sem omlott össze, ahogy azt sokan jósolták tavaly.
• Mégis, nagyon komoly feszültségek jelzik, hogy megoldatlan, igen mély problémák sorára nincs válasz, és ezekkel a válaszokkal adós maradt a világ 2019-ben is.
• Hat különösen fontos fejleményt emeltünk ki a most múló évből, amelyek hatásai a következő évet is meghatározzák. 

Szorongás a klímaapokalipszistől

Néhány éve még úgy beszéltek róla, hogy "globális felmelegedés" van. A szóhasználat változásán is tetten érhető, mennyivel komolyabban veszi a világ mostanra a problémát: "klímakatasztrófáról" és "klímavészhelyzetről" beszélnek immár.

Ugyan világraszóló szabályozási rendszerben idén sem tudtak megállapodni a világ országai, de ebben az évben lett teljesen megkerülhetetlen, és választásokat is erőteljesen befolyásoló ügy a felmelegedés megállítása.

Nem múlt el hét úgy, hogy tekintélyes tudósok vagy népszerű emberek ne figyelmeztették volna a világot, hogy szó szerint közeleg a vég. Európában és Észak-Amerikában óriási tömegek vonultak sokszor utcára, hogy intézkedéseket követeljenek. A mozgalom szimbolikus vezetője Greta Thunberg, egy svéd lány, aki január 3-án lesz 17 éves. Idén felszólalt az ENSZ-ben, az EP-ben, fogadta a pápa, a világ legnagyobb lapjainak adott interjúkat, ő lett a Times-nál az év embere. Azt mondta mindenütt, hogy "ég a ház!". Ami pedig a legfontosabb, hogy egy egész generáció gondolkodására hatott erősen.  

Szellemi mozgalom rég nem formálta át ilyen gyorsan a világot. Apokaliptikus szorongás keveredik benne a világot jobbítani szándékozó szelíd akarással. Miközben a világ katonai nagyhatalmai sorra vonulnak vissza a nemzetek feletti intézményeken alapuló, egyetemes jogra épülő világrend támogatásától, addig egy olyan népmozgalom, általános attitűd látszik kifejlődni, amely egyenesen követeli, hogy a világ kormányai összefogjanak és szabályozzanak. Másképpen ugyanis aligha lehet érdemben tenni a felmelegedés ellen. Éppen ettől a globalista-szuverenista, internacionalista-nacionalista kultúrharc is törésvonalává vált a felmelegedésről szóló társadalmi vitának. 

A klímabarát energiatermelés technológiája gyorsan fejlődik, sok pénzt fordítanak rá cégek és kormányok is, de a világ kibocsájtása így is fenntarthatatlan pályán van. Minden jel szerint a következő évtized ennek a szellemi, technológiai és politikai küzdelemnek a jegyében telik majd. 

Az éppen csak formálódó, de erdőtűzként terjedő mozgalom hasonlít egy egyház nélküli új világvallás berobbanásához. Csakhogy ez kivételesen nem az egyén, hanem az emberiség megváltásáról, szó szerint a túléléséről szól, és e megváltást nem spirituális, hanem cselekvési szinten várja el a hívektől. Alapja pedig nem filozófiai - profetikus kinyilatkoztatás, hanem tudományos érvelés. Morális szigora azonban semmivel sem kisebb a vallásokénál.

Nagyon dühös emberek az utcán

2019-ben óriási tüntetések ráztak meg nagyon sok országot. Milliók mentek utcára idén Barcelona, London, Párizs, Prága, Algír, Bejrút, Bagdad, Santiago, Hong Kong, Caracas és még sok nagyváros sugárútjain, terein. Sok megmozdulás erőszakba is torkollott, a legbrutálisabban a kínai, a chilei, venezuelai és az iraki rendőrség lépett fel a tiltakozókkal szemben. 

A nyugtalanságoknak mindenütt más az oka, és más mértékben rázták meg ezeket a társadalmakat e demonstrációk, de közös bennük, hogy a fenti városokban "történelmi méretű" tömegekről számolt be a sajtó. A világ nyugtalan, és rengeteg ember érzi úgy, hogy nem tudja más módon kifejezni elkeseredését, csak ha az utcára vonul. 

A legizgalmasabb fejlemény ezekben a tüntetésekben, hogy többségüknél nem egy jól szervezett politikai párt vagy mozgalom vitte ki az embereket. A francia sárga mellényesektől a hongkongi egyetemistákig vezér és szervezet nélkül mozdultak meg rengetegen, ami sokféle politikai rendszer általános válságát mutatja. Diktatúrák és demokráciák egyaránt legitimációs válságban vannak. 

Az európai közvélemény-kutatások szerint is nagyon sokan gondolják úgy, hogy a fennálló politikai rendszer rosszul működik, míg az elviselhetetlen diktatúrákkal szembeni kétségbeesett elkeseredés életük kockáztatására is képessé tesz embereket az Európán kívüli országokban.  

