Minden napra egy Tandori

Ma egy éve, 2019. február 13-án, budapesti otthonában hunyt el a 20. századi magyar irodalom óriása, Tandori Dezső. Az író kedves folyóirata és könyveinek kiadója, a Tiszatáj folyóirat és a Tiszatájonline szerkesztősége az évfordulóhoz kapcsolódóan Napi Tandori címmel sorozatot indít, melyben a szerző kéziratos töredékeiből, vázlataiból, írásokból és rajzokból, valamint a művész jellegzetes ideogrammáiból naponta egyet-egyet bemutatva próbálja felvillantani a művészi pálya utánozhatatlan sokoldalúságát - írják közleményükben.

Híreink, poraink következnek. Fekete filc, A/4 papír (hátoldala: üres), 2010-es évekForrás: Tiszatáj

Az itt elérhető sorozatban eddig ismeretlen részeit adják közre a szerző életművének, amelynek darabjai 2013 óta azzal a megjegyzéssel jelentek meg, hogy „Tandori Dezső összegyűjtött műveiből”.

Egyik legfontosabb értelmezője, Tóth Ákos azt írja az első bejegyzésben: „A töredékeket halmozó, de mindig az egész-értelmű Egyetlenen dolgozó Tandori hagyatéka páratlan betekintést enged a folyamatos munkálkodás hétköznapjaiba, kiemelések és ünnepek nélkül is emlékezetes menetrendjébe. Célunk tehát, hogy a kéziratos hagyatékból kiválasztott művek, legtöbbször a mű szabatos fogalmának nem vagy alig megfelelő töredékek, vázlatok, fogalmazványok, előkészületek, lényegében azonban a mindenkori Tandori-élmény esszenciáját magukba sűrítő, befejezetlenségükben is késznek mutatkozó alkotások megidézzék több nemzedéknyi Tandori-olvasó alapélményét: az irodalmi jelenlét ritka, szinte állandósult formáját.”

Tandori alakjáról és műveiről nekrológunkban írtunk röviden, bemutattuk utolsó írásait, és ott voltunk abszurd állami temetésén is. 80. születésnapján pedig verssel köszöntöttük:

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Kapcsolódó