Toroczkaiék fáklyákkal vonulnak egy borsodi gyilkosság helyszínére

POLITIKA
2020 február 14., 05:28
Toroczkai László a Mi Hazánk Mozgalom első kongresszusán, Ásotthalmon, 2019. július 13-án.
photo_camera Toroczkai László a Mi Hazánk Mozgalom első kongresszusán, Ásotthalmon, 2019. július 13-án. Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

Kéthelyszínes demonstrációt jelentett be vasárnapra Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke. Előbb a miskolci kormányhivatal elé mennek „Rendet Borsod megyében!” jelszóval, aztán Sályra autóznak, ahol fáklyás felvonulást terveznek. 

Az 1700 lakosú Sályon brutális gyilkosság történt januárban. Egy 61 éves néprajzkutató asszonyt saját otthonában ölt meg egy 21 éves férfi, T. Dávid. Az asszony korábban munkát adott a férfinak a ház körül, így segítette anyagilag. A 24.hu cikke szerint a gyilkosság előtt T. Dávid nyugtatót vett be, és arra ivott alkoholt, majd pénzt akart szerezni az asszonytól. Amikor nem kapott, olyan súlyosan bántalmazta egy karóval, hogy az asszony belehalt a sérülésekbe. T. Dávid ellen nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt indult eljárás, húsz évet, vagy akár életfogytiglant is kaphat. 

„Magyar no-go zóna”

A gyilkosság helyszínére szervez fáklyás felvonulást, majd gyertyagyújtást Toroczkai, külön kiemelve, hogy a gyanúsított cigány származású. Az esetet pedig összekötötte a szintén borsodi Csenyétén történtekkel. Itt januárban meghalt egy ember, miután a mentők az őket érő fenyegetések miatt csak azután mentek be a településre, hogy megérkezett a rendőri kíséret. Toroczkai szerint ez bizonyítja, hogy már „Magyarországon is van no-go zóna, a romák lakta Csenyéte”.

Mindehhez hozzácsapták az Opre Roma Párt nevű szervezet nyilatkozatait arról, hogy cigány autonómiát akarnak négy északkelet-magyarországi megyében. „Nem akarunk újabb Trianont” – mondta Toroczkai, hozzátéve, hogy a párt vezetője, Kamarás István nemrég találkozott Donáth Annával, a Momentum EP-képviselőjével, és „nyilvánvalóan erről a szeparatista elképzelésről egyeztettek”. 

Az Opre Roma Párt vezetője a KDNP-t és a Jobbikot is megjárt Kamarás István. A Mérce cikke szerint nagyjából az ő egyszemélyes projektjéről van szó, ami néhány tucat embert mozgathat meg, és nincs valós támogatottsága a romák körében. Kérdésünkre Donáth Anna azt mondta, nem zajlott tárgyalás a Momentum és az Opre Roma Párt között, találkozójuk informális beszélgetés volt a cigányság ügyeiről, az autonómiát pedig nem támogatja, mert nem tartja megoldásnak. 

Betyárok, vármegyések, gárdisták

Toroczkai azt mondja, a Mi Hazánk, a Betyársereg és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom számos tagja ott lesz, és hívja a Magyar Gárda tagjait is. Elmondása szerint a Mi Hazánknak van egy tagja Sályon, akit vegzálnak a településen, mellette is kiállnak. A helyi Roma Önkormányzat ellendemonstrációt jelentett be Miskolcra.

„A közvéleményhez hasonlóan a városvezetés is értetlenül áll a Mi Hazánk és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom miskolci demonstrációjával szemben. Különösen azért, mert éppen a hosszú évek kihagyása után idén újra megrendezésre kerülő Miskolci Kocsonyafesztivál zárónapjára hirdették meg tüntetésüket” - közölte a miskolci polgármesteri hivatal. Veres Pál polgármester a közlemény szerint „folyamatosan egyeztet a város rendőrkapitányával, aki arról biztosította, hogy megfelelő számú rendőrrel felügyelik majd a demonstrálókat”.

Újra vonulás

A Sályra tervezett vonulás a nagyjából egy évtizeddel ezelőtti eseteket idézi, akkor még a Jobbik-közeli Magyar Gárda vezetésével tartottak hasonló megmozdulásokat különböző településeken. Ezek aztán megszakadtak. 

Tavaly tavasszal hirdetett újra vonulást Toroczkai László Törökszentmiklósra: a rendőrség akkor csak azt engedélyezte, hogy a település központjában tartsanak beszédeket

link Forrás

Aközött ugyanis jelentős különbség van, hogy egy város központjában, vagy az érintettek lakóhelyén zajlik egy demonstráció, most vasárnap pedig úgy tűnik, utóbbi is megtörténik. 

Nem lehet kikerülni

„A békés gyülekezéshez való jog mindenkit megillet, de annak gyakorlása nem járhat mások jogainak és szabadságának sérelmével” - írta a TASZ. „Ugyanerre hivatkoztunk, amikor az ún. becsületnapi rendezvény előzetes tiltása ellen érveltünk: önmagában az, hogy egy tüntetés, felvonulás, gyűlés provokatív, felháborító, sokaknak nem tetszik, még nem okozza mások jogainak és szabadságának sérelmét.” Mindez a miskolci részre igaz. Ha az ember nem akarja hallgatni, mit hirdetnek szélsőjobboldali szervezetek egy városközpontban, akkor el tudja ezt kerülni, ha egyszerűen nem megy oda. Ha viszont vasárnap este fáklyákkal bevonulnak a lakóhelyére, az már egészen más.

Sályon az érintetteknek, vagyis a helyi roma közösségnek (a TASZ szerint a szervezők nyilatkozatai alapján megalapozottan lehet következtetni arra, hogy a demonstráció rasszista indíttatású) nincs lehetősége ezt elkerülni. Az ilyen eseteket írták le korábban a „foglyul ejtett közönség” fogalmával.