Benkő Tibor: Ha kell, azonnal kivonják a magyar kontingenst Irakból

hadsereg
2020 január 07., 14:01

Műveleti területen a Magyar Honvédség folyamatosan elemzi a helyzetet az iráni-amerikai viszály nyomán, így az iraki missziót érintően is minden eshetőségre fel van készülve, hogy azonnal reagálhasson – mondta a honvédelmi miniszter az M1-en reggel.

Benkő Tibor azt mondta, evakuálásra is fel vannak készülve, ebben a tekintetben most jobb helyzetben van a Magyar Honvédség, hiszen vannak saját csapatszállító gépeik. Most még nagyobb figyelmet kell fordítani a katonák biztonságára – mondta.

Azt mondta, a magyar katonák közül Irakban néhányan részt vesznek a NATO kiképzési, tanácsadási missziójában, emellett nagyobb számban képviseltetik magukat az Iszlám Állam terrorszervezet elleni nagykoalíció missziójában. Most csak a kiképzési feladatokat függesztették fel, a többi feladatot továbbra is végzik – közölte a miniszter.

Azt is elmondta, nem kompetenciája, hogy eldöntse, a történtek miatt össze kell-e hívni az Országgyűlés honvédelmi bizottságát, de ha összehívják a testületet és meghívják őt, akkor ott tájékoztatást ad. Ezzel együtt az országgyűlési képviselőknek enélkül is van lehetőségük arra, hogy tájékoztatást kérjenek a minisztertől – mondta.

Orbán a magyar katonai küldöttséggel, a másik civil ruhás a képen Benkő Tibor honvédelmi miniszter 2019. március 10-én.
photo_camera Orbán a magyar katonai küldöttséggel, a másik civil ruhás a képen Benkő Tibor honvédelmi miniszter 2019. március 10-én. Fotó: Szecsődi Balázs/Miniszterelnöki Sajtóiroda/MTI/MTVA

Benkő Tibor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról is beszélt, hogy a történtek ellenére nem a legmagasabb biztonsági fokozat mellett végzik feladataikat a katonák. Magyarországnak Irakkal van együttműködési megállapodása, és ha azt kérik, vonják ki a magyar katonákat, akkor megteszik, de addig a feladat megmarad.

A minisztert az M1-en és a Kossuth rádióban a Magyar Honvédség gépeinek egzotikus úti céljairól is kérdezték. A tárcavezető azt mondta, a sajtóban említett helyszíneken valóban jártak a gépek. Ha például egy rakétatípusról szóló konferenciát az USA Las Vegasban rendez meg, attól még részt vesznek az eseményen – mondta.

A honvédelmi törvény kimondja, hogy a katonai tevékenységgel, eszközökkel kapcsolatos információk nem nyilvános adatok. De a képviselőknek joguk van arra, hogy megtekintsék az információkat, csak azokról nem beszélhetnek. Benkő szerint a DK-s Vadai Ágnes egy jól felkészült szakember, aki mindezt pontosan tudja, de a „közvéleményt így lehet hergelni”.