Sok kutató szerint e feszültség mögött - a konkrét politikai követeléseken túl - van egy általánosabb ok is: a vagyoni egyenlőtlenségek növekedése a világ legtöbb országában, illetve ezzel párhuzamosan a társadalmi mobilizáció esélyének csökkenése. Alig van már ország, ahol az emberek azt gondolják, hogy a mostani gyerekek jobban élhetnek majd a szüleiknél. A vagyonok koncentrációja és a munkaerőpiac átalakulása - az egyre drágább képzettség egyre nagyobb előnyt jelent - nagyon komoly feszültségeket gerjeszt. A második világháború után elképesztő sebességgel erősödő középosztály immár morzsolódik a fejlett országokban, míg a fejlődőkben a felemelkedés nem jár együtt a politika demokratizálódásával. 

Törökország a saját útjára lépett

A török kormány idén gyakorlatilag kijelentkezett a nyugati szövetségi rendszerből, bár formálisan továbbra is a NATO tagja maradt. A kormány orosz légvédelmi rendszert vásárolt, olyat, amit elvben a NATO repülőgépei ellen fejlesztettek ki. Továbbá új hadjáratot indított a szíriai kurdok ellen, amit az összes nyugati szövetségese ellenzett. 

Törökország egyre inkább önálló hatalmi tényezővé válik, ami az egész Közel-Kelet és a Balkán biztonsági rendszerét felforgathatja. A török vezetés szakítása a Nyugattal a 2016-os puccskísérlet után kezdődött, de 2019-re vált teljesen egyértelművé, hogy Ankara a saját útjára lépett. 

A Ciprus körüli tengeri gázmezőkért indult versenyfutás pedig új, immár EU-s tagállamokat is érintő konfliktusokkal fenyeget. Ebben a küzdelemben közel 4 millió, Törökországban élő szíriai menekült is eszközévé válhat a török kormánynak. Jelenleg ez a legveszélyesebb potenciális konfliktus Európára nézve.

Figyelem, válság lesz, válság lesz

2019-ben még annál is többször jelentkeztek borúlátó jóslatokkal a gazdasági elemzők, mint 2018-ban. Idén már egyre gyakrabban fenyegettek politikusok is vele.  Ahogy klímaügyben néhány évtized múlva várják a világ pusztulását, úgy az újabb nagy gazdasági válságot hónapokon belülre jósolják sokan.

A borúlátó várakozások egyik alapja a megfigyelés, hogy a kapitalista gazdaság mindig ciklusosan osztódik felívelési és recessziós szakaszokra, és a 2008-as, legutóbbi válság óta tartó fejlődés évei után mindenképpen egy hanyatló időszaknak kell jönnie. És mivel a termelési láncok és a pénzügyi szolgáltatások világmerétűvé váltak, mostanra egy-egy fejlett központ lokális válsága mindenütt érezteti a hatását. 

A közelgő válságot hirdetőket aggasztja az is, hogy a 2008-as válságot a Nyugat leginkább pénznyomtatással hárította el, amely soha nem látott mértékű hitelezéséhez vezetett, így a kockázatok még 2008-nál is nagyobbak a világ pénzügyi rendszerében. 

A közgazdasági aggodalmakat politikaiak is mélyítik: vámháborúk (USA és Kína között elsősorban) és gazdasági szankciók (Oroszország, Irán) akadályozzák a világkereskedelmet, ami számos elemzés szerint komoly megrázkódtatásokat hozhat. Németországnak, Európa legerősebb gazdaságának a fejlődése sok elemzés szerint éppen e politikai kockázatok miatt torpant meg idén.

Ezeknek a borúlátó jóslatoknak lehetséges egy önbeteljesítő működése is. A gazdasági válságok fő oka ugyanis a bizalom megrendülése: hirtelen sokan gondolják úgy, hogy a befektetett pénzüket nem kapják vissza, amitől befagy a hitelezés, megáll a pénz áramlása, egyszerre akar mindenki szabadulni hirtelen veszélyesnek látszó eszközeitől. A bizalom megrendülésének mindig vannak statisztikai alapjai is, de ez részben pszichológiai kérdés is. A kollektív pesszimizmus hozzájárulhat a válságok elmélyüléséhez. 

Brexitszerű álproblémákkal küszködik Európa

Az európai politikát 2019-ben leginkább a márciusra várt, és idén végül elmaradt Brexit határozta meg. Nem csupán azért, mert az EU-s csúcstalálkozók erről szóltak, hanem mert nagyon jelentős hatása volt az EP-választásokra is: a Brexit körüli brit politikai válságsorozat a tagállamok többségében egyelőre népszerűbbé tette az EU-t, illetve ijesztőbbé tette annak elhagyását. 

Ennek megfelelően az EU-ellenességet, kilépést, vagy legalább a közös pénz elhagyását hirdető pártok átpozicionálták magukat, az EU-t megújítani kívánó politikai szervezetekké. A német AfD, a francia Nemzeti Tömörülés, az olasz Liga először kampányoltak úgy, hogy nem az unió szétverését, hanem átalakítását hirdették. Ám ahogy behúzódtak kicsit a politikai közép felé, és így egészen figyelemreméltó választási eredményt értek el, az eddigi európai politikai közép is jobbra húzódott. A szélsőjobb által felvetett témák részben bekerültek a mérsékeltek programjaiba, illetve tabuvá tettek korábban bátran képviselt értékeket.

Ezeknek az illiberális pártoknak a sikere például, hogy immár nincs liberális frakció az EP-ben, átnevezték magukat "Európa Megújítása" csoportnak. Ezzel a leginkább integráció-párti csoport átvette a leginkább integráció-ellenes oldal jelszavát, amely a májusi EP-választáson az EU gyökeres átalakításának követelésével kampányolt. Ugyanígy a balközép és jobbközép európai pártok többsége is sokat merített a szélsőjobb programjából, leginkább a bevándorlás szigorításában érhető ez tetten. A májusi EP-választáson a szuverenista-jobboldali forradalom ugyan elmaradt, de kormányválságok sora mutatta idén (Ausztria, Belgium, Finnország, Nagy-Britannia, Olaszország, Románia, Spanyolország, Svédország), hogy recseg-ropog a régi pártstruktúra, és sokszor csak kényszerből kötött törékeny koalíciók képesek a radikálisokat hatalmon kívül tartani. 

Miközben minden mutató szerint Európában a legkényelmesebb az élet a világon, nagyon elégedetlenek az emberek a politikai rendszerükkel, és nagyon bizalmatlanok a politikusaikkal szemben. Ennek a feszültségnek a kezelése a következő évek fontos feladata lesz.

A Brexit jó példája annak, hogy hatalomtechnikai machinációk mentén milyen könnyű álproblémákat kreálni, azokkal a társadalmakat végletekig megosztani, és így rövid távú politikai sikerek érdekében költséges és frusztráló kalandokba bocsátkozni. 

Európában a mérsékelt jobb- és baloldalt szinte képtelenség lett megkülönböztetni egymástól, és ennek egyik fontos oka, hogy sok jelentős ügyben a nemzeti kormányok tehetetlenné váltak: sem a globális gazdaság, sem pedig a biztonsági illetve környezetvédelmi kockázatok kihívásaira nem tudnak már erős választ adni, mert korlátozottak a cselekvési lehetőségeik. 

így viszont a látványos pótcselekvést ígérő erők a frissesség erejével hatnak. Azt üzenik, hogy csak a kezünkbe kell venni újra a sorsunkat, és akkor minden jó lesz. Mivel azonban az ő valódi cselekvőképességük is korlátozott, hiszen nemzeti hatáskörben ők sem tudják kezelni a globális kihívásokat, ezért olyan problémákat kell felnagyítaniuk a választók előtt, amelyeken talán úrrá lehet lenni lokális szinten is. E felnagyított problémák viszont az európai politika radikalizálódását és polarizálódását hozták. Ami egy ördögi kör, mert ebben a hangulatban még nehezebb kollektív, nemzetközi összefogást igénylő döntéseket hozni, és ettől az érdemi problémák kezelése elodázódik, ami viszont erősíti a régi renddel szembeni elégedetlenséget.

Az európai mérsékelt politika erre is hozta válaszul, hogy élére áll a klímaprobléma megoldásának, és ezért is kezdte az új EU-s vezetés azzal, hogy 12 nappal hivatalba lépése után százmilliárd és ezermilliárd eurós programokat is meghirdettek a Green Deal jelszavával. 

Kína koncentrációs táborai

2019-re vált a világ számára világossá, hogy a nagyhatalmak közül egyértelműen Kína a legbrutálisabb a saját állampolgáraival szemben, és az ottani elnyomás ismét a 20. század totalitariánus diktatúráit idézi. Az ország északnyugati részén élő muzulmán népességgel szembeni terror mostanra odáig ért, hogy koncentrációs táborok tucatjait állították fel, amelyekbe több mint egymillió embert zártak már be, ártatlanul. Az átnevelőtáborok foglyait kínozzák, gyermekeiket pedig intézetekbe zárják. 

Kína közben a világkereskedelem főszereplőjévé nőtte ki magát, és az USA utáni második nagyhatalommá lépett elő. Rengeteget költ nemzetközi befolyásának növelésére, óriási hiteleket helyez ki a világ szegényebb országaiba, és hatalmas infrastrukturális beruházásokat kezdeményez az összes kontinensen. Látványos külső terjeszkedésével párhuzamosan tér vissza az ország vezetése az egyre keményebb diktatúrához. A Mao halálával kezdődött fokozatos enyhülési folyamat előbb megtorpant, mostanra pedig a modern technológiai vívmányokra épülő terrorállammá alakul. 

Ezzel máris gyengíti a nyugati demokráciákat is. Azzal, hogy Kína képes volt bámulatos gazdasági fejlődésre, miközben politikai rendszere egyre elnyomóbb természetű, cáfolatává vált annak a második világháború után kialakult dogmának, miszerint a jólét és a szabadság egymástól elválaszthatatlan párost alkotnak. Az autoriter átalakulást hirdetők számára hivatkozási alappá vált Kína, lám, úgy is lehet anyagiakban gyarapodni, ha korlátozzák a joguralom érvényesülését